Ha vízcsobogást hallanak, frászt kapnak, és már építkeznek is

Ma már az sem egy óriási szenzáció, ha Budapest közepén kislattyog egy hód a Dunából, de azért így is megdöbbentő, hogy a Magyarország területéről korábban kipusztult rágcsálónak milyen nagy állománya van. A szemünk elől többnyire rejtve maradnak, de a legfrissebb becslések szerint 10-11 ezer példány él belőlük itthon. Szinte az ország egész területén hódokba, vagy az általuk épített gátakba, várakba botolhatunk a vízfolyások mentén.

Ha csobog a víz, megszólal a vészcsengőjük

„Ez egy tipikus hódmocsár” – mutatott körbe Juhász Erika, az Ökológiai Központ biológusa, amikor portyázni indultunk vele a Tápió közelében. A víz alá került zsombékos, lapos terület hódságára egy gyanútlan szemlélő elsőre nem talál magyarázatot. A megfejtés egyszerű: egy hódcsalád szépen végiggátazta a patakot, ami körülbelül hétszáz méterrel feljebb kilépett a medréből, majd elöntött egy mélyebben fekvő gyepes területet.

Az itt élő hódok ettől frászt kapnak, no nem a mocsártól, hanem attól, hogy a víz nem arra megy, amerre ők akarják. Ha vízcsobogást hallanak, azonnal lázas építkezésbe fognak. Itt még a patakból oldalra kilépő vizet is megpróbálták elrekeszteni, hogy több maradjon a mederben, de csak részben sikerült a mutatvány, a víz szivárogva utat talált. Egy másik helyen az ember által tervezett létesítményeket is újragondolták a hódok. Egy direkt vízpótlás miatt kivezetett csatornánál fával tömték el a zsilipet, ebben még az sem akadályozta meg őket, hogy dróthálót húztak ki ellenük; kicsivel messzebb pedig egy fenékküszöbre pakoltak fákat a saját elképzeléseik szerint. Több példa ismert azzal kapcsolatban is az országban, hogy a hódok árkok mélyítésével, csatornák ásásával vezetgetik a vizet a patakmenti mélyfekvésű területre.

Az ilyen kisvízfolyásokon különösen aktívak ezek az állatok, az Alsó- és Felső-Tápión együttesen körülbelül 60 gátat számolt meg Juhász Erika. Ezek közül mindössze egyet kellett megbontani, a többi nem okozott problémát. Sajnos az országban nem mindenhol van ez így. Más tájakon intenzívebb a vízparti területek ember általi hasznosítása. Ahol közelebb építkeztünk a patakokhoz, ott gyakrabban kell beavatkozni. Figyelem: a hódgátbontás mindig engedélyköteles, csak közérdekből történhet, és legtöbbször vízügyi céllal szokták elvégezni.

A hódot ökoszisztéma-mérnöknek is nevezik. Bár elsőre végtelenül önző dolog az, amiért gátat épít, mindeközben remek és változatos élőhelyekefgt tud teremteni másoknak. Juhász Erikának pont az az egyik kutatási területe, hogy milyen hatásokkal van a hód a különböző állat- és növényfajokra. Amikor találkoztunk, éppen a terület békapetéinek mennyiségét vette számba. A halmentes hódmocsár ideális a békák szaporodásához is. A gátak mögötti nyílt vízfelületeket kedvelik a halak, a bedöntött fák alatt jó búvóhelyet találnak, de a halak miatt jönnek a vadászó vidrák és elsuhanó jégmadarak is. A mocsaras részeken pedig mocsári béka, fekete gólya, böjti réce és a ritka sárszalonka is megjelenik, csak hogy néhányat megemlítsünk azok közül a fajok közül, amelyek alá a hód dolgozik.

