Georg Spöttle a Donbaszból mutatja be az alternatív valóságot, amiben az ukránok tehetnek mindenről

„Amit láttam, az döbbenet. Az emberek tényleg a poklot élik meg, most már kilenc és fél éve. Kilenc és fél éve támadják az ukránok ezt a területet. Beszéltem olyan emberekkel, akik három évig szinte csak az óvóhelyen éltek”

– mondja Georg Spöttle biztonságpolitikai és ufószakértő augusztus 21-én a Pesti Srácokon megjelent videójában. Spöttle nagyjából augusztus 17. óta van az orosz megszállás alatt álló ukrán régióban, azóta a Pesti Srácok oldalán kívül a Youtube-on és a Facebookon is folyamatosan beszámol kinti tapasztalatairól.

Ezekben pedig úgy nyomja az orosz propagandát, mintha fejből megtanulta volna a moszkvai Rogán Antal szövegeit. A videókban, cikkekben, posztokban nagyon részletesen beszámol a helyi orosz ajkú lakosság szenvedéseiről, amit szerinte egyértelműen az ukránok okoznak. Sőt, ahogy a fenti idézetből is kiderül, az orosz propagandával egybehangzóan folyamatosan azt sugallja, hogy ebben a háborúban az ukránok támadtak először.

Haditudósítás, másképp

Alapvetően jó lenne, ha nem lennének háborúk. Ha már vannak, akkor jó, ha azt a sajtó minél részletesebben dokumentálja, így ugyanis mindenki jobban megértheti, mi, hogyan és miért történik. Ezért járnak a mi kollégáink is rendszeresen a frontra, az pedig kifejezetten jó lenne, ha magyar haditudósítók járnának a front orosz oldalán is.

Ez most megtörtént azzal, hogy Georg Spöttle eljutott a Donbasz megszállt területeire, de ő a tudósítást kicsit máshogy értelmezi, mint a haditudósítók úgy általában szokták. A beszámolóiból például nem nagyon nem derül ki, hogy ki kezdte az orosz–ukrán háborút, sőt, úgy tűnik, hogy minden létező problémát, kárt és szenvedést az ukránok okoztak.

Ez pedig egyáltalán nem véletlen. A PS leírása szerint Spöttle egy orosz minisztérium meghívására érkezett Donbaszba – vállaltan orosz szemszögből bemutatni a háborút. Az anyagai pedig pont ilyenek is. (A front orosz oldalára sima újságírói akkreditációval nem lehet bejutni, ahhoz külön minisztériumi engedély kell Moszkvától.)

Augusztus 19-én Spöttle Mariupolban járt, ahonnan posztolt két képet egy szépen felújított/frissen felhúzott épületről. A képekhez azt írta: „Közkívánatra az új városrész Mariupolban az új iskolával. Ide azok költözhettek, akik elvesztették mindenüket. Sajnos sok ilyen család van és sok könnyet, de sok hitet és szeretetet is láttam. A szenvedés egy családdá kovácsolta az embereket❤️ Akik itt élnek számomra nagyobb hősök, mint a katonák, hiszen fegyver nélkül kellett túlélniük a mindennapokat és a folyamatos támadásokat az elmúlt 9 évben. Oroszország szíve a Donbaszban dobog.”

A szövegben több furcsaság is van, hiszen Mariupolt nem támadták folyamatosan az elmúlt kilenc évben, csak 2014 és 2015 között egyszer, majd a tavalyi invázió után még egyszer. Ráadásul mindkét esetben a Moszkva támogatását élvező szeparatisták vagy egyenesen az orosz erők tették ezt, amelyek akkoriban csak burkoltan voltak jelen a térségben, amelyből végül a donyecki és a luganszki szakadár népköztársaságok nőttek ki.

Jártak magyar újságírók a térségben önállóan is

2015-ben a korábbi Index is járt Mariupolban, ha kíváncsi rá, milyen nyomot hagyott akkor a szeparatisták támadása, itt megnézheti akkori kollégánk, Földes András videóját. Nyilas Gergely telexes kollégánk járt annak idején a szakadárok ellenőrzése alá került Donyeckben is, ahol szeparatistákkal is beszélt. Akkor még akadtak olyanok, akik kamerán kívül el merték mondani, hogy egyáltalán nem örülnek a szakadárok hatalomátvételének. Kollégánk járt a 9 évvel ezelőtti harcokban végül ukrán kézen maradt Artyomovszkban, amely nem sokkal később visszakapta korábbi nevét, amelyet idén már mindenki a pusztítás szinonimájaként ismert meg: Bahmutban.

A fenti anyagok nem minisztériumok által szervezett utakon készültek, tudósítóink mindvégig önállóan mozogtak akkor is, és az elmúlt másfél éve folyó háborúban is, Ukrajna front közeli területein.

Spöttle megjegyzése Mariupol kilenc éve tartó szenvedésére azért is értelmezhetetlen, mert a város a nyolc évvel ezelőtti oroszbarát, szeparatista támadást visszaverte, így Ukrajna ellenőrzése alatt maradt egészen a pusztító 2022-es invázióig. Ekkor néhány hónap súlyos pusztítás nyomán Oroszország megszerezte, majd egyoldalúan magához is csatolta a várost, illetve azt, ami a harcokban megmaradt belőle.

