Nyomozást indítottak a Karmelitánál történt, rendőrök elleni támadás miatt

2023. május 4. – 09:40

Nyomozást indítottak a Karmelitánál történt, rendőrök elleni támadás miatt
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Nyomozás indult a Karmelitánál szerda este történt, rendőrök elleni támadás miatt – írja a Központi Nyomozó Főügyészség közleménye.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt nyomoz, megkezdték a tényállás teljes körű felderítését.

Az ügyben egy embert őrizetbe vettek.

Az ügyről az eljárás érdekeire hivatkozva nem adnak további tájékoztatást.

Május 3. délutánra három gyűlést jelentettek be a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, a Karmelitához vonulás nem volt ezek között – derült ki a Police.hu oldalán közzétett rendőrségi tájékoztatóból. Ebben azt írták, a „jogellenes gyűlés szervezőjével szemben” a BRFK gyülekezési joggal visszaélés miatt szabálysértési eljárást kezdeményezett.

A rendőrség a helyszínen tájékoztatta a Karmelitához érkezőket, hogy szabálysértést követnek el azzal, ha ott demonstrálnak, majd többször felszólították őket, hogy menjenek távolabb a rendőrsorfaltól. A tájékoztatás szerint „az egyre agresszívabbá váló tömeg 20 óra körül a rendőrökre támadt; lökdösni kezdték őket, bedöntötték a kerítéselemeket, betörtek az építési területre, kövekkel dobálták és rugdosták a rendőröket. Az egyenruhások a támadókkal szemben a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 49. § (1) bekezdés alapján vegyi eszközt alkalmaztak”.

Öt embert, akik a rendőrökre támadtak, előállítottak, őket a Központi Nyomozó Főügyészségen hivatalos személy elleni erőszak miatt jelentették fel. Bevitték Tompos Márton momentumos képviselőt is – őt végül hajnali fél kettőkor engedték ki. A további támadók és más bűncselekmények elkövetőinek azonosítása a kamerafelvételek alapján folyamatban van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!