Mint amikor a sci-fikben ott van valami félelmetes, hatalmas dolog az égen

2021. december 04. – 16:24

Mint amikor a sci-fikben ott van valami félelmetes, hatalmas dolog az égen
Jegesmedve a Spitzbergák egyre zsugorodó jégmezőin – Fotó: Patricia Hamilton / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Mostanra megingathatatlan tény, hogy az emberiség tevékenysége miatt alakul át a bolygó klímája, és ez nagyjából minden élőre kihat. Rengeteg szó esik a klímaváltozásról és a természeti katasztrófák növekvő számáról; de sokkal kevesebb arról, amit az ezekből fakadó fenyegetettségérzés az emberi pszichével művel. Magyar klímaszorongókkal és pszichológusokkal beszélgettünk.

Lili, Rosanna és Valéria három magyar gimnazista lány. Mindent megtesznek azért, hogy a lehető legkisebb legyen az ökológiai lábnyomuk: szelektíven gyűjtik a szemetet, bringáznak, tömegközlekednek, vegánok lettek, csomagolásmentes boltokba járnak, komposztálnak, kerülik az impulzusvásárlást. Egymástól függetlenül egy idő után mindhárman arra jutottak, hogy mindez csak csepp a tengerben és sokkal fontosabb lenne a nagy rendszereket megreformálni. Ezért küzd a világ talán legismertebb klímaaktivistája, a 18 éves Greta Thunberg, és végül a magyar lányok is ezért lettek aktivisták. Ám hiába kezdtek el egy környezetvédő csoportban még többet tenni, mindhármuknál volt egy időszak, amikor a hétköznapjaikat is elkezdte kikezdeni az aggodalom és a félelem.

„Akkor tűnt fel, hogy klímaszorongásom volt, amikor nagyjából túlvoltam rajta” – mondja a 19 éves Valéria. Az érzést állandó tehetetlenségként és nyomottságként írja le. „És ebből nem lehet kitörni" – mondja, majd egy érzékletes hasonlatot hoz:

"Olyan, mint amikor a sci-fikben ott van valami hatalmas, félelmetes dolog az égen, és senki nem tud vele csinálni semmit. Zavart, hogy folyamatosan kárt okozok ennek a bolygónak, már csak azzal is, hogy én is a rendszer része vagyok.”

Tizenöt évesen egy elhivatott tanárjától hallott először a klímaválságról. „Nagyon jól látta az összefüggéseket. Sokat segített nekem, hogy megtudtam, mi a probléma, és meg is rendültem abban a heti egy órában, amit tartott, de amellett, hogy az informálódás segített, még mélyebbre vitt a szorongásba” – mondja Valéria.

Hasonló folyamat játszódott le a 17 éves Lilinél is. „A klímaszorongással kapcsolatos érzéseim azután kezdődtek, hogy egyre többet tudtam a problémákról és a katasztrofális hatásokról. Személyes dologként kezeltem, tudományos jelentéseket olvastam – aztán idővel rájöttem, hogy ez nem tesz jót a mentális egészségemnek” – mondja.

Nem ismerték egymást, amikor két évvel ezelőtt csatlakoztak a Greta Thunberg által inspirált Fridays For Future nevű globális klímamozgalom magyar ágához (ők sok más mellett azt szeretnék világszerte elérni, hogy a politikusok a tudósokra hallgatva mielőbb hatékony klímavédelmi intézkedéseket tegyenek). A 19 éves Rosanna 2019 márciusában vett részt Budapesten a mozgalom első globális klímasztrájkján. Innentől kezdve mindaddig képes volt kordában tartani fokozódó aggodalmait, ameddig a mozgalom életében tevékenyen részt tudott venni.

Klímatünetetők Budapesten, 2021. szeptember 24-én – Fotó: Bődey János / Telex
Klímatünetetők Budapesten, 2021. szeptember 24-én – Fotó: Bődey János / Telex

Csak aztán a covid hatására elrendelték a gyülekezési tilalmat. „Ahogy fokozatosan ellehetetlenült az aktivizmus, úgy erősödött fel bennem a harag és a tétlenség érzése” – mondja. „Elkezdtem utálni az embereket és a világot, hogy miért ebbe a világba születtem, és miért nem 150 évvel ezelőtt? Amíg azt éreztem, hogy tudok változtatni, nem éreztem olyan nehéznek az egészet.”

