Olyan felvételek készültek a szerdai tüntetésen, amit Orbánék az elmúlt 13 évben megpróbáltak elkerülni

Legfontosabb

2023. május 4. – 16:52

Olyan felvételek készültek a szerdai tüntetésen, amit Orbánék az elmúlt 13 évben megpróbáltak elkerülni
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Rég nem látott határozottsággal lépett fel a rendőrség szerda este a tüntetőkkel szemben a Karmelitánál: könnygázt fújt fiatalkorú diákok szemébe, előkerültek a gumibotok, öt embert pedig – köztük a Momentum országgyűlési képviselőjét, Tompos Mártont – előállítottak, egyet később őrizetbe is vettek.

A státusztörvény bevezetése ellen szervezett tüntetés délután a Szent István-bazilikánál indult, majd a tömeg később felvonult a budai Várba. Az események akkor váltak erőszakosabbá, amikor néhányan megpróbáltak a Karmelita mellett felállított kordon megbontásával közelebb jutni Orbán Viktor miniszterelnöki hivatalához, és a rendőri sorfallal találták szemben magukat.

A rendőrség szerint itt az agresszív tömeg a rendőrökre támadt, a TASZ helyszínen lévő jogásza szerint viszont a tüntetők megtorpantak, és egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy át akarnak menni a kordonon ütött lyukon, a rendőrség pedig szinte egyből a felszólítás után erőszakosan reagált. Bárhogy is indult, olyan felvételek készültek a rendőrök fellépéséről, amit a hatalom valószínűleg szívesen elkerült volna.

Videós összefoglalónkat itt nézhetik meg:

Fidesz: A véleménynyilvánítás szabadsága mindenkit megillet, de ez nem fordulhat át erőszakba

Az elmúlt tizenhárom évben a NER egyik fontos alappillére ugyanis az volt, hogy a 2006-os rendőri brutalitással szemben 2010 óta bárki szabadon tüntethet, senkinek nem kell attól félnie, hogy a rendőrség indokolatlanul bántaná.

Ha valahol mégis erőszakkal kívánt fellépni a hatalom, azt jellemzően a rendőrség helyett kiszervezték magáncégeknek. A Fidesz-közeli Valton biztonsági őrei távolították el például a Városliget beépítése ellen tiltakozó ligetvédőket pár éve, és egy kopaszokból álló csapat akadályozta meg az MSZP-s Nyakó Istvánt abban, hogy időben le tudja adni vasárnapi boltzárról szóló népszavazási kezdeményezését a Nemzeti Választási Irodában 2016-ban.

Tüntetéseken azonban a legritkább esetben került sor látványos fizikai atrocitásra, rendőri erőszakra.

„Magyarországon az a szabály van érvényben, hogy tüntetni szabad, erőszakoskodni nem szabad. Ennek az egyszerű alapszabálynak a betartását kérjük mindenkitől”

– jelentette ki a kormány nevében Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója kedden a parlamentben, amikor a momentumos Orosz Anna a diákok múlt hétfői kordonbontásáról és a rendőrség fellépéséről kérdezte.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. május 2-án – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. május 2-án – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

„A fideszes propagandában a gyermekvédelem kifejezése gyakoribb, mint a kötőszavak használata” – fogalmazott Orosz, és azt kérdezte Orbántól, hogy mostantól könnygázzal, fizikai erőszakkal védik-e meg a jövőjük miatt aggódó magyar gyermekeket, mint azt a rendőrök tették múlt héten.

„Számomra nem tűnik túl logikusnak megostromolni egy építési területet. Ilyet még nem nagyon látott a világ, de az erőszakoskodó baloldal ezt is meghonosította a magyar politikai kultúrába. Mi is érdeklődéssel figyeljük, hogy ez hova tud fejlődni” – vágott vissza a miniszterelnök politikai igazgatója.

A Momentum szerint a Karmelita elé felállított kordon a hatalom szimbóluma, és az elmúlt hetekben többször is megpróbálták lebontani Hadházy Ákossal. Múlt hétfőn és most szerdán a tüntető diákok is ezt tették.

Hogy a rendőrségnek miért volt olyan fontos egy kerítés megvédése, az jó kérdés. A Karmelita közvetlen közelébe ugyanis nem jutottak el a diákok.

A rendőrség mindenesetre azt írta közleményében, hogy „az egyre agresszívabbá váló tömeg 20 óra körül a rendőrökre támadt; lökdösni kezdték őket, bedöntötték a kerítéselemeket, betörtek az építési területre, kövekkel dobálták és rugdosták a rendőröket”. Ezt követően vetették be a vegyi eszközt.

