15 év alatt elpusztíthatjuk a Balatont, ha nagyon agyatlanul viselkedünk

Nádasban ücsörgő zöld békát ábrázoló díszítés dob fel egy ivókutat néhány kilométerrel a Balaton fölött, a Koloska-völgyben. A kútból nem folyik víz, az előtte magasodó forrásból sem, az előtte kialakított mesterséges tómeder csontszáraz. A nem túl régen még innen csordogáló patak medrét az jelzi csupán, hogy valamivel mélyebb és dúsabb a vegetáció, mint pár méterrel arrébb. Hétköznap reggel van, minden csöndes és mozdulatlan. Ha az ember az innen pár méternyire szoborszerűen álldogáló kiszáradt fára pillant, úgy érezheti, egy apokaliptikus vízióba csöppent. Csak épp nem a jövőben, hanem 2022 augusztusában járunk, valahol Balatonfüred fölött.

A néhány kilométerrel odébb fekvő, felsőörsi Királykút is hasonlóan lehangoló látványt nyújt, pedig a vize – amiből egy csepp sem maradt mutatóba – legendásan tiszta volt, a nevét egyenesen Mátyás királyról kapta, aki a legenda szerint örömmel kortyolgatott belőle.

Bár szomorú, de nem meglepő a két kiszáradt balatoni forrás látványa: egyes becslések szerint négyzetméterenként nagyjából két fürdőkádnyi víz hiányzik a földekből és a vizekből szinte az egész országban. A Balaton vízszintje is láthatóan alacsonyabb, de a vize szokásosan tiszta, algavirágzásnak – egyelőre – nincs nyoma. A Velencei-tó és a Fertő tó kiszáradása egyre fenyegetőbb rémkép, de a Balatonnál augusztus második hetéig legfeljebb a vízszinten aggodalmaskodnak a nyaralók, amúgy mintha minden pont olyan lenne, mint máskor. Utánanéztünk, igaz-e ez.

Az elmúlt 100 év legrosszabb állapota

Előbb egy minimális vízföldrajz: a sekély, átlagosan 3,7 méter mély Balaton vízgyűjtő területe nagyjából 5000 négyzetkilométer, 90 különböző vízfolyás táplálja, és ahogy mindenki megtanulta az iskolában, vízutánpótlása nagyrészt a Zala folyóból származik. És persze az esőből, ami hónapok óta hiányzik a tóból és környékéről, miközben a heteken át tartó kánikula miatt a tó vize intenzíven párolog.

„Ha a vízgyűjtő területen nincs csapadék, azt megérzi a Balaton. És igaz, hogy vizének ötven-hatvan százalékát a Zala pótolja, de azt is az eső hozza”

– magyarázza Tóth Viktor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa.

Nem túlzás azt állítani, hogy a Balaton vízháztartása jelenleg az elmúlt 100 év legrosszabb állapotában van (a vízháztartás nagyjából az input és output aránya, azaz hogy a tóba mennyi víz folyik be, esik a felületére; illetve mennyi távozik párolgással, vízkivétellel és a Sió csatornán). Az Országos Vízügyi Főigazgatóság megkeresésünkre az írta, hogy 1921 óta állnak rendelkezésre havi bontásban megbízható, elfogadott vízháztartási mérlegek a Balatonról. „Ezek áttekintése alapján megállapítható a 2022. január–július időszak 1921 óta a legalacsonyabb érték, ami erős negatív szélsőséget jelent. Ezzel összevethető január–júliusi alacsony érték (–149 tómm) legutóbb 2012-ben fordult elő (1 tómm vízoszlop a Balaton felületén mintegy 600 ezer köbméter vízmennyiségnek felel meg, az egész pedig azt jelenti, hogy a sokéves átlaghoz képest 14,9 cm hiányzik. Vagy mondhatjuk úgy is, hogy még 89 400 000 köbméter víz kellene a sokéves átlaghoz.)

Ennek egyik fő oka, hogy

„januártól július végéig a tó vízgyűjtő területére a sokéves (1991–2020) átlagnál 23 százalékkal kevesebb csapadék hullott. A vízgyűjtőn már a tavalyi év is jelentősen szárazabb volt a megszokottnál, így a vízhiány idén tovább halmozódott”

– írja a vízügy. Mivel nem hullott elég csapadék, a vízfolyások – az említett patakok, erek, Zala – vízhozama erősen csökkent. Jelenleg a Balaton fő felszíni táplálójának, a Zala folyónak torkolatközeli szakaszán a vízhozam csak a 25-30 százaléka az ilyenkor megszokottnak.

Ahogy mi is láttuk a korábban említett két forrásnál, a vízgyűjtőn néhány időszakos kisvízfolyás ki is száradt. A legtöbb patakban lehet még látni valamennyi vizet, de jóval kevesebbet, mint általában. Érdekes egyébként, mennyire száraz a táj a tó keleti oldalán, míg a nyugati részen, különösen a Kis-Balaton vizenyős környékén, foltokban lehet azért látni zöldellő füvet és kikandikáló virágokat.

Sokkal jobb ez már sosem lesz

Előfordult már a mostaninál jóval alacsonyabb vízszint az elmúlt 100 évben a Balatonnál (ahogy fél méterrel magasabbat is mértek). A kollektív emlékezetben élénken él még a kép, amikor 2000–2004 között akkora volt a szárazság, hogy a déli parton a tóból kiemelkedő homokpadkákon strandoltak a kisgyerekes családok. A Balaton átlagos vízállása idén augusztus 9-én 78 centi volt – írta megkeresésünkre az Országos Vízügyi Főigazgatóság, amely szinte pont ezt jósolta tavaszi, előrejelzésében. Az átlagvízállást a Balatonakali és Tihanyi-rév vízállásmérő állomások adataiból számítják, és az említett homokpadkás nyár után, 2003. október 19–20-án ennél 55 centiméterrel alacsonyabb érték – 23 centiméter – is előfordult. „Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi átlagvízállás alacsony érték, de egyáltalán nem rendkívüli” – írta kérdésünkre az OVF.

