Hajnalban engedték ki a tüntetésről elvitt momentumos politikust

2023. május 4. – 07:37

Másolás

Vágólapra másolva

„Többórányi vegzálás után végül hajnali fél 2-kor kiengedték Tompos Mártont a Gyorskocsi utcából” – jelentette be a Momentum a Facebook-oldalán a hajnali órákban. A párt frakcióvezető-helyettesét, Tompos Mártont a státusztörvény elleni tüntetésen vitték be a rendőrök négy másik tüntetővel együtt a Gyorskocsi utcába. A demonstráció során többen megpróbáltak kordont bontani, könnygáz és dulakodás is volt.

A rendőrség a hivatalos közlése szerint „a rendőrökre támadók közül” öt embert előállított, velük szemben hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás. Amíg Tompost bent tartották, addig nem engedték be a Momentum ügyvédjét, „és nem engedték be egy másik ott lévő, még kiskorú gyerek szüleit sem”.

A párt Facebook-oldalán azt is írják, hogy az nem derült ki, miért vitték e a Momentum országgyűlési képviselőjét, „ahogy az sem, hogy miért volt szükség este könnygázra, gumibotra és rendőri brutalitásra”.

Hadházy Ákos független parlamenti képviselő a Telexnek szerda este azt mondta, szerinte törvénytelenül vitték el Tompos Márton momentumos képviselőt a rendőrök, mert egy diákot akart megvédeni, semmilyen szabálysértést nem követett el. Szerinte semmibe vették a képviselőtársa mentelmi jogát. Úgy fogalmazott, rendőrállami módszerekkel védenek egy rendőrállami törvénytervezetet, a rendőrök szándékosan provokálták a tüntetőket.

Tompos Márton a Facebookon csak egy képet tett közzé, ami mellé azt írta: „2023, Magyarország. Mi folytatjuk. Te hol leszel?”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!