A rendőri fellépésről megkérdeztük a Fidesz és Fidesz-frakció véleményét is. „A véleménynyilvánítás szabadsága mindenkit – így a baloldali politikusokat és az általuk felhergelt diákokat is – megillet, de ez nem fordulhat át erőszakba. A törvényeket mindenkinek be kell tartani, különösen azoknak, akik erre esküt is tettek az Országgyűlésben” – válaszolták a Fidesz-frakciótól. A párt sajtóosztálya cikkünk megjelenéséig nem reagált.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Momentum: Orbán Viktor karhatalmistákkal verette a 16-17 éves diákokat

Tompos Márton szerint az nem igaz, hogy ő megsértette volna a törvényeket, mert sem a kordonhoz, sem a rendőrökhöz nem ért. Csak az egyik kordonba kapaszkodó fiatalnak igyekezett segíteni, akit a rendőrök közvetlen közelről lefújtak könnygázzal, illetve gumibottal ütlegeltek.

„A legélénkebb emlékem az az, hogy »azt vegyétek ki«, és három másodperccel később már egy készenlétis lába volt a hátamon”

– idézte fel Tompos Márton a Momentum csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az országgyűlési képviselőt berántották a rendőrsorfal mögé, és állítása szerint hiába mutatta fel a képviselői igazolványát, a rendőrök azt mondták, ilyenkor már mindegy, hiszen a mentelmi jogát tettenérés esetén nem gyakorolhatja.

A momentumos képviselőt megbilincselték, majd másfél órával később bevitték a rendőrség Gyorskocsi utcai fogdájába, ahonnan csak órákkal később engedték ki. Hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, illetve tiltott gyűlésen való részvétel gyanúja miatt állították elő, ám állítása szerint nem vettek fel jegyzőkönyvet, és nem mutattak semmifajta bizonyítékot, amellyel meg tudták volna indokolni az előállítását.

Négy másik fiatalt is bevittek a Gyorskocsi utcai fogdába, köztük a 17 éves Hidász Mátét, aki a kordonba kapaszkodott ezen a felvételen:

A 444-nek arról beszélt, a könnygáztól négy órán át nem tudta kinyitni a szemét, folyamatosan folyt az orra, égett az arca és a füle. A dulakodás közben beütötte a karját, és mivel szívbeteg és asztmatikus tünetei is vannak, előbb a Szent János Kórházba szállították kivizsgálásra, majd onnan átvitték a Gyorskocsi utcai rendőrségre.

Hajnali négy körül engedték ki a fogdából. A szülei órákig várakoztak az épület előtt, és nem engedték őket kapcsolatba lépni a fiúval.

„Őszintén megmondom: keresztény emberként ott, az éjszakában azon gondolkodtam, hol vannak a Fidesz képviselői, miért nem kapunk jogsegélyt épp attól a szervezettől, amely magát kereszténynek nevezi”

– mondta Hidász édesapja a Szemléleknek. A rendőrök végül semmivel nem gyanúsították meg a 17 éves fiút, szülei szerint azonban jó pár elfogadhatatlan módon viselkedő rendőrrel találkoztak az éjszaka során. „Egyértelműen úgy tűnt számunkra, hogy a hatalom emberei példát akartak statuálni. Kiemeltek valakit, hogy majd rajta jól megmutatják.”

„Tegnap a hatalom megmutatta a valódi arcát. Tegnap az állampárt és Orbán Viktor megmutatta, hogy mit jelent számára a családvédelem, a gyermekvédelem” – mondta Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke a párt csütörtök délre meghirdetett sajtótájékoztatóján.

„Orbán Viktor karhatalmistákkal verette a 16-17 éves diákokat, akik egy igazságosabb és élhetőbb országért és egy jobb oktatási rendszerért tiltakoztak”

– fogalmazott a pártelnök, aki szerint a szerdán történtek jól jelzik, hogy a magyar kormány mit gondol a fiatalokról, az oktatásról és a jövőről.

A Momentum panaszt tesz az alapvető jogok biztosánál, szerintük ugyanis túlzó és jogszerűtlen volt a rendőri fellépés. Kerestük a rendőrséget, hogy vizsgálják-e a rendőri intézkedéseket, és indokolt volt-e szerintük a fizikai erőszak, a könnygáz használata. Kérdéseket küldtünk a Belügyminisztérium sajtóosztályának is a rendőri fellépésről, cikkünk megjelenéséig azonban egyik helyről sem kaptunk választ.