Szinte titokban hódították meg újra Magyarországot

Több mint százéves távollét után az 1990-es években jelentek meg spontán újra hódok Magyarországon, Ausztria felől, a Szigetközben talált otthonra néhány család. Később a Mura mentén, Horvátországból is érkeztek hódok, miközben tudatos visszatelepítések is történtek, a Tiszánál és mellékvizeinél ennek köszönhetően tudtak gyorsan terjeszkedni. A hódoknak nem sok természetes ellenségük van, a farkas lehetne az, kipusztításukhoz a vadászat járult hozzá leginkább. Terjedésüknek most az szab határt, pardon, gátat, hogy hol találnak megfelelő élettereket.

„A hódoknál mindig is nagyobb jelentősége volt a populáció önszabályozásának, mint a ragadozók általi kontrollnak. Territoriális állat, minden alkalmas helyet elfoglal, de bizonyos sűrűség után nem növekszik az állománya” – mondta a kutató, akinek az egyetemi mesterképzés idején kerültek a tudományos érdeklődésébe a hódok.

„Amikor a diplomamunkám témáját kerestem, a számomra ideális kutatási lehetőségek nem jöttek szembe velem az egyetemen. Nagyon motivált, hogy emlősállatok és élőhelyük kapcsolatát vizsgálhassam, illetve a hullámterek természetvédelmi kérdései is foglalkoztattak. Nem gondoltam azonban, hogy mindez összetalálkozhat egyetlen témában. Az Ökológiai Kutatóközpont egyik munkatársa, Biró Marianna vetette fel 2015-ben, hogy témavezetésével vizsgálhatnám a hódok ökológiai hatásait. Felénk, a Dél-Alföldön akkor még kevés információ volt a hódok jelenlétéről, én pedig kíváncsi voltam arra, hogy mégis mekkora lehet itt az állományuk. A Körösökön körülbelül 100 kilométert jártam be 2017-ben, és meglepődve tapasztaltam, hogy már akkor is elég sűrűn lakták a hódok a folyót. 2021-22-ben pedig az Ökológiai Kutatóközpont közcélú monitorozási programjának keretében mértünk fel 200 kilométert, most tíz kilométerre átlagosan hat hódcsalád jut ebben a térségben. A hódoknak nem nagyon volt itthon szakirodalma, csak pár WWF-es tanulmány készült róluk. Munkatársaimmal a saját kutatásainkkal igyekszünk segíteni a hazai tudásrendszer megalapozásának folyamatát. Ezért is készítettünk több magyar nyelvű publikációt.”

Elfelejtettük, milyen a hóddal együtt élni

„A hód a 19. század közepén kipusztult Magyarországról, az ember így visszaemlékezni sem tud, hogyan ténykedett itt a hód és alakította saját igényeihez a vízpartokat. Alapvetően a természetes folyamat része az, amit a hód végez, de mi másképpen képzeljük el a vízpartokat, mint amilyeneket ő hagy maga után.

A bolygatott, összevissza döntött fás területek szomorúságot okozhatnak, és esztétikailag is zavaró lehet a megváltozott tájkép, de az más kérdés, hogy ökológiai szempontból hogyan értékeljük a változást. Ezzel kapcsolatban pedig objektív kutatásokra van szükség.

Természetvédelmi szempontból sok pozitívumot látunk a hódok tevékenysége kapcsán, de észleltünk kedvezőtlen folyamatokat is. Intenzíven dolgozunk a faj tevékenységének jobb megismerésén, ám vannak még olyan tudományos ismerethiányok, melyeket pótolni kell” – mondta Juhász Erika.

A hód folyton rág, akár öles fákat is képes kidönteni. Ahol megtelepedett, ott ritkán élték meg a matuzsálemi kort a fák a partszegélyen. Mi persze az ilyenek árnyékában szeretnénk ücsörögni a parton, de a fiatal, vékony fák, bokros növényzet az, ami a hódos tájra a jellemző. Most, hogy újra ilyen sokan vannak, hozzászokhatunk ahhoz is, hogy átalakítják a vegetációt. Túránk során elképedek, ahogy egy több méter kerületű nyárfatörzsön is látom, ahogy a hód egy jelentős részt kiharapott belőle. Teljesen lehetetlen vállalkozásnak tűnik.