Az újjáépítés körülményeiről Spöttle csak egyetlen dolgot nem írt le: azt, hogy Mariupolt tavaly tavasszal az oroszok bombázták rommá. Sőt, Spöttle szerint igazából „A közel félmilliós várost az ukrán hadsereg mondhatni, porig rombolta.”

(A Google Earth felvételein jól látszik, hogy a városból nem maradt sok a romokon kívül.)

Az orosz háborús propaganda fontos eleme az elfoglalt területek újjáépítése, és ezek közül is kiemelkedik a szimbolikus jelentőségű Mariupol. Annyira, hogy az újjáépítést márciusban Vlagyimir Putyin orosz elnök a helyszínen tekintette meg, kijelentve a város porig rombolásáról, hogy „normális ember ilyet nem tenne”. A város újjáépítéséről szóló orosz propagandaanyagokról azonban van, hogy kiderül, hogy egyfajta Patyomkin-falut mutatnak, rossz minőségű épületekkel.

Propaganda a javából

Egy másik posztjában Spöttle egy mariupoli iskolából közöl képeket, amelyeken elnyűtt gyerekek és tanárok ülnek egy épület előterében. Spöttle azt írja: „az önkormányzat, a szülők és a gyerekek közösen renoválták a sulit. Két év után újra kezdődhet a rendes tanév bombák és az Azov mesterlövészei nélkül. Utóbbiak akkor lőtték le a legtöbb embert, amikor vízért mentek. Nincs olyan ember a városban, aki ne vesztette volna el szerettét vagy barátját.”

Ez utóbbi mondat valóban igaz, Mariupolban rengeteg civil halt meg, például, amikor az orosz erők lebombázták az óvóhelyen lévő menekültekkel teli színházat, azt állítva, hogy az katonai bázis volt. Azt oroszpártiként is nehéz elhinni, hogy az áldozatok többségét az Azov mesterlövészei lőtték volna le. Ép ésszel nem nagyon lehet elképzelni, hogy bombázhatták volna le az ukránok a várost, amelyet ők maguk próbáltak megvédeni az oroszoktól, akik meg éppen körülötte álltak.

A várost az oroszok közvetlenül a háború kitörése után vették körbe, és több mint egy hónapon keresztül folyamatosan bombázták, rakétázták, amíg végül a védők az Azovsztal acélgyárba húzódtak vissza. A hónapokon át ostromlott város utolsó ukrán bástyáját, az acélgyárat tavaly május 20-án adták fel az azt védő ukránok, köztük a hírhedt Azov-ezred. Az acélgyár föld alatti rendszereiben civilek is meghúzták magukat, akiket tárgyalások révén az oroszok végül kiengedtek. Hanna Zajceva két hónapos kisfiával élt ott két hónapot – vele itt olvashatja a Telex korábbi interjúját.

Spöttle pedig az általa bemutatott szenvedésből morális tanulságokat is levon, egyik PS-es cikkében azt írja: „Az okostojásoknak, akik a szójalattéjuk mellől egy félmillás telón rakosgatják ki az ukrán zászlót, üzenem, hogy beszéljenek a szülőkkel, akik elvesztették 16 éves lányukat és 7 éves kisöccsét egy tüzérségi támadásban. Nézzék meg a kiérkező rendőrök testkamerájának a felvételeit, amikor a szülők eszüket vesztve sikoltoznak halott gyermekeik teste fölött. A kisfiú fél feje eltűnt, a lány testét repeszek tucatjai járták át.”

A végkövetkeztetés, mint mindig, most is az, hogy békére van szükség, de mint az lenni szokott, Spöttle sem fejti ki, hogy milyen békére gondolt. Valószínűleg olyanra, amely alapján Ukrajnának le kell mondania területei egy részéről, az orosz vezetést pedig senki nem kéri számon az elkövetett háborús bűnökért, egy fél ország porig rombolásáért és a háború több százezer áldozatáért.

Egy alternatív valóság

Spöttle videóiból, posztjaiból és cikkeiből elég egyértelműen kiderült, hogy az ufókkal való találkozása után most megint átkerült egy alternatív valóságba. Az első donbaszi videójában például azt fejtegeti, hogy „az ukránok már többször pályáztak külföldi újságírói csoportokra, mert akik idejönnek a front orosz oldalára, nyilvánvalóan teljesen mást mondanak, mint ami Zelenszkijék valósága és az ő narratívájuk, és nem nagyon szeretnék, hogy ez kikerüljön, és ezért már öltek meg amerikai, francia, kanadai újságírókat.”

Hogy ezt Spöttle honnan vette, az nem világos. Kanadai újságíró haláláról nem találtunk beszámolót az interneten. A sajtóban dolgozók közül az amerikai Brent Renaud és a francia Frédéric Leclerc-Imhoff, valamint Arman Soldin valóban meghaltak a háborúban, de őket mind az oroszok lőtték le. Spöttle tehát itt megint pont azzal vádolja az ukránokat, amit igazából az oroszok csinálnak.

Spöttle korábban is hadilábon állt a valósággal. Tavaly novemberben közzétett egy videót, amin szerinte az látszik, ahogy az ukránok bombázzák a Donbaszt. A probléma csak az, hogy a videó hat évvel korábban Aleppóban, Szíriában készült, és éppen egy orosz gép bombázását mutatja. A hírhamisításért akkor még a Pesti Srácok is bocsánatot kért.