Lilinek is volt egy korszaka, amikor elmondása szerint nagyon szorongott. „Azt éreztem, hogy részese és bűnöse vagyok a problémának, és túl sok olyan tárgyam van, amire nincs is szükségem. Elkezdtem változtatni az életemen, viszont azzal, hogy az egyéni változásokra fókuszáltam,

elkezdtem magamat is hibáztatni a problémákért, miközben pedig nem mi, gyerekek okoztuk ezeket a válságokat és beavatkozni sem annyira mi tudunk”

– magyarázza. Végül ő is és Rosanna is akkor nyugodott meg valamelyest, amikor ráírt a magyar és a nemzetközi csapatban lévő többi aktivistára és beszélgetni kezdtek. Lili rengeteg párbeszéd után érezte úgy, hogy „perspektívaváltozás ment végbe" benne, ami sokat segített.

„Mivel folyamatosan azt látom, hogy a rendszerek vezetőit nem érdekli, amit csinálunk, vagy ha igen, akkor is csak a greenwashing vagy zöldre mosás szintjén jelenik meg, volt olyan időszak, amikor úgy éreztem, hogy már túl késő, mert úgysem fognak ránk hallgatni a vezetők és akik a válságért felelősek – fejti ki aggodalmait Lili. „Azóta jobb, de nem vagyok teljesen nyugodt" – mondja. Ez Valériára is igaz: „A számok sajnos nem javultak, és ez megijeszt. És az is, hogy mekkora visszahúzó erők az állam, a rendszerek vezetői, mások szülei."

A három lány közül ketten ebben a tanévben érettségiznek, néhány hetük van eldönteni, merre induljanak tovább. Valéria mindenképp valamilyen társadalomtudományban gondolkodik. Rosanna eredetileg orvos vagy pszichológus szeretett volna lenni, de egyre inkább a szociológia felé húz „az jó alap lesz mindenhez" – morfondírozik. Nem kérdés számára, hogy a jövőbeni munkája is összefügg majd a klímaválsággal. Csak előbb kihagy egy évet, hogy aktivistaként még többet tanulhasson.

A fél világ aggódik

Nem elszigetelt és nem is példa nélküli a három magyar lány esete: a klímaszorongás vagy ökoszorongás globális érzés. Egyre több ember érez félelmet, ha a saját vagy a családja jövőjére gondol, és ez csak fokozódik, amikor az egyre szaporodó erdőtüzek, olvadó jéghegyek, aszályok és a pusztuló méhek képeit látja.

Tíz országban tízezer 16-25 év közötti fiatalt kérdeztek meg a témában, és a megkérdezettek több mint a fele azt válaszolta, hogy szomorú, fél, dühös, tehetetlen, eszköztelen és bűnösnek érzi magát – több mint 45 százalékuk pedig azt, hogy ezek az érzések a hétköznapi életükre is hatással vannak. Több ország hasonló statisztikájában születtek nagyon hasonló eredmények, és beszédes az is, hogy Svájc németajkú részén 2019-ben az év szava a Klimajugend (kb. klímafiatalok) lett, míg a harmadik helyen a Flugscham, (kb. a repülés miatt érzett szégyenérzet) végzett.

A Fridays for Future klímavédelmi mozgalom világszerte tartott demonstrációihoz csatlakozva Budapesten is tüntetettek 2021. szemptember 24-én – Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex
A Fridays for Future klímavédelmi mozgalom világszerte tartott demonstrációihoz csatlakozva Budapesten is tüntetettek 2021. szemptember 24-én – Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex

A klímaszorongás tulajdonképpen egy globális gyűjtőfogalom, ami azt a sok negatív érzést sűríti, amit az emberek a klímaválság miatt érezhetnek (és ezeket említették a fentiekben a lányok is): gyászt, szégyenérzetet, kilátástalanságot és mindenekelőtt az embertársakra, politikusokra és intézményekre irányuló dühöt. Sokan kifejezetten attól félnek, hogy belátható időn belül a teljes emberi civilizáció veszélybe kerülhet. A szociális médiában az #ecoanxiety és #climateanxiety hashtagekre rákeresve lehet utánanézni, ki hogyan viszonyul a saját érzéseihez.

A klímaszorongás – mivel eléggé új keletű – még nem teljesen feltárt, viszont napról-napra több dolog derül ki róla. Nemzetközileg nincs hivatalos diagnózisa, abban pedig elég nagy az egyetértés a szakemberek között, hogy nem nevezhető betegségnek, ugyanakkor az érintettek száma fokozatosan nő. Éppen ezért azt szerettük volna megtudni, hogyan befolyásolhatja az emberek életét ez az érzés, mikor érdemes szakemberhez fordulni és mi lehet belőle a kiút.

Komplex dolgokat kellene felfognunk

„Egyre több klímaszorongó emberrel találkozunk mindenféle korosztályból, és ezt az állapotot nem hagyományos pszichoterápiás módon kell kezelni" – mondja elöljáróban Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai karának docense, valamint rockzenész.

