Négyen egy helyért: az egyik legszorosabb körzet ellenzéki jelöltjei vitáztak

2021. szeptember 15. – 21:30

frissítve

Négyen egy helyért: az egyik legszorosabb körzet ellenzéki jelöltjei