A hétvégén Magyarország jó nagy adag esőt kapott, néhol egyhavi mennyiség is lehullott. Sokan mint az áldást, úgy várták a csapadékot. Mielőtt teljesen eluralkodna a hurráhangulat, jegyezzük meg: a most lehullott 40-50 milliméter esővel együtt is óriási a deficit a hazai vízgyűjtőkön, és a talajból is rengeteg betárazott víz hiányzik. Ha nem lesz az átlagosnál sokkal csapadékosabb az év hátralévő része, a következő nyárnak is olyan hátrányból futunk neki, hogy újabb aszályos évvel számolhatunk. Idén a mérések kezdete óta a legszárazabb és legforróbb nyarunkat élhettük át, hozzá kellett szoknunk a leapadó folyók, kiszáradó tavak, kiégő és leégett mezőgazdasági területek és a nyári lombullás látványához is. Ezeket a mementókat mi is megőrizzük képeken.
Ez a Telex aszállyal foglalkozó sorozatának hetedik, záró epizódja. Az első a vízgazdálkodás problémáival foglalkozott, a második az egyre sűrűbb erdőtüzekkel, a harmadik az elapadó kutakkal, a negyedik a mezőgazdaság helyzetével, az ötödik a Balatonnal, a hatodik pedig azzal, hogy az egész helyzetet mi magunk idéztük elő, és ennek a kezdete a 19. századi nagy folyószabályozás volt.
A Velencei-tó már tavaly nyáron is lázban tartotta a közvéleményt és a politikusokat, hiszen a tó vízállása megközelítette a negatív rekordot, és nagyobb tömegű halpusztulást is tapasztaltak a helyiek. Idén még lejjebb szállt a tó vízszintje, és újabb mélypontokat jegyezhettünk fel. Ennek egyik oka, hogy a tó vízgyűjtőjéről nagyon hiányzott a téli csapadék, így már a kiindulóállapot is borzasztó volt, és erre csak rátett a tartós hőség, és az azzal járó párolgási veszteség is. A Velencei-tó a kikötőben szárazra került csónakjaival, pocsolyahatásával siralmas látványt nyújt, de szerencsére inkább csak esztétikai problémaként jelentkezett idén a vízhiány. Nagyobb ökológiai katasztrófának nem volt jele.
A Hármas-Körösön Békésszentandrásnál negyvenéves rekord dőlt meg, a valaha volt legalacsonyabb vízállást mérték. Ezen a folyón a meteorológiai viszonyok mellett egy másik probléma is jelentkezett, Románia felől eleve kevés víz érkezik a mederbe, így a folyó szinte nem is folyik, ez pedig romló vízminőséghez, algásodáshoz is vezet.
A békésszentandrási duzzasztómű alatt szinte teljesen kiszáradt a folyó, a Körösön simán át lehetett menni, mindenhol zátonyok bukkantak a felszínre.
Az ország nagy részéhez hasonlóan már 2021-ben is csapadékhiány volt a Körös-vidéken, majd ez tovább fokozódott. Idén július 25-ig összesen 120 milliméter csapadék hullott, ami a 20 éves átlagnál 251 milliméterrel kevesebb – és ehhez jött még hozzá a tavalyi hiány. A Körösök hegyvidéki vízgyűjtőin sem volt sokkal jobb a helyzet, és az aszály miatt a Tiszából is csak a megszokott mennyiség felét vezették át a Körösök vízrendszerébe, ezért is volt látványos csökkenés a Hármas-Körös nem duzzasztott szakaszán.
Ezen a nyáron a Telexen is többször hírt adtunk avar- és erdőtüzekről, ahogy arról is írtunk, hogy hozzászokhatunk ahhoz a gondolathoz, hogy hasonlóan a mediterrán országokhoz, Magyarországon is gyakoribbak lehetnek az erdőtüzek.
Mukics Dániel tűzoltó alezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője azt közölte lapunkkal, hogy augusztus 17-ig az idén kétszer annyi tűz volt a szabadban, mint 2021 ugyanezen időszakában. Körülbelül 14 ezer tűz keletkezett szabadban, csak 2012-ben volt ennél több, és majdnem 50 ezer hektáron pusztítottak a lángok. A legnagyobb tűz a Hortobágyon volt az idén, július 19-én 750 hektárnyi terület égett le, csaknem négy napon át oltották a tüzet. A legnagyobb erőt a Kiskunhalas melletti erdőtűznél kellett bevetni, közel 180 tűzoltó és 48 jármű dolgozott ott.
Egy tűz számtalan okból keletkezhet, Mukics szerint nem egy nagy kiterjedésű tűz indult kerti grillezéssel, de a nagy hőségben a sokkal szárazabb növényzet a legkisebb hőforrástól, szikrától is könnyen meggyulladhat. Sok tűz keletkezik a mezőgazdaságban, az erdők és mezők mellett gabonatáblák, bálák és mezőgazdasági munkagépek is gyakran kigyulladnak. A felforrósodó alkatrészektől a munkagépekre rakódott növények is lángra kaphatnak.