„Sokszor fogkoptatási célból is rágnak, de az elsődleges ok a táplálékszerzés, télen elsősorban a faágak kérgével, háncsával táplálkoznak. Jól megfigyelhető fafaj- és átmérőpreferenciájuk van. Ha az általuk kedvelt fajokból sok friss, vékony ág lenne elérhető, akkor ritkán mennének neki a nagy fáknak.” – mondta Juhász.

A kutatók tanulmánya is alátámasztja, hogy a hód legjobban az őshonos nyarakat, füzeket szereti rágcsálni, a folyópartokra benyomuló invazív növényekhez, zöld juharhoz, amerikai kőrishez, gyalogakáchoz nem szívesen nyúl. Így aztán a lombkoronaszintből pont az őshonos fajokat tünteti el.

„Az ember változtatta meg az élőhelyeket, míg a hód nem volt jelen, ő csak az indikátora annak, hogy a felszíni vizeink nagymértékű szabályozásának kedvezőtlen mellékhatásai vannak. Ezekkel eddig túl keveset foglalkoztunk. A víz egy árhullám levonulása után nagyon hirtelen eltűnik a gyökérzónából, sokszor még a hullámtéren belül is aszály van nyáron. Jobb hidrológiai viszonyok mellett a fűzfák és nyárfák is több esélyt kapnának, hiba lenne, ha csak a hóddal foglalkoznánk azért, mert eltűnnek ezek a fajok” – mondta az Ökológiai Kutatóközpont munkatársa.

Mély víz, csak úszóknak!

A lapátfarkú mérnök persze a medret is átalakítja, imádja a feszített víztükröt, a mély víz, csak úszóknak részeket, hiszen legalább 80 centiméter mélységre van szüksége, hogy kényelmesen úszkálhasson, minek gyalogolna, és a kotorékának bejáratát is szereti a vízfelszín alatt tudni. A megfelelő mélység eléréséhez több gátat is építenek, rájöttek, hogy több egymástól távolabb lévő gáttal, nagyobb vízoszlopot tudnak megtartani.

És ez az a pont, ahol a hód önzősége és társadalmi igények is találkozhatnak. „Az elmúlt évszázadokban az ember mindig le akarta csapolni a vizeket, és gyorsan levezetni az árhullámokat, de a klímaváltozás miatt is egyre fontosabb lett a vízmegtartás, a hód általi duzzasztás pedig pont ezt szolgálja. Téves elképzelés, hogy ezt csak mesterséges betonelemekkel lehet megoldani” – mondta Juhász.

A kutató azt mondta, tudnak olyan gazdálkodóról, aki először morgolódott a hód által elárasztott területe miatt, de aztán egy aszályos évben a kaszálója éppen a jobb vízháztartás miatt tudott nagyobb hozamot produkálni, és ekkor pálfordulás következett be.

A hódok családokban élnek, gyakran az 1-2 évvel korábban született kölykök is a monogám szülőpárral maradnak együtt, így aztán 3-8 hód tatarozza és építgeti a hozzájuk tartozó gátakat, olykor kollektív munkában.

„A kölykök is ott lábatlankodnak, egy-egy kis gallyal próbálkoznak besegíteni” – idézte fel Juhász Erika. Hódokat egyébként ritkán látni, nagyon óvatosak, általában szürkület után aktívak. Addig a kotorékaikban töltik az időt. Ezek fölött olykor látni lehet fából rakott kupolákat, úgynevezett hódvárakat. Ehhez is rengeteg faanyagot képesek felhalmozni, a kutató meg is jegyezte, ebben az erdőben nem ropognak a lábunk alatt a száraz gallyak, mert azt is felhasználják az állatok. Időnként hatalmas méretűek a várak és a gátak. Az egyik területet a természetvédelmi szakemberek csak Tápió-Kanadaként emlegetik, utalva a közkeletű tévhitre, miszerint az eurázsiai hód nem igazán építkezik. Na, ezek az eurázsiai hódok 3 méteres várat hordtak össze egy 30 méter hosszú gát mögött.

