Borkai: Mondják már meg, minek kellett ide a Rába ETO! És ha én vagyok az oka, azt is!

2023. szeptember 21. – 21:47

Borkai: Mondják már meg, minek kellett ide a Rába ETO! És ha én vagyok az oka, azt is!
A GYAC-os szülői értekezleten Szeles Szabolcs alpolgármester (jobbról a második) próbálta állni a sarat – Fotó: Sudár Ágnes / Telex
Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Borkai Zsolt szerint az általa elnökölt atlétikai klub kicsinálására hozták létre a Rába ETO-t, e mögött pedig a városvezetés áll. Szülői értekezletet hívott össze, amelynek az lett volna a célja, hogy a sportoló gyerekek szüleit megnyugtassák. Nem sikerült. Egy csomó probléma ugyanakkor felszínre került, például az, hogy a gyerekek nyáron negyven, télen tizenhat fokban edzenek az olimpiai sportparkban.

„Tud-e garanciát vállalni arra, hogy 2024. január elsejétől 2024. december 31-ig minimum annyi óraszámban használhatjuk az összes termet és pályát, mint eddig?” – két órával a szülői értekezlet kezdetét követően hangzott el a kérdés Borkai Zsolttól. A választ a végén már az olimpiai sportparkot – ahol a Győri Atlétikai Club (GYAC) szakosztályai edzenek – működtető Győr Projekt Kft. igazgatójának címezte.

„Ha rajtam múlik, akkor igen” – jött a válasz, és ez volt az este egyetlen, valamelyest kézzelfogható ígérete.

Kampány a sport farvizén

Borkai Zsolt május óta a GYAC elnöke, háromévnyi csend után viharosan robbant be újból a helyi köztudatba, illetve a klub életébe. Ehhez az kellett, hogy a szakosztályok többsége a győri városvezetés akaratával szembe szegülve, nem Radnóti Ákos sportért felelős fideszes alpolgármestert, hanem a szexbotránya után lemondott volt polgármestert, olimpiai bajnok tornászt választották a GYAC élére.

Borkai ezt a hullámot meglovagolva jelentette be, hogy indul a jövő évi önkormányzati választáson, és Győrben sokan komoly kihívónak is tekintik a jelenleg regnáló Dézsi Csaba András polgármesterrel szemben, aki „abszolút tisztességtelen kampányra” számít. Van már egy harmadik, polgármester-jelöltségéért harcba induló személy is, Pintér Bence újságíró.

Az itteniek számára nyilvánvaló, hogy Győrben a sport farvizén elindult a választási kampány, az országban ilyen aktivitást – egy évvel a választások előtt – még sehol nem látni. Az egymásnak üzengetésen és az elhíresült polgármesteri Audin túl egy konkrét ügy biztosan van, ami nyílt csatát jelent Borkai és Dézsi között. Ez pedig az egykori patinás sportklub, a Rába ETO újraélesztése.

A Rába ETO újraélesztését bejelentő sajtótájékoztatón Dézsi Csaba András győri polgármester – Fotó: Facebook / Dézsi Csaba András
A Rába ETO újraélesztését bejelentő sajtótájékoztatón Dézsi Csaba András győri polgármester – Fotó: Facebook / Dézsi Csaba András

Pletykából valóság lett

A mostani szülői értekezletet Borkai azután hívta össze, hogy előbb híre ment a városban, majd pedig hivatalosan is bejelentették a Rába ETO megalakulását 14 szakosztállyal (egyelőre homályos anyagi háttérrel, az ETO-klubelnök szerint ötszáz – Borkai Zsolt szerint inkább ötven – sportolóval, döntő részt dzsúdóssal).

Borkai Zsolt a Telexnek augusztus elején úgy fogalmazott:

„Nem vagyok naiv, kételyeim támadtak, úgy látom, ez legkevésbé sem a hagyományról és a sportról szól. Ha az általam vezetett GYAC ellen, annak kiüresítésére történik mindez, és arra bazíroznak, hogy elszipkázzák a versenyzőket, az különösen érdekes.”

Borkai felélesztette a Facebook-oldalát is, ahol – főleg az elején – zömében GYAC-ot érintő posztjai voltak. Itt jelentette be, hogy végül mégsem kell 63 milliót forintot visszafizetni amiatt, „mert a vezetők nem tudtak elszámolni rendesen a 2021-es állami támogatással”. De ezen a felületen hívta meg a csütörtök kora este kezdődő szülői értekezletre is Dézsi Csaba Andrást.

Borkai Zsolt a GYAC-ról ment tárgyalni – Fotó: Facebook / Borkai Zsolt
Borkai Zsolt a GYAC-ról ment tárgyalni – Fotó: Facebook / Borkai Zsolt

Dézsi nélkül lett szülői értekezlet

Dézsi végül nem jött el a szülőire, Szeles Szabolcs alpolgármester helyettesítette, ő ráadásul a GYAC régi, illetve a kedden újonnan megválasztott elnökségének az egyik tagja is.