Nem feltétlenül egy megtörtént traumatikus esemény eredményezi az érintett ember állapotát, hanem például egy rémkép a jövőből, csakúgy, mint a halálfélelem esetében. „Az én olvasatomban ez egy egzisztenciális, metafizikai félelem, ami áthatja a teljes létezést" – mondja ezt már Dúll Andrea környezetpszichológus, egyetemi tanár, aki több mint két évtizede foglalkozik környezetpszichológiával, ezen belül a klímaválsággal is. „A félelem alapvető érzelmünk, az emberi természet része és mindig egy konkrét tárgyra irányul. A szorongás szabadon lebegő félelem, az ökofélelem vagy klímaszorongás is az.

Annyiban valóban hasonlít a halálfélelemhez, hogy ebben sokszor a Föld, az emberi faj megsemmisülésének víziója is jelen van, ami ellen a szorongó személy érzése szerint nem lehet védekezni."

„Nagyon komplex dolgokat kellene itt már felfognunk, például, hogy miért ne repüljünk vagy a Föld légköri jelenségei hogy viszonyulnak a vízivási szokásainkhoz. Ezért ez a jelenség már a hittel rokon: ha nem tudok mindent átlátni, akkor elfogadom. Ráadásul számos paradoxon van benne, és ez sokszor megriasztja az embereket. Szóval ez a jelenség annyira komplex és hitszerű, hogy már ez önmagában ki tud váltani szorongást" – magyarázza. (A hétköznapi embert egyébként néhány könyv segítheti a megértésben és nem mindegyik lehúzó. Az egyik legjobb a magyarra is lefordított, Paul Hawken szerkesztésében megjelent, reményteljes című Visszafordítható. Háztartási tippeket ugyan nem ad, de a folyamatok megértésében sokat segít – a szerk.)

„Nagyon intenzív a gondolkodás nálunk, magyar szakembereknél is: van olyan nézet, ami szerint ez ugyanolyan szorongás, mint a többi; a pszichológusok másik része szerint egy reális állapot" – folytatja Dúll. Bármi is legyen, mindenképp kell kezdeni vele valamit, noha konkrét terápia egyelőre sem a magyar, sem a nemzetközi gyakorlatban nincs. Dúll Andrea egyébként idén ősszel indította el kollégáival az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán a környezetvédelmi szakpszichológus képzést, részben a növekvő tendenciákra válaszul.

”A klímaszorongás olyan, mint amikor megszólal a tűzjelző: nem érdemes leállítani a tűzjelzőt, mert attól a tűz még ott marad.

– mondja ezt már Kőváry Zoltán. Szerinte hosszútávon nem a klímaszorongás kiiktatására van szükség, hanem egy paradigmaváltásra, amikor újradefiniáljuk a természethez fűződő kapcsolatunkat. „A természetet nem használnunk kellene, hanem együtt kellene élünk vele” – utal vissza korábbi gondolkodókra.

António Guterres, az ENSZ főtitkára, Boris Johnson brit miniszterelnök és Sir David Attenborough a glasgow-i klímacsúcson 2021. november 1-én. A brit miniszterelnök szunyókálásánál csak okozott nagyobb botrányt, amikor kiderült, hogy magángéppel utazott haza egy vacsora kedvéért a klímaügyi konferenciáról – Fotó: Jeff J Mitchell / Getty Images
António Guterres, az ENSZ főtitkára, Boris Johnson brit miniszterelnök és Sir David Attenborough a glasgow-i klímacsúcson 2021. november 1-én. A brit miniszterelnök szunyókálásánál csak okozott nagyobb botrányt, amikor kiderült, hogy magángéppel utazott haza egy vacsora kedvéért a klímaügyi konferenciáról – Fotó: Jeff J Mitchell / Getty Images

Ő egyébként az ausztrál Glenn Albrecht környezeti kérdésekkel foglalkozó filozófus nézeteit osztja, miszerint a klímaszorongást egy általánosabb jelenségkör, az úgynevezett pszichoterratikus szindróma részeként kell kezelni. Albrecht 2003-ban alkotta meg a szolasztalgia kifejezést, ami kábé a veszteség megterhelő érzésére utal, amely akkor merül fel, amikor valaki közvetlenül tapasztalja saját otthonának vagy élőhelyének változását vagy pusztulását.

Mi segíthet? Fa, párbeszéd, cselekvés

A klímaszorongást önmagában nem lehet patológiásnak nevezni – véli mindkét pszichológus. Meghúzni a határt az egészséges és a kóros szorongás között ráadásul nagyon nehéz. Mégis érdemes tudni, mikor kell megnyomni a vészcsengőt. Dúll Andrea szerint, amikor az életet veszélyezteti, mindenképp cselekedni kell. „Ha valaki nagyon erősen szorong, azzal nem fát kell öleltetni” – mondja.