Egy hódstratégia mindenkinek jól jönne

A hódok megosztó állatok, a jaj, de cuki és a takarodj innen, te nagyfogú dög között skáláznak azok véleményei, akik találkoztak velük. Sokakat bosszant, hogy fákat döntenek ki, kiskerteket, arborétumokat sem szoktak kímélni, de töltésekbe fúrt kotorékaikkal és olykor a gátjaikkal az árvízvédelmet is veszélyeztetik, és a korábban említett elárasztás is kellemetlenségeket okozhat gazdálkodóknak.

„Ha nagyon közel van a töltés a mederhez, a hód szerencsétlen hová fúrna, ha nem abba a magaslati pontba. Ő nem fog kimenekülni a hullámtérből, amikor jön az ár. Ugyan nem ő tehet arról, hogy nem adunk teret a folyónak, de ilyen helyzetekben nem nézhetjük szó nélkül a tevékenységét, be kell avatkozni. Rengeteg kezeletlen konfliktushelyzet van, és ezek miatt indulatok is övezik a fajt. A helyi természetvédők az ország számos táján azt látják, hogy konfliktusok ragadnak a nyakukon, mivel sokan tőlük várják a megoldást a védett faj kapcsán. Könnyen belátható azonban, hogy ezt nincs lehetőségük biztosítani, ha a feladathoz nem társul anyagi forrás, és nincs kifejezetten erre alkalmazott szakember. Küzdenek a helyiek és küzd a vízügy is. Ha megromlik a kapcsolat a természetvédelem és a lakosság között, az más kérdésekben is rossz hatással lehet a párbeszédre, lehetetlenné válhat az együtt dolgozás.

Mindenki másoktól várja a megoldást, közben pedig egy őshonos állatfaj közellenséggé válik ahelyett, hogy átgondoltan terveznénk vele és a hatásaival”

– mondta Juhász.

A kutató szerint egy a vízmegtartásra, biodiverzitásra, társadalmi érdekekre figyelemmel lévő támogatási rendszer sok problémát megoldana. Egy gazda is érdekelt lehetne abban, hogy hód legyen a területén. Ebben az uniós közös agrárpolitika vizes élőhely támogatása is segíthetne. Juhász úgy véli, hogy egy több ágazatot is érintő, hódkezelési stratégiát is érdemes lenne kidolgozni.

Utóbbiban segíthet a HódTérkép is, amelyet a lakosság adatainak a segítségével készítenek az ELKH Ökológiai Kutatóközpont munkatársai. „A HódTérkép egy hívószó, hiszen nemcsak arra vagyunk kíváncsiak, hogy hol élnek hódok, hanem arra is, hogy mit gondolnak a helyiek arról, hogy milyen hatást gyakorolnak a természetre, ez lehet pozitív és negatív is, okoznak-e konfliktust, vagy akár valamilyen az ember szempontjából kedvező folyamatot. Az egyedi észlelések pontosíthatják az elterjedésre vonatkozó adatokat, míg a többi információ segítségre lehet abban, hogy detektáljunk olyan élőhelyeket, amelyek kiemelt figyelmet érdemelnek, akár egy-egy veszélyes helyzet, akár a hód által fenntartott, védendő természeti érték kapcsán” – mondta Juhász Erika. A kutatókat sokszor megkeresik, hogy mi a teendő, ha a kiskertjükben rág a hód, de olyanok is vannak, akik az állat megfigyeléséhez kérnek tanácsokat. A szakemberek közben folyamatosan dolgoznak terepi munkájukon, a kutatás és a monitorozás hatékonyan támogatja egymást.