A homokpadkás nyarak felé tartunk? – kérdeztük Tóth Viktort és a vízügy szakembereit. Tóth Viktor szerint augusztus második hetében nagyjából a 2012-es vízszintnél járunk, és a legnagyobb gond az, hogy várhatóan egyre gyakoribbá válnak az ideihez hasonló aszályos nyarak.

„Legjobb tudomásom szerint nincs olyan klímaforgatókönyv, amely szerint a nyarak csapadékosabbak és hidegebbek lesznek a jövőben, vagyis kis túlzással mondhatjuk azt, hogy az idei nyár a maradék életünk egyik leghidegebb és legcsapadékosabb nyara volt”

– fest cseppet sem biztató képet a jövőről.

Megjósolhatatlan, mit tesz a Balatonnal a klímaváltozás

„A vízügyi szakemberek az elmúlt évtizedek éves vízszintingadozásából pár hónapra előre meg tudják becsülni a Balaton vízállását. Az elmúlt húsz évben három aszályos időszak volt, így ezekből a tapasztalatokból nagyjából sejthetjük, mi lesz a Balatonnal jövőre. Ezzel szemben a klímaváltozásról nincs tapasztalatunk: egy bolygó méretű folyamatról nagyon nehéz megmondani, hol fog tartani öt vagy ötven év múlva, ezért is mozognak tág határok között a klímaforgatókönyvek – magyarázza.

– Minél nagyobb egy ökoszisztéma, annál megjósolhatatlanabb a viselkedése. Egy pici tavacskának a biológiai összefüggéseit könnyebb leírni két-három tucat méréssel, míg a Balaton esetében ez ezerrel is lehetetlen” – mondja. A szakember egy tavaszi interjúban egy remélhetőleg nem megvalósuló, pesszimista forgatókönyvet vázolt, ami szerint elképzelhető, hogy a Balaton 15 év múlva már alkalmatlan lesz a fürdésre, annyira elromlik a vízminősége, 2050-re pedig olyan történhet vele, ami eddig soha, és teljesen kiszárad. A kevés csapadék mellett a másik probléma, hogy a tó vizét turisztikai, gazdasági érdekekből túl magasan és túl stabilan tartják, és ezt a természet nem szereti.

„Elméletileg ez megvalósulhat, de ehhez tényleg természetpusztítóan, nagyon agyatlanul kell viselkedni addig. És ha így viselkedünk, akkor tíz év múlva már nem is hagyunk esélyt a klímaváltozásnak” – mondja.

Úgy látja, hogy a klímaválság terén (is) folyamatosan az történik, ami a hatásvadász hollywoodi filmek kezdőjeleneteiben: egy kutató jelzi egy veszély közeledését, de a vezetők nem veszik komolyan. „A tudósok negyven éve figyelmeztetnek arra, hogy a víz lesz a legfontosabb erőforrás, amiért az országok harcolni fognak. Ezt a figyelmeztetést a legtöbb kormány negligálja, de néhány, mint Norvégia, Hollandia, Izland, komolyan vette a tudósok véleményét és gőzerővel készülnek erre. Mások előtt csak rövid távú célok lebegnek.”

Modernizálni kellene, de nem beton és üveg lakóparkokkal

És a Balatonnál? A kulcsszó itt a modernizálás, de merőben más természetű, mint amit a tó körül utazva jelenleg látni lehet, és ami inkább természetrombolásnak nevezhető. A 2019-es nagy algavirágzás erős figyelmeztetés volt a szakembereknek arra, hogy modernizálni kellene a tó monitoringrendszerét. Ez akár meg is valósulhat, ha a mostani válság el nem fújja.

További gondot okoz, hogy még mindig a nyolcvanas–kilencvenes évek infrastruktúrája működik a Balaton körül: elavult vízelvezető és szennyvíztisztító rendszerek például.

Több évtizednyi lemaradást kellene pótolni Tóth Viktor szerint ahhoz, „hogy itt egy modern vízgazdálkodással bíró turisztikai környezetet tudjanak prezentálni”.

Az infrastruktúrát érintő hasznos nagyberuházásokra lenne szüksége a Balatonnak a gombamód szaporodó, vízközeli, beton és üveg lakóparkok helyett. A tó körüli települések azonban nem tudják az ezzel járó költségeket kigazdálkodni, ráadásul az efféle beruházások nem látványosak, csak hasznosak. Amikor a hetvenes évek végén a zalaegerszegi szennyvíztisztítót megépítették, annak nagy hatása volt a Zala folyó vízminőségére és közvetve a Balaton algásodására is. Fontos mérföldkő volt az is, amikor a nyolcvanas években elkészült a balatoni vízelvezető körcsatorna, aminek következtében a szennyvíztisztító rendszerekből már a tisztított szennyvizet sem vezették vissza a tóba.

„A vízügyi szakemberek tudják, mit kellene csinálni. A hasznos hatás persze nem rögtön, hanem úgy tíz év múlva jelenik meg, így az ilyen beruházások nem egy választási ciklus alatt hoznak hasznot” – utal Tóth Viktor a politikai rövidlátás veszélyére a Balaton jövőjét illetően.