A Mi Hazánk lezárta a debreceni akkumulátorgyár építési területére vezető utakat

2023. február 24. – 17:56

Másolás

Vágólapra másolva

A Mi Hazánk Mozgalom aktivistái lezárták a debreceni akkumulátorgyárhoz vezető két utat, így megakadtak az építési munkálatok – derül ki a párt közleményéből és Toroczkai László tweetjéből.

„Órák óta megbénítottuk a debreceni akkumulátorgyár területén folyó munkálatokat. Mindkét bejáratot lezártuk. Megvédjük a magyar termőföldet”

– írja a Mi Hazánk vezetője. Az eseményt egy ideig élőben közvetítették a Facebookon.

Szerdán a helyi választási bizottság a Momentum, a Mi Hazánk és egy magánszemély által kezdeményezett népszavazást is elutasított. A népszavazások lényegében arról szóltak, hogy a helyiek egyetértenek-e azzal, hogy Debrecen közigazgatási területén az akkumulátorgyárhoz hasonló üzem létesülhessen A Momentum és a Mi Hazánk a népszavazás ügyében fellebbezett, és a Mi Hazánk egy újabb népszavazási kezdeményezést is benyújt.

A globális piacvezető CATL tavaly augusztusban jelentette be, hogy Debrecen mellett építi meg második európai akkumulátorgyárát. A projektet azonnal nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá nyilvánították, az állam csak az ipari park áramellátásának fejlesztésére 88 milliárd forintot szán. A gyárnak rengeteg ellenzője van. Ahogy arról beszámoltunk, a debreceni akkumulátorgyár januári közmeghallgatásán elszabadultak az indulatok: hazaárulózták a főispánt, és lincshangulat uralkodott, egy nőt pedig, aki az akkumulátorgyár mellett érvelt, megütöttek.

Az akkumulátorgyárak magyarországi térhódításáról cikksorozatot indítottunk. A terület gazdasági jelentőségéről az első részben írtunk, a második rész környezeti, technológiai, energetikai vonatkozásokról szól, a harmadik pedig az akkugyárakat körülvevő intézményi környezetet és a társadalmi ellenállás lehetőségeit tárgyalja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!