Tompos Márton: Felmutattam a képviselői igazolványomat a bilincselés után, de azt mondták, ilyenkor már mindegy

2023. május 4. – 10:07

Másolás

Vágólapra másolva

„Felmutattam a képviselői igazolványomat a bilincselés után egy perccel, a rendőrök azt mondták, ilyenkor már mindegy” – mondta a Telexnek Tompos Márton, a Momentum frakcióvezető-helyettese, akit szerdán este a Karmelitánál történt tüntetés során hivatalos személy elleni erőszak és tiltott rendezvényen való részvétel miatt vittek el a rendőrök.

„Két centiről fújtak le könnygázzal egy srácot, aki a kordonba kapaszkodott, láttam, hogy nagyon rosszul van, szerettem volna neki segíteni. Ezután bilincseltek meg engem is” – mondta. Tompos Márton teljesen abszurdnak nevezte a történteket.

„Teljes káosz volt, kaposvári készenlétisek álltak a Karmelitánál, a tüntetők között pedig többségében diákok voltak”. A képviselő azt mondta, hogy másfél, két óra után először megbilincselték, majd később gyorskötözővel összekötötték a kezét, és bevitték a Gyorskocsi utcába, erről a Facebookon is posztolt:

„Azt mondták, hogy este nyolckor indult ellenem eljárás, és mivel öt óránál tovább tartottak bent, kaptam ellátást: vagdalt konzervet és két szelet kenyeret” – mondta a képviselő, akit végül nem sokkal hajnali 2 előtt engedtek el.

„Kaptam egy igazolást rendőrségi előállításról, majd elköszöntek, annyit mondtak, hogy viszontlátásra!”

– mondta Tompos, aki úgy tudja, rajta kívül még négy embert állítottak elő.

Az oktatás ügyéért tüntető diákok és rohamrendőrök szerda este csaptak össze a budai Várban Orbán Viktor kormányfő hivatala közelében, A nagyrészt diákokból álló tüntetők elkezdték nyomni a rendőrsorfalat, ezután többször felszólította őket a rendőrség, hogy kényszerítő eszközt alkalmaz. A demonstrálók nagy része ezután egy idő után leült, illetve hátrébb vonult a rendőrsorfaltól.

Néhányan megpróbáltak a közeli építési terület ideiglenes kerítésének megbontásával közelebb jutni a Karmelitához, ekkor csaptak össze a rendőrökkel, akik könnygázt is bevetettek. A rendőrök több tüntetőt berángattak a kerítések mögé, ahol rendőrségi kisbuszok várakoztak. A rendőrség hivatalos közlése szerint „a rendőrökre támadók közül” öt embert előállítottak, velük szemben hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás. A Momentum képviselőjét, Tompos Mártont is elvitték a rendőrök.

A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtök reggel azt közölte, hogy nyomozást indítottak a rendőrök elleni támadás miatt. Az ügyben egy embert őrizetbe vettek.

A tüntetésen készült videónkat itt láthatják:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!