Az elmúlt években többször is felmerült, hogy vajon mi lesz a Velencei-tóval; főleg, miután 2022-ben negatív rekordot döntött, és volt, ahol csak 58, majd 53 centis volt a vízszint. Ahogy két éve Komplex-cikkünkben írtuk, a tó mindig is sekélynek számított, volt, hogy ki is száradt, de az is előfordult, hogy kiöntött.
Mivel nem úgy tűnik, hogy a következő évek hűvösebbre fordulnának majd, a Másfél fok egy klímamodell-szimulációval meghajtott hidrogeológiai modellel vizsgálta meg, hogy a tó vajon iszapos pocsolyává válik-e majd, vagy még néhány év múlva is lehet fürdeni benne.
A tavalyi helyzetre reagálva több tárgyalás is indult lehetséges vízpótlási megoldásokról, és van, amelyiknek már eredménye is van: építenek egy csatornát, ami megkerüli a Zámolyi-tározót, így a tavasszal lehullott csapadék a vízgyűjtő területről közvetlenül a tóba juthat majd. Az egy jó kérdés, hogy ez megoldja-e a problémát.
Bár a Velencei-tó szemisztatikus, tehát hajlamos a kiszáradásra (utoljára 1866-ban száradt ki teljesen), a vízállása nagyban függ a klímaváltozástól, ugyanis a vízmérleg egyenlegét elsősorban a lehulló csapadék és a vízfelszínpárolgás mértéke határozza meg. Emellett kiemelten fontos a felszín alól érkező vízutánpótlás, illetve az elszivárgás, ezeket azonban adathiány miatt nem igazán vizsgálták az elmúlt évtizedekben, így kevésbé vették figyelembe a vízgazdálkodásban.
„A pozitív oldalon jelentkező, a Pátkai- és Zámolyi-tározókból történő vízbeeresztés, valamint a negatív oldalon szereplő vízleeresztés és vízkivétel pedig emberi beavatkozás következménye”
– írja a Másfélfok. A pozitív érték a vízszint emelkedését, a negatív pedig annak csökkenését jelenti.
Amióta megbízhatóak a mérések, 2022 volt a legforróbb nyár Magyarországon, tehát hatalmas volt a párolgás. Emellett 2021 nyara óta alacsony volt a beszivárgás a talajba, így a felszín alatti vízkészletek sem kapták meg a megfelelő utánpótlást. Ennek köszönhető a tavalyi rekordalacsony vízállás. Az elmúlt évtizedekben 2010 kivételével mindig nagyobb volt az éves párolgás, mint amennyi csapadék lehullott.
A vízmérleg azonban a vízhiányos időszakok után is helyreállt, hála a vízgyűjtőkből érkező felszíni vízfolyásoknak, a talaj alatti vizeknek és az emberi beavatkozásnak. Azonban nem egyértelmű, hogy a későbbi, jó eséllyel nagyobb meleget, párolgást is sikerül-e majd ellensúlyozni.
A vizsgálathoz a szerzők egy hidrogeológiai modellt állítottak össze, amihez az adatokat három regionális klímamodellből szedték össze. Csak a következő néhány évtizedre voltak kíváncsiak, ezért csak a 2050-ig tartó időszakot szimulálták. Megvizsgáltak egy optimista és egy pesszimista forgatókönyvet, az eredmények között pedig 40 centi volt a különbség. A két forgatókönyv:
- az azonnali kibocsátás-csökkentéssel számoló, optimista forgatókönyv (RCP2.6), ami a párizsi klímacélok teljesülését, azaz az ipari forradalom előtti időszakhoz képest 2100-ra legfeljebb 2 Celsius-fokos globális felmelegedést jelenti;
- a pesszimista forgatókönyv (RCP8.5), amely esetén az eddigi kibocsátási trendek folytatódnak tovább, és 2100-ig egyáltalán nem kezdünk kibocsátás-csökkentésbe, az emberiség energiafelhasználása folyamatosan növekszik, és ehhez továbbra is jellemzően fosszilis tüzelőanyagokat használunk.
