Borkai hangos éljenzést kapott az első színre lépésénél

2023. augusztus 19. – 14:19

Borkai hangos éljenzést kapott az első színre lépésénél
Borkai Zsolt péntek este, a Augusztus 20. Fesztiválon – Fotó: Facebook / Borkai Zsolt sportoló
Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

A győri Augusztus 20. Fesztivál meglepetésvendége a visszatérésre készülő Borkai Zsolt volt, akinek elvileg az a szerep jutott, hogy felkonferálja a Nox együttest. Ám az alkalmat megragadva – most először közönség előtt is – bejelentette, hogy újra indul a polgármesteri székért. A hallgatóság egy része inkább közömbösen fogadta ezt, de több helyről hangos éljenzés is hallatszott, fujjolás pedig nem.

A többszázas tömeg Péter Szabó Szilviát, illetve a Nox együttest várta Győr-Gyárváros ünnepi rendezvényén, amelynek szervezője a helyi önkormányzati képviselő, Hajtó Péter volt. A politikus mostanáig a Fidesz frakció soraiban ült, de azt követően, hogy idén februárban Borkai Zsoltot díszpolgári címre javasolta, viszonya megromlott elsősorban Dézsi Csaba András regnáló győri polgármesterrel, s többekkel a városvezetésben, illetve a frakcióban is. Ezért búcsút vettek egymástól, Hajtó azóta független képviselőként Borkai Facebook-posztjainál kommentelőként tűnik fel, illetve volt egy erős nyilatkozata most júliusban, amit aztán Gulyás Gergely cáfolt: kizárt, hogy a Fidesz polgármester-jelöltje lesz a szexbotránya után 2019-ben lemondó Borkai Zsolt.

Az előzmények után nem is olyan meglepő, hogy Borkai Zsolt három és fél év után Hajtó Péter rendezvényén állt ki először – személyesen is – a nyilvánosság elé. A sajtóban több helyen nyilatkozott már a visszatérésről, a Telexnek is, most viszont itt volt az igazság pillanata, hogy lássa: mit szólnak hozzá azok, akiknek a szavazata dönt.

„Régen találkoztunk” – ezzel kezdte a színpadra lépő Borkai, akit egyébként Hajtó felvezetése után is taps fogadott. A visszavonulását és annak okát azzal rendezte le, hogy „talán mindenki tudja, volt egy kis szünet az életemben”, a visszatérését pedig így indokolta:

„Azt gondolom, ez a szünet után, talán azért, mert látom és érzem azt a szeretetet, amit önök adnak az én irányomba, döntöttem úgy, hogy el fogok indulni a választásokon. És bízom abban, hogy támogatni fognak.”

Ezt a mondatot erősebb ováció fogadta, mint a színpadra lépésekor, de a tömeget sietősen pásztázó videófelvételen látszik az is, hogy a közönség egy része meglepetten vagy faarccal nézi, mi történik.

Ők Péter Szabó Szilviát várták, aki már nem volt meglepetés.

Az eseményről készült videó itt látható, Borkai Zsolt osztotta meg a Facebook oldalán:

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!