Nem egy veszélyben lévő nőt láttak, hanem férj és feleség vitáját, ezért nem avatkoztak közbe

Saját, már külön élő férje rabolt el egy 24 éves nőt Pest vármegyében, aki késsel fenyegette, majd egy domonyvölgyi, erdős területen megerőszakolta. Amikor a nő később egy gyorsétteremnél kiugrott elrablója kocsijából, és kiabálva próbált segítséget kérni, legalább száz ember nézte végig tétlenül, ahogy a férfi visszatuszkolja őt az autóba, és elhajt vele – a három héttel ezelőtti esetet most mondta el a nő a Blikknek. A cikkből a történtek pontos helyszíne nem derül ki.

Az ügyet egyelőre a rendőrség vizsgálja, a közbeszédben mindenesetre visszatérő jelenség a tragédiáknál és bűncselekményeknél tapasztalt utcai segítségnyújtás hiánya. Tavaly májusban például egy fiatal készült arra a Margit hídon, hogy a Dunába veti magát, és helyszíni beszámolók szerint több elhaladó autós is arra biztatta, hogy tegye meg, ugorjon le a hídról. Nem sokkal később, júniusban sorra zúgtak el az autók egy anya mellett, aki a lányát próbálta újraéleszteni az M3-as autópálya külső sávjának aszfaltján.

Természetesen minden eset más, mi most a friss történések nyomán próbálunk választ találni arra, miért lehet, hogy az ilyen helyzetekben az emberek nem cselekednek, nem próbálnak meg segíteni.

A kívülálló-hatás

Gyakran magyarázzák az ilyet azzal a szociálpszichológiai jelenséggel, amit kívülálló-hatásnak (angol nevén bystander-effektusnak) neveznek: eszerint minél többen tudnának segíteni, azaz minél többfelé oszlik a segítségnyújtás felelőssége, annál kevésbé valószínű, hogy ezt valaki megteszi.

Az első ilyen dokumentált eset az 1960-as évek Amerikájában történt, amikor a 28 éves Catherine Susan „Kitty” Genovesét állítólag úgy gyilkoltak meg a lakása kapujában, hogy többen is hallották a segélykiáltásokat, mégsem tettek semmit. Az ügy körülményeiről aztán évekkel később kiderült: nem pontosan úgy történt minden, ahogy azt a New York Times korabeli pontatlan cikke alapján sokáig hitték, mert néhányan mégis megpróbálták felhívni a rendőrséget. Egy 2019-es vizsgálat is arra jutott, hogy a kívülálló-hatás elmélete téves, sőt, lehet, hogy valójában épp a járókelők számának növekedésével együtt nő a segítségnyújtás valószínűsége.

Nem párkapcsolati konfliktus, hanem veszélyhelyzet

A 24 éves nő eseténél a kívülálló-hatásra ráadásul még más is rárakódik: a társadalmi elvárások hatása, a kettő együtt pedig azt eredményezi, hogy még inkább elmarad a segítségnyújtás.

„Az emberek nem elsősorban egy veszélyben lévő nőt láttak, hanem egy férj és feleség vitáját, és azt gondolták, nem avatkoznak közbe. A társadalmi elvárások hatása visszatart a segítségnyújtástól, ha úgy értékelik az emberek, hogy ez egy magánügy”

– mondta a friss esetről Kende Anna szociálpszichológus, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának tanszékvezetője.

Szerinte az ilyen helyzetekben ott is nagy az emberek felelőssége, hogy észrevegyék, egy veszélyhelyzet szemtanúi, és ne csak párkapcsolati konfliktusnak lássák, amibe nem illik közbeavatkozni. „A bajba jutott akkor is bajba jutott, ha olyan okozza ezt neki, akit korábban a párjának választott”.

A szociálpszichológus szerint az emberek ilyenkor félhetnek, hogy mások életébe avatkoznak be, „ahogy az emberek a szomszédaikra is nehezen hívják ki a rendőrt, mert mi van, ha félreértették a helyzetet, vagy csak félnek, mert később is mellettük kell élni. Vagy ha azt látják, hogy egy szülő bántalmazza a gyerekét, és megpróbálják magukat meggyőzni, hogy ez nem az ő dolguk. Magánügy”.

Itt tehát egyáltalán nem arról van szó, hogy az embereket hidegen hagyja, mi történik: igenis rossz érzés ez nekik, csak épp meggyőzik magukat, hogy miért nem segítenek, vagy azt gondolják, más úgyis kompetensebb.

Kende szerint a jelenségről egy kutatás is készült 1976-ban, ami azt demonstrálta, hogy az emberek sokkal inkább segítenek akkor, ha az erőszak áldozata nem ismeri az elkövetőt. Ebben a felmérésben mindenki egy azonos jelenetnek volt a szemtanúja, amiben egy férfi bántalmazott egy nőt. Csak míg a résztvevők fele azt hallotta, hogy a nő azt kiabálja, „nem ismerem magát”, addig a másik fele azt, hogy „nem értem, miért mentem hozzád feleségül”. Az eredmény: az első csoportból 65 százalék avatkozott közbe, a másodikból viszont csak 19 százalék.

Nevezzék nevén a történteket!