Fontos megjegyezni, hogy ha holnap hirtelen sikerülne lecsökkenteni a károsanyag-kibocsátást, nem lehetne hirtelen nagy változást tapasztalni. Észlelhető hatása valószínűleg egy-két évtized múlva lenne ennek. Ezért a szerzők a 2031–2050 közötti eredményeket mutatták be.
A három klímamodell-szimulációval nemcsak a jövőre, hanem a múltra vonatkozó modelleket is vizsgálták. Két szimuláció modellje azonban nem egyezett meg a valós, múltbéli számokkal: az egyik a tó teljes kiszáradását, a másik pedig a vízszint emelkedését mutatta. A harmadik modell eredményeként kapott vízszintek viszont már megfelelően leképezték a múltbeli vízállást, tehát a szerzők szerint megbízható jövőképet ad.
„Fontos megjegyezni, hogy az egyetlen modellel kapott hatásvizsgálatok óvatosan kezelendők, hiszen a jövőbeli éghajlati eredmények csak több klímamodell-szimuláció együttes figyelembevételével megbízhatóak. Ezt a jelen kutatás folytatásaként a jövőben tervezzük elvégezni”
– jegyezték meg.
Az eredmények alapján az optimista forgatókönyv nem jár jelentős változással. A „pesszimista forgatókönyv szerint a csapadék és párolgás éves különbsége 2050 felé közeledve egyre negatívabb értékeket vehet fel, ami a Velencei-tó utánpótlásának és a felszín alatti vízkészleteknek a csökkenését eredményezheti” – írják.
Ha a pesszimista forgatókönyv bizonyul helyesnek, akkor csökkenni fog az utánpótlás, így a vízszint is, főleg a nyári hónapokban. „A 2002-2021 közötti időszakban a tó átlagos, megfigyelt nyári vízszintje 136 cm volt. Az optimista forgatókönyv szerint 2031–2050 között a nyári átlagos vízszint akár gyengén, 143 cm-re nőhet (ez inkább jelenti a kellemesen magas vízszintet), a pesszimista forgatókönyv szerint pedig 100 cm-re csökkenhet. Utóbbi érték a 2022 előtti legalacsonyabb 1993-as és 2021-es vízszinteknek felelne meg.”
A 40 centis eltérést a párolgásbeli különbség okozhatja. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy nem tudni, milyen lesz a vízbefolyás a következő években, ezért ennél a paraméternél a múltbéli mérések átlagát vették figyelembe.
Sokat segítene a tavon, ha sikerülne jobban megismerni, kihasználni a felszín alatti vízforrásait. Bár eddig a szakemberek ezt elhanyagolhatónak tekintették, a hidrogeológiai modell szerint a tóba a felszín alól naponta nagyjából 3100 köbméter víz érkezik, ami átlagosan közel 5 centiméternyi vízszintemelkedésért felelős évente. Tehát ezekre a forrásokra is érdemes lenne vigyázni, odafigyelni a jövőben.
„A felszín alatti vizek mennyiségének védelmével (pl. a vízkitermelés csökkentésével) ugyanis biztosíthatjuk a tóba a felszín alól érkező vízutánpótlást, ami javíthatja a tó vízmérlegét, és gyengítheti a Velencei-tó kiszáradását.”
Emellett ha kihasználjuk a felszín alatti vizek áramlási rendszerét, akkor célzottan is lehetne őket pótolni. „Az ún. MAR rendszerek alkalmazásával a párolgásra érzékeny csatornákkal szemben hatékonyabb vízpótlást is elérhetünk.”
Ha nem csökkentjük a károsanyag-kibocsátást, és így tovább melegszik a bolygó, akkor arra számíthatunk, hogy az 1993-as, 2021-es vagy 2022-es alacsony vízszint nem extrém jelenség lesz, hanem teljesen általánosnak számít majd. De ha sikerül betartani a párizsi klímacélokat, akkor több víz maradhat a tóban, ami a vízminőség javulását is jelentené.
Azonban ha semmi nem változik, akkor sem a felszín alatti vízbefolyás, sem a vízkitermelés csökkentése nem segítene a vízszinten. „Érdemes tehát a megelőzésre, a kibocsátások visszafogására koncentrálnunk” – zárják írásukat a szerzők, azaz Baják Petra hidrogeológus, Szabó Péter éghajlatkutató és Csepregi András geológus.