Az aszályt nemcsak a kultúrnövények, hanem a természetes vegetáció is megsínylette. Az ország keleti felén némi időzavarral élve már nyár közepén beköszöntött az ősz. Sok helyen sárguló, vörösödő, lombjukat ledobó fákba botlunk, orrunkat csavarja az avarszag. A felső képen egy fiatal állományú, láthatóan elszáradt tölgyes van. A szárazságot a fiatalabb fák szenvedik meg jobban, gyökereik kevésbé mélyre hatolnak, mint korosabb társaikéi, így nem jutnak elég nedvességhez. A korábbi éveknél jóval nagyobb erdőterületen jelentettek aszálykárt, ami jól jelzi, hogy mekkora a baj. A klímaváltozás az erdeinket is átformálhatja, eltolódhatnak az erdőövek és új fajok is megjelenhetnek, elterjedhetnek hazánkban. Jobb esetben szárazságtűrő, balkáni fajok, rosszabb esetben inváziós növények.
A szántóföldi kultúrákban nagyjából 500 milliárd forintra teszik az aszálykárt. A gabonákat még ha termésveszteségekkel és gyengébb minőségi mutatókkal is, de be tudták takarítani, ám az Alföld nagy részén szinte a teljes kukoricatermés besült, sok helyen inkább lelegeltették, és az is nagy kérdés, hogy mennyi napraforgó lesz, megerednek-e magok. Az állattartók sem jártak jól, a legelők és kaszálók hozamai a töredékükre estek vissza, már most drágán vett takarmányból kell etetni a jószágot, ez olyan költségnövekedést okoz, hogy nem is mindenki tartja meg az állatait, hanem inkább a vágóhídra küldi őket.
A Mórahalom közelében lévő Nagyszéksós-tó 2008 óta bivalyrezervátumként is működik, de idén akkora volt az aszály, hogy már július közepére kiszáradt a tó, és a területet a legelésükkel fenntartó bivalyokat el kellett költöztetni. A sekély szikes tavaknál a rendes ügymenet része is a kiszáradás, de beszámolók szerint ilyen hamar még talán sosem tűnt el a víz a mederből. A tó környékén lévő élővilág alkalmazkodott ehhez a helyzethez, így ha újra több lesz a víz, egy sor élőlény, békák, teknősök, siklók újra megjelennek majd, ahogy a madárvilág is gazdag képet mutathat.
A második fotón a cserepesre száradt Tápiószecsői-tó látható. A tó átlagos években viszonylag nagy vízfelületű, rengeteg vízimadár látogatja. A néhány pocsolyányira redukálódott mederben még augusztus közepén is sok madarat lehetett látni, de táplálékszerző helyként már biztosan nem volt az igazi. Csak óriási méretű kiszáradt kagylók emlékeztetnek a vízre. A duzzasztott tavon elméletileg átfolyik a Felső-Tápió, de annak a vízhozama is szinte nullára csökkent.
Az idei nyáron több folyónkon rekordalacsony vízállásokat mértek, a felső képünkön látható szolnoki Tisza-híd pilléréhez is száraz lábbal oda lehet sétálni. Augusztusban mínusz 291 centiméter volt a negatív csúcs, míg kontrasztként a pilléren is látható vízmérce teteje a 2000-es és 2001-es, tíz méter feletti árvízszintet mutatja. Szolnoknál egy török kori fahíd maradványai is előbukkantak, Cibakházánál pedig egy sziget alakult ki, amelyre aztán a település ki is terjesztette fennhatóságát.
A kisebb vízfolyások még tragikusabb képet mutatnak. Alsó képünkön az Alsó-Tápió látható, amelynek medrében augusztus közepére már csak néhány tócsa jelezte, hogy itt egykor nagyobb vizek lehettek. Amikor áprilisban jártunk ugyanitt, még egy hódcsalád is gáttal rekesztette el a vízfolyást, de még az ő vízmegtartó munkájuk is hatástalan egy ilyen száraz időszakban. A hódok pedig védtelenebbé váltak, a kotorékuk bejárata már nincs víz alatt, így ragadozóktól is tarthatnak.
A Duna alacsony vízállásáról a Szabadság híd közelében lévő Ínség-szikla szokott megbízható módon tájékoztatni anélkül, hogy vízállásjelentéseket kéne böngésznünk, de a Margit-sziget szárazra kerülő déli csúcsa is látványos jele annak, hogy kevés a víz a mederben. Augusztus közepére a szigetcsúcs is népszerű tartózkodási hely lett, miután két hét alatt a felére csökkent a vízállás. Bár a Duna vízállása nem lett olyan alacsony, hogy ellehetetlenüljön a hajózás, azért a visszahúzódó folyó okozott meglepetéseket. Vámosszabadiban például egy második világháborúban elsüllyedt orosz hadihajó is felbukkant.