Enyhébb esetekben viszont akár egy fa – vagy más – is sokat segíthet. A nekünk nyilatkozó pszichológusok szerint a leghasznosabb segítség a párbeszéd és a cselekvés, melyeknek köszönhetően az érintett ember visszanyeri a kontrollérzetét és így a bűntudata is csökken (a cikk elején bemutatott esetekben is ez hozta meg a fiatal nőknél az enyhülést). Dúll szerint az úgynevezett önindított aktivitás, a részvételi tevékenységek nagyon fontosak, hogy az érintett ember kompetenciát élhessen át.

„Azt is szoktuk mondani, hogy kezdje csak annyival, ami neki fontos, amit meg tud csinálni. Ha minden egyes fogmosáskor csak egy pohárnyi vizet engedek ki a csapból, akkor már ki lehet számolni, mennyi vizet spórolok meg egy év alatt

– ilyenkor derül ki, hogy az egyén is tud változást elérni. Végezhet önkéntes tevékenységet is, onnantól, hogy szemetet gyűjt a Duna-parton, odáig, hogy fákat ültet. És fontos, hogy már az óvodától kezdve érdemes elkezdeni az érzékenyítést. A gyerekek szintjén természetesen.”

Kőváry Zoltán a közösségiség szerepét húzza alá, „mert ezt az állapotot közösségi cselekvés nélkül tartósan és hatékonyan nem lehet átfordítani konstruktív erővé. A szorongás erő, mindig azt mutatja, hogy az átélt tapasztalat mélyen érinti az embert, és szembesíti a létezése határaival. Ez azonban addig megvalósítatlan potenciálok előtérbe kerülését is eredményezheti, ezért is mondjuk, hogy a krízis veszély mellett esélyt is jelent számunkra.”

A kilencedik PetKupa versenyzői gyűjtenek szemetet a Tiszán 2021 nyarán. 2013-óta minden évben több tonna hulladékot szednek össze a folyón az önkéntesekből álló csapatok, legtöbbször baráti társaságok, kisgyerekes családok csatlakoznak az akcióhoz – Fotó: Bődey János / Telex
A kilencedik PetKupa versenyzői gyűjtenek szemetet a Tiszán 2021 nyarán. 2013-óta minden évben több tonna hulladékot szednek össze a folyón az önkéntesekből álló csapatok, legtöbbször baráti társaságok, kisgyerekes családok csatlakoznak az akcióhoz – Fotó: Bődey János / Telex

És ha a gyerek szorong?

Mivel nagyon sok gyerek és fiatal felnőtt érintett, adja magát a kérdés, hogy mit tehet az szülő, ha azt látja, hogy a gyermeke a klímakrízis miatt szorong vagy fél. A szülők azzal segítenek, ha nem bagatellizálják el, „nem kicsinyítik le a problémát, de nem is nagyítják fel, hanem megbeszélik a gyerekeikkel” – vélekedik Kőváry. Fontos, hogy a téma ne legyen tabu, hanem beszélgessen róla a család. És ha már akkora mértéket üt meg egy gyereknél, ami meghaladja a tolerálható szintet, és komoly tüneteket eredményez, érdemes szakemberhez fordulni.. „A jelzés gyakran az iskolapszichológusoktól érkezik hozzánk, de kismama is keresett már meg minket” – jegyzi meg Dúll Andrea.

De valóban csak a fiatalok aggódnak a jövő miatt? Úgy tűnik, már rég nem ez a helyzet, Kőváry Zoltán a bevezetőjében “mindenféle korosztályt” említett, Dúll Andrea egyik saját emlékét hozza példaként: „Utaztam a villamoson és hallottam, amikor egy idősebb úr mondta valakinek, hogy unokája születik, de nem felhőtlen az öröme, mert nem tudja, mi lesz majd ezzel a gyerekkel a kiszámíthatatlan jövőben. Az idősebbek még átéltek kollektív traumákat, mint amilyenek a háborúk, a forradalmak; emiatt élhet bennük kollektív bűntudat. Ebben a régióban régóta nincsenek ilyenek, és ez most újra felütötte a fejét” – mondja.

És ha már felmerült bűntudat és bűnhődés kérdése; Kőváry a klímaszorongók népes tábora mellett egy másik embercsoport is ellátna névvel:

„Az utóbbi időkben azt szoktam hangsúlyozni, hogy nemcsak az elszenvedők leírására kell fogalmat alkotni, hanem azokra is, akik mindennek az előidézéséhez vagy fennmaradásához is aktívan hozzájárulnak.

Ezért a szociopátia mintájára a biopátia kifejezésen gondolkodom. De ez egyelőre csak egy fogalmi fantázia az elkövetők megnevezésére.”

Kövess minket Facebookon is!