Dézsi a Borkaitól örökölt Audiról: Össze is húztam magam, mert nem tudtam, hogy mi történt a hátsó ülésen

2023. augusztus 31. – 14:16

Másolás

Vágólapra másolva

Ne mondjuk azt, hogy a volt polgármester nem Audi A8-assal járt gyerekek, tehát azért maradjunk az igazság talaján, nyilván én azzal az autóval jártam, amivel ő járt korábban. Kicsit össze is húztam magam, mert nem tudtam, hogy mi történt a hátsó ülésen

– mondta a GyőrPlusz Rádió műsorában Dézsi Csaba András győri polgármester. Mivel a rádió Dézsivel készült interjúit hivatalos oldalakra nem töltik fel, az Úgytudjuk.hu rögzítette a beszélgetést, amiben szóba került az országos botránnyá vált 930 ezres autóbérlés.

Dézsi Csaba András a lap szerint előbb arról beszélt, hogy visszaadta az autót, mert mint mondta „az a bérleti díj tényleg baromi sok az a bérleti díj és felháborító”, majd ezután utalt arra, hogy elődje is ezzel a csúcstechnológiás kocsival járt.

A műsorvezetőnek arra a kérdésére, hogy mivel érkezett az interjúra, Dézsi ezt válaszolta:

A Merci kisbusszal jöttem, ami kettőezer valahány óta Győr város tulajdona.

Ahogy arról a Telexen is írtunk, Győr fideszes polgármestere a múlt héten felmondta a szolgálati autójának bérlését, miután megtudta, mennyibe kerül. A győri polgármesteri hivatal havi 930 ezer forintért bérelte az A8-as szolgálati autót, Dézsi Csaba Andrásnak, akinek a kocsi magáncélú használatáért 28 777 forintot kellett fizetnie havonta. Borkai Zsolt volt győri polgármester szerint nem igaz, hogy az ő autójába ült át három éve Dézsi, mivel a csúcstechnológiás kocsit csak idén helyezték forgalomba.

Az Úgytudjuk.hu korábban azt is írta, hogy a győri polgármesteri hivatal havonta egy A6-ost 446 ezer, egy Q3-ast 656 ezer forintért bérel áfával együtt, míg az önkormányzat három A6-ost darabonként 526 ezer forintért bérel. Az A6-osokat egyébként az alpolgármesterek használják, de jár még szolgálati autó a jegyzőnek, az aljegyzőnek és a polgármesteri biztosoknak is, írták.

A kocsikat viszont nem az Audi Hungária biztosítja a városnak, nem is tőlük bérli az önkormányzat és a hivatal – hanem néhányat egy bizonyos Carmen Rent nevű cégtől, a portál szerint pedig „ez a gyakorlat még a Borkai-érában kezdődött”.

Azt is írják, a hivatalnak és az önkormányzatnak még több másik autója is van, köztük egy antik Rába teherautó, egy 2013-as évjáratú Audi A6, egy 2019-es Audi E-Tron, egy 2020-as Volkswagen Golf, egy 2017-es Citroen Jumper, egy 2015-ös Dacia Duster, egy 2019-es Mercedes kisbusz, meg egy Ford kisbusz is.

Borkai Zsolt, a 2019-ben szexbotrányba keveredett volt győri polgármester júniusban jelentette be, hogy jövőre elindul a polgármesteri címért, függetlenként, amire Dézsi Csaba András jelenlegi polgármester úgy reagált a Telexnek, hogy abszolút tisztességtelen kampányra számít.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!