Frissítés: „Jog- és szakszerű volt a kényszerítőeszköz alkalmazása a rendőri intézkedés során a szerda esti jogellenes budapesti tüntetésen” – írta az Országos Rendőr-főkapitányság cikkünk megjelenése után. A rendőrség a Telexnek küldött válaszában kiemelte, a tüntetőket „a véleményük, valamivel egyet nem értésük nem jogosítja fel arra, hogy bűncselekményt kövessenek el, mások tulajdonát vagy testi épségét sértsék vagy veszélyeztessék. Ilyen esetekben a rendőrség intézkedni köteles”.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

TASZ: A rendőrök követtek el súlyos erőszakot, nem a tüntetők

„Az igazán súlyos erőszakot nem a tüntetők, hanem a rendőrök követték el, akik kiskorúak ellen, aránytalanul és indokolatlanul vetettek be könnygázt és tonfát egy olyan tüntetésen, ami egy több mint egy éve tartó, békés és a kormány által eddig teljességgel semmibe vett tiltakozássorozat következő állomása volt” – írta az eseményekről a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).

A jogvédő szervezet szerint ugyan a kordonbontás megalapozhatta volna az oszlatást, mivel azonban nem a rendőrökre támadtak a tüntetők, a reakció aránytalan volt.

A rendőrség hivatalos közlése szerint „a rendőrökre támadók közül” öt embert előállítottak, velük szemben hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás. A TASZ információi szerint azonban közülük négyet később nem ezzel gyanúsítottak meg, hanem a maszkviselési tilalom megszegésével (tüntetésen tilos eltakarni az arcot). A jogvédők szerint ennek a következménye legfeljebb szabálysértés lehetne.

A Magyar Helsinki Bizottság 10 pontos állásfoglalást adott ki cikkünk megjelenése után. A jogvédő szervezet szerint a szerdai tüntetés után „szigorúan egyéniesített, rendkívül alapos vizsgálatokat kell lefolytatni”, és az eljárások során az érintett tüntetők és az intézkedő rendőrök szerepét is tisztázni kell az eseményekben. Annak megítélése, hogy a kényszerítő eszköz alkalmazása indokolt volt-e, a Helsinki szernt

„csak az érintett személy magatartásának és az arra adott rendőri válasz arányosságának gondos mérlegelése után lehetséges”.

A rendőri intézkedés és az előállítás fontos lett volna figyelembe vennie a rendőröknek, hogy a tüntetők jórészt diákok voltak, sokan 18 év alatti gyerekek. „A gyermek mindenek felett álló érdeke az egyik legfontosabb, nemzetközi szerződésben is rögzített alapelv, amelynek az eljárás minden mozzanatát át kell hatnia” – fogalmaztak a szervezet közleményében.

A rendőrség egy embert vett őrizetbe: Csőgör Pétert, aki Hadházy Ákos Facebook-posztja szerint nemrég még maga is rendőrtiszt volt, gazdasági főnyomozó, és akit a képviselő szerint „mondvacsinált okokra hivatkozva távolítottak el az egyre inkább megromló színvonalú rendőrségtől”.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt nyomoz.

A DK lemondatná Pintér Sándort, a Jobbiknak elege van a könnygázkormányzásból

A Demokratikus Koalíció szerint teljesen világos, hogy jogtalan és aránytalan volt a rendőri fellépés a szerdai tüntetésen, és szerintük semmi keresnivalója nincs a Belügyminisztérium élén, aki „könnygázzal akarja elfojtani a diákok jogos felháborodását”. A DK országgyűlési képviselői írásban kérdezik meg Pintér Sándort, hogy milyen következményei lesznek „a rendőri túlkapásoknak”, és mikor mond le a belügyminiszter – derült ki a párt közleményéből.

„Tegnap egy zsarnoki hatalom, egy rezsim nézett farkasszemet és alkalmazott erőszakot a magyar diákokkal szemben”

– reagált az eseményekre a Jobbik-Konzervatívok is. A párt elítéli az állami erőszakot, és követeli a parlamentáris demokrácia intézményrendszerének és politikai kultúrájának helyreállítását. „Elég volt a rendeleti alapú könnygázkormányzásból” – írják közleményükben, hozzátéve: itt az ideje végre, hogy a kormány tegyen valami érdemlegeset a pedagógusok bérrendezése érdekében, mert egy normális országban eleve nem kellene a diákoknak a tanáraik védelmében és a jogos béremelésükért tüntetni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!