Abban Kende szerint nagy szerepe van a politikai közbeszédnek és a médiának is, hogy az emberek az ilyen esetekben ne azt gondolják, hogy valakinek a magánéletébe avatkoznak bele, hanem észrevegyék, hogy itt valaki veszélyben van. A szakember szerint változtatna a szemléleten, ha a kormány ratifikálná a nők elleni, illetve a családon belüli erőszak megelőzéséről és leküzdéséről szóló Isztambuli Egyezményt, amit Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter politikai hisztériának minősített, és amit fideszes körökben többen „a genderideológia trójai falovaként” tartanak számon. Sokat segítene az is, ha a rendőrségi- vagy ügyészségi hírekben a gyilkosságokat nem „szerelemféltésként” aposztrofálnák. „Ez ugyanis arra utal, hogy bár kicsit extrém módon, de az ilyen cselekmények normális részei a párkapcsolatoknak. Nevezzék nevén a történteket!” – hangsúlyozta Kende Anna.

Ha az áldozat segítséget kér, akkor a szociálpszichológus szerint az emberek kötelesek neki segíteni; „ez erkölcsi felelőssége minden állampolgárnak”. Ehhez viszont

fontos, hogy ezek a „kívülállók”, akik tanúi lesznek az ilyen történéseknek, át tudják értékelni a helyzetet, és magánéleti kérdések helyett agressziót lássanak ott, ahol agresszió van.

Az ilyen helyzetekre Kende Anna szerint abszolút fel lehet készülni: „az sok felkészülést nem igényel, hogy azt mondom, »szaladjon ide, hívom a rendőrséget«, csak azt kell tudatosítani az emberekben, hogy ők is képesek ezt megtenni”. Ebben sokat segíthetnének például kampányok, kiadványok vagy tréningek. Az is ösztönözheti ez, ha csak egy ember is előrébb lép, és azt mondja: ő egy bajbajutott nőt lát, akkor valószínűleg a többiek is csatlakoznának és segítenének.

Kende szerint az emberek zöme egyébként azt gondolja magáról, hogy egy ilyen helyzetben biztosan segítene. Aztán amikor eljön a valódi pillanat, akkor „abban a helyzetben meggyőzi magát, hogy nincs vészhelyzet. Átértékeli a helyzetet, vagy meggyőzi magát, hogy más jobban tudna segíteni. Vagy fél a közbeavatkozástól. Itt van jelentősége a felkészítésnek, hogy beszéljünk róla, mikor kell egy helyzetet vészhelyzetnek tekinteni, hogy valaki bajba jutott, hogy segítségre van szüksége. Az elvi segítségnyújtásból így lehet valóság”.

Rosszul járhat az is, aki segít

De mit lehet tenni akkor, ha valaki bűncselekményt lát? Ezzel a kérdéssel foglalkozik például a Hősök Tere Alapítvány is, amely különböző foglalkozásokat, tréningeket és komplex programokat tart gyerekeknek, pedagógusoknak és szülőknek. Ezeknek a tréningeknek az is a céljuk, hogy a résztvevők megértsék, miért néznek félre az emberek, és mit tehetnek azért, hogy ez ne így legyen.

Ők azt ajánlják, hogy az emberek ne fordítsák el a fejüket, hanem egy pillanatra álljanak meg, és vegyék észre, mi történik. Majd gondolják végig, mit tehetnek, ehhez pedig szerezzenek szövetségeseket, hiszen egy helyzetet nem muszáj egyedül megoldani.

A cikk megjelenése után az ORFK is válaszolt a megkeresésünkre. Azt írták, aki nem nyújt tőle elvárható segítséget olyan embernek, aki sérült vagy közvetlen veszélyben van, az akár két évre is börtönbe mehet. „Egyes folyamatban lévő konfliktusok vagy bűncselekmények észlelése során laikusok számára nehezen megítélhető, hogy az adott cselekmény végkifejlete közvetlenül veszélyeztetheti-e majd a sértett életét vagy testi épségét, melynek hiányában azonban a segítségnyújtás elmulasztása sem állapítható meg”.

A rendőrség azt ajánlja, ha valaki bűncselekmény szemtanúja, akkor őket hívja. „Hangsúlyozni szeretnénk, hogy az intézkedés minden esetben a rendőrség feladata, semmilyen esetben se kerüljön sor olyan állampolgári cselekedetre, amely a testi épséget kockáztatná, hiszen ez emberi életnél nincs fontosabb”.

Rosszul végződött segítségnyújtásokra ugyanis volt már példa. Idén márciusban Siófokon egy ittas férfi egy nőt rángatott az utcán, mire egy fiatal társaság egyik női tagja védelmére kelt a bántalmazottnak. A férfi erre a hajánál fogva rángatni kezdte a fiatalt is, aki így könnyű sérülést szenvedett.

2021-ben egy józsefvárosi bolti eladó segítségére sietett egy férfi, aki azt látta, hogy a nőt egy bedrogozott férfi inzultálja. A két férfi vitatkozni kezdett, majd a bántalmazó ököllel ütötte meg a férfit, aki a polcok közé esett. Ezután ütötte, taposta a földön fekvő fejét, aki az eszméletét vesztette, de még ekkor sem hagyta abba a bántalmazását. A bántalmazott férfi másfél hónapig volt kómában.

Szintén a budapesti VIII. kerületben sietett egy járókelő egy bántalmazott segítségére, akit ketten ütöttek. Végül a segíteni szándékozó embert kezdték el ököllel ütni, fejbe rúgni, a mentők végül súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

Vannak pozitív példák is. Idén júliusban egy hajléktalan férfi ugrott egy fuldokló nő segítségére a Balokány-ligeti tóba, pedig szerinte vagy harmincan is voltak a környéken.