Fact-check: Ne dobáljon random magvakat a természetbe, mert nem így lesz több fa!

Eleinte csak angolul terjedt a közösségi médiában, egy ideje már magyarul is olvasható a felhívás, hogy mindenki dobáljon magvakat az utak szélén. A szöveg szerzője azt javasolja, hogy miután megettük a gyümölcsünket, ne dobjuk a magját a kukába, hanem mossuk és szárítsuk meg. Aztán vigyük magunkkal, és ha olyan tájon utazunk át, ahol nincsenek fák, egyszerűen csak dobjuk ki az ablakon, a természet majd gondoskodik róla. „Ez a gyakorlat évszázadok óta létezik az ázsiai országokban. Ez az oka annak, hogy most már mindenhol ezeknek a magvaknak a gyümölcse növekszik. Szeretném hozzátenni, hogy hasonló jelenséget láttam Szlovéniában is” – írja a vélhetően angolszász szerző, és ezzel magyarázza azt is, hogy miközben a város (na de melyik város? Ljubljana? Maribor? Netán Celje?) körüli hegy lejtőin sétált az erdőben, meglepődve tapasztalta, hogy az erdőben gyümölcsfák nőnek.

Ha ez a naivan romantikus felhívás egy kellően klímaszorongó, tenni akarásban tobzódó, ám kevés növényismerettel bíró embert talál meg, máris sajnálatosan termékeny talajra hull. Hogy miért sajnálatos, arról szakemberek beszéltek a Telexnek.

„Ez a felhívás egy jóindulatú, jópofának tűnő, világmegmentő attitűd, de butaság, és káros. A természet nem így működik. Ennek a téveszmének a terjedése is jelzi, hogy az emberek mennyire nem értik a természetet” – jelentette ki megkeresésünkre a Zöldebb Városokért Nonprofit Kft. munkatársa.

Irigylésre méltó a szakmai egyetértés a témában: nagyon hasonló véleményt fogalmazott meg Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke: „Felesleges túl sok időt tölteni azzal, hogy olyat cáfoljuk, aminek nincs sok értelme. A fák a természetben valóban szaporodnak magról is, ezért is hoznak termést, hiszen a termés neveli ki a magot. A magokat azonban maguk körül, természetes környezetükben hullatják szét – magyarázta, majd az eldobált magok sorsának szerencsésebb alakulását is vázolta:

– Ha az utak mentén elkezdünk magokat szétdobálni, azok sorsa döntő részben az lesz, hogy számukra kedvezőtlen körülmények közé kerülnek, és kicsírázni sem fognak. Ráadásul, ahol az utak mentén az útszélek gondozása rendszeres, valószínűleg kaszálás vagy más ápolási tevékenység áldozatául esnek” – így fordul szimpla értelmetlenségbe a világjobbító szándék.

Amikor a kaktuszok, a teknősök és a papagájok rossz helyen vannak

Valamivel rosszabb, ha egy túlélő mag mégis kikel, több kárt okoz ugyanis, mint amennyi hasznot hoz a Földnek: legfőbb veszélye abban rejlik, hogy így olyan faj jelenik meg az adott területen, amely egyáltalán nem odavaló. Nem is olyan rég történt ilyen eset: kaktuszok terjedtek el a Duna–Tisza közén, amivel az a baj, hogy veszélyeztetik és idővel kiszorítják az őshonos növény- és állatvilágot, illetve ellehetetlenítik a terület mezőgazdasági és rekreációs célú hasznosítását is. (Ezen az oldalon jelentheti az úgynevezett „kaktuszkivadulásokat”, azaz az olyan területeket bárhol az országban, ahol terjedő kaktuszokat észlel.)

Egy fokkal ismertebbek talán az állatvilág esetei: mindenki hallott már romantikus elképzelés vagy megunás miatt szabadon engedett ékszerteknősökről, amik kiszorították a helyi fajokat; vagy a törpepapagájokról, amik kiválóan érzik magukat a londoni parkokban, bár őshonosnak semmiképp sem mondhatók. Macskabarátoknak okozott szomorú perceket a minapi hír, miszerint a Lengyel Tudományos Akadémia Természetvédelmi Intézete az idegen, invazív fajok közé sorolta a házi macskát, tudományos szempontból a fél világ kis kedvence ugyanis idegen fajnak tekinthető Európában; az pedig régóta köztudott, hogy a macskák kárt okoznak a madarak és más vadon élő fajok populációiban, olyannyira, hogy néhány közülük bizonyítottan miattuk halt ki.

De kanyarodjunk vissza a növényekhez:

nem valószínű, hogy egy vaktában eldobott barackmag lesz a magyar flóra házi macskája, de a szakemberek azért óvatosságra intenek.

Az egyre nagyobb szárazsággal küszködő és egyre melegebb magyar tájban ugyanis növekszik az esélye annak, hogy mediterrán (mondjuk gránátalma-) vagy trópusi (mangó-, avokádó-) magok lesznek életképesek és zavarják meg a természet addigi rendjét. „Nem lenne szerencsés, ha az ország több százezer év alatt kialakult természetes vegetációját velük alakítanánk át” – jelentette ki a Zöldebb városok szakértője.

A klímaszorongás által táplált tenni akarás persze jó dolog, és a saját kertjében mindenki azt csinál, amit akar. A kertjén kívül viszont már kevésbé, írunk ezért pár tippet a random magdobálás helyettesítésére, szem előtt tartva a „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” irányelvet:

• a Zöldebb városok becslése szerint jelenleg négyzetméterenként két fürdőkádnyi víz hiányzik a talajból az aszály miatt, ezért sokkal többet tesz a természetért az, aki megöntözi a fákat a kertjében vagy az utcán (ha maradt még esővize, nyilván azzal a legjobb), mint ha magokat dobál;
• ha valaki mindenképp magot akar szórni, akkor inspirálódjon, és nézzen szét a kertje vagy a lakókörnyezete közelében található természetes, lehetőleg nem bolygatott növénytársulásokban, szedjen össze néhány magot, és azokat szórja el a saját kertjében. Így tulajdonképpen kiterjeszti azt az ökoszisztémát, ami amúgy is körülöleli, és biztos, hogy a környezetbe illő növényeket szórja el (kivétel persze a területen már jelenlévő invazív fajok);
• vannak olyan kertbarátok, akik a magoncokat gyűjtik – ugyancsak szigorúan a nem bolygatott környezetből –, és azokból állítják össze a saját kertjüket. Bármelyiket választja valaki: természetvédelmi és más védelem alatt álló területekről szigorúan tilos bármit is begyűjteni.

A random magdobálás értelmetlensége szempontjából fontos az is, hogy a gyümölcsfák a fejlődésükhöz gondozást igényelnének, amit valószínűleg az utak mellett soha nem fognak megkapni – hívta fel a figyelmet még egy szempontra Apáti Ferenc.

„A véleményem az, hogy a fák természetes szaporodási módját bízzuk a természetre. Az ember úgy tud tudatosan segíteni a fák szaporodásában, erdőket, ligeteket, fasorokat alkotni (ami kétségkívül nagyon hasznos, értékes és szükséges tevékenység), ha fát ültet. A fák hatékony szaporítási módja ugyanis az, ha nevelt oltványokat vagy saját gyökerű növényeket ültetünk ki, majd legalább a fejlődésük kezdeti éveiben gondozzuk azokat. A konklúzió az, hogy én senkit sem biztatnék arra, hogy magokat dobáljon szét a természetben, és ettől várja, hogy több fa lesz.”