Hamar célkeresztbe került Szeles, akit Dézsi Csaba András helyett kérdeztek a résztvevők (főként Borkai) arról, hogy:

  • Miért volt szükség a Rába ETO SE-re?
  • A GYAC kárát látja-e majd annak, ha párhuzamos sportágak működnek Győrben, hiszen sem sportcsarnokból, sem pályából, sem uszodából nincs több?
  • Tudott-e arról (Szeles), hogy a GYAC egy másik, korábbi elnökségi tagja, aki a Rába ETO elnöke lett, a dzsúdó és az ukidó keretében városi támogatásokat kapott; illetve havi 150 ezres számlát adott le rendszeresen azért, hogy az e-sportnak helyiséget biztosítson? A baj az, hogy az e-sportnak Győrben már nincs is tagja.
  • Mennyivel fogja támogatni a város a Rába ETO-t, és mennyivel a GYAC-ot?
  • Az olimpia évében a kiemelt sportágak és klubok versenyzői biztosan tudnak-e majd edzeni?

Borkai szerint káoszt teremtett a Rába ETO létrehozása Győr sportéletében, és ennek egyetlen célja lehetett: a GYAC ellehetetlenítése. Idővel ennél is tovább ment és kimondta:

Mondják már meg, minek ide a Rába ETO? És azt is, ha én vagyok az oka!

Amikor kiderült, hogy a GYAC várhatóan ugyanannyi támogatást fog kapni a várostól (35 millió forintot), mint az „ötven dzsúdóssal felálló” Rába ETO, felzúdultak a szülők. A győri úszók ugyanakkor nulla forintra számíthatnak, és ebben a klubban edz Szabó Szebasztián és Jakabos Zsuzsanna is.

Szeles rosszul kezdte a fórumot, mert egyenes válaszok helyett arról értekezett, hogy Dézsi Csaba András névtábláját nem volt udvarias dolog kitenni, amikor előre jelezte, hogy nem tud részt venni a rendezvényen.

Később aztán próbálta meggyőzni a szülőket, hogy a Rába ETO-t nem a város hozta létre, és azzal, hogy az önkormányzat támogatja majd a régi-új klubot, a GYAC, illetve az ott edző gyerekek érdeke nem sérül.

Alpolgármester úr, tényleg nem érzi ennek a veszélyét? – kérdezte Borkai Szeles Szabolcstól. Hozzátéve, hogy két teniszpályát és egy termet, amit pedig a vívóknak szántak volna, már „elvitt” a Rába ETO a GYAC elől.

„Nem látom a veszélyét” – jött a válasz. Szeles aztán kijelentette, nyilvánvalóan Borkainak célozva a mondatát, hogy egy elavult modell működik a győri sportéletben, és a sportvezetőknek, klubelnököknek is dolguk és felelősségük van abban, hogy szponzorokat szerezzenek.

Idén télen lesz hol sportolni?

A sportközpontok ugyanakkor a város tulajdonában és fenntartásában vannak, azokat az egyesületek bérlik, a szülőin kiderült az is, hogy az úszók esetében „aranyáron”, jóval drágábban, mintha a Duna Arénában tennék. A szülők azt is szerették volna tudni, hogy télen, illetve jövőre lesz-e hova vinniük a gyerekeiket? Tavaly télen valóban szinte minden bezárt Győrben, az olimpiai sportpark is csak korlátozottan működött, egy bekiabáló szülő szerint tizenhat fokban.

És hogy mennyit tesznek bele a gyermekük sportolásába a családok, tűpontos leírást adott az egyik anya:

Naponta ötven kilométert utazunk hóban, fagyban immár öt éve, hogy a lányom itt tornázzon. A Covid idején a kocsiban fagyoskodtunk, de jöttünk. Most nyáron negyven fokban edzettek a gyerekek, de akkor is jöttünk. Azt mondja meg alpolgármester úr, hogy biztosítja-e a város a sportolási lehetőséget a gyerekeknek? Vagy vigyük mostantól németre őket?

Ez egy politikai fórum – szögezte le Szeles Szabolcs, ami nem tett jót a megítélésének, a felhördült szülők ezt kikérték maguknak, bekiabálva olyanokat, mint hogy „a sportot eddig nem használták politikára, de most a gyerekeket is kijátszva igen”. A GYAC-os szülők még sokáig ütötték a vasat, hogy a sportolókkal alig rendelkező ETO hogyan kaphat ugyanannyi városi pénzt, mint az országos eredményei miatt kiemelt sportklub, a GYAC? Nem kaptak egyenes választ, csak azt, hogy

de miért baj az, ha a város más sportklubot is támogat? – hajtogatta sokadszor is az alpolgármester.

Nem várt vendégé lett a csattanó

A szülők már csomagoltak, amikor szót kért és kapott Győr egy jóval korábbi alpolgármestere. Az idős Jungi Csaba évek óta nem vállal nyilvános szereplést, így a mostani megjelenésének – ezt a hirtelen elhallgató szülők is érezték – súlya volt. Dézsi Csaba András jelenlegi polgármesterről beszélt, akinek a neve egészen addig nem nagyon hangzott el, hisz Szelesnek kellett állnia a sarat. De most róla beszélt az idős expolitikus: „Büszke voltam akkor, amikor megválasztották polgármesternek. De ami most történik a sportban, arra nem vagyok büszke. Mert azzal, hogy létrehozták ezt az új egyesületet, szétverik Győr sportját és a GYAC-ot.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!