A járvány alatti oktatási káosz miatt is megugrott a sajátos nevelési igényű gyerekek száma

2021. december 22. – 08:52

Másolás

Vágólapra másolva

Sosem nőtt annyit egyetlen év alatt a sajátos nevelési igényű (sni) gyerekek száma, mint idén – írta a Népszava a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján.

Az idei tanévben 100 ezer gyerek volt ebben a kategóriában, ahol egy éve még 93 700 tanulót tartottak számon. A több mint hatszázalékos növekedés kiugró, annak ellenére is, hogy az sni-s gyerekek száma évről évre nő.

Az sni-s gyerekek azok a különleges bánásmódot igénylő gyerekek, akik mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékossággal, autizmus spektrum zavarral vagy más pszichés fejlődési (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartás-szabályozási) zavarral küzdenek, ezért különleges nevelésre, fejlesztésre szorulnak. A KSH adatai szerint a legnagyobb arányban a tanulási zavarral küzdők vannak az sni-sek körében, számuk mostanra mintegy 40 ezerre emelkedett – írta a lap.

Az Atipikus Fejlődés Módszertani Központ Alapítója szerint két tényező is szerepet játszott az sni-s gyerekek számának növekedésében:

  • a járvány miatti „oktatási káosz”,
  • a 2019-ben módosított köznevelési törvény, amely alapján hatéves kortól kötelezővé vált a beiskoláztatás, amit így nehezebb elodázni egy évvel, mint korábban.

Gyarmathy Éva szerint a hatévesek több mint 20 százalékának nincs meg a beszédhangok megkülönböztetésének képessége, így kellett sokaknak iskolát kezdeni.

Ez nagyban növeli a diszlexia kialakulásának esélyét. Ráadásul, miközben sokan éretlenül kerültek be az iskolákba, szembe kellett nézniük a járvány alatti oktatási nehézségekkel, hiányos távoktatásban, az otthon dolgozó vagy épp munkájuk elveszítése miatt leterhelt szülőkre bízva a kimaradó iskola pótlását. „Akinek csak egy kis hajlama is volt a zavarok kialakulására, annál nagy eséllyel ez meg is történt, mert nem kapott még annyit sem, amennyit egy rossz iskolarendszerben a pedagógusok adni tudnának” – mondta Gyarmathy, a Diszlexia Központ és az SNI Tehetségeket Segítő Tanács megalapítója.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!