Két katás tüntetést is terveztek vasárnapra, végül egyet sem tartottak

2022. július 17. – 19:04

frissítve

Két katás tüntetést is terveztek vasárnapra, végül egyet sem tartottak
A Nyugati téren megjelent tüntetők – Fotó: Melegh Noémi Napsugár

Másolás

Vágólapra másolva

Mióta a kormánypártok kedden villámgyorsan elfogadták a katás adózás radikális átalakításáról szóló, mindössze egy nappal korábban benyújtott új katatörvényt, minden napra jutott nagyobb tüntetés Budapesten, illetve néhány kisebb vidéki városokban is:

Előreláthatólag úgy tűnt, hogy a megmozdulások vasárnap is folytatódnak, erre a napra azonban végül nem jutott ilyen tüntetés. Pedig kettőt is szerveztek.

Az első, a Tüntetés – Szolidaritás Mindenkivel! című készült nagyobbnak, ennek a Facebook-oldalán 455-en jelezték, hogy ott lesznek, de tovább 4300 érdeklődő is volt. „Itt az esemény, amelyre sokan vártak” – olvasható is a leírás elején. Az esemény időpontját azonban a szervező – akinek a Facebook-profilja gyakorlatilag üres – később bármilyen értesítés vagy magyarázat nélkül átállította augusztus 27-re, most is ez a dátum olvasható a tüntetés oldalán, ahol többen is értetlenségüket fejezték ki emiatt a kommentekben. Kezdési időpontnak 17 óra van megadva, ezért a biztonság kedvéért tudósítóink kinéztek a helyszínül megjelölt Hősök terére, de ott valóban nem volt semmilyen tüntetés vasárnap.

A másik, KATA TÖRVÉNY ELLENI TÜNTETÉS! című eseményt – amelynek a szervezőjéről a profilja alapján szintén nem sok minden derül ki – a Nyugati térre hirdették 16 órára, ennél 274 ember jelezte a részvételi szándékát, 2200 pedig az érdeklődését. Tudósítóink ide is kilátogattak, és a Nyugatinál valóban meg is jelent néhány tüntető: nagyságrendileg tíz fő. Az esemény oldalán a szervező a kezdési időpont környékén hozzászólásban buzdított a részvételre, de ahová a résztvevőket hívta, ott tudósítóink nem találkoztak senkivel, aki szervezőnek vallotta volna magát, és a megjelentek sem értették, mi történt.

Hétfőn viszont újra várható nagyobb tüntetés Budapesten, a Futárok a KATA-ért nevű tömörülés szervezésében, de ezúttal nem délutánra vagy estére, hanem reggel 7 órára meghirdetve, a Margit híd pesti hídfőjéhez. Ezenkívül Szegeden, Debrecenben és Nyíregyházán is szerveznek hétfői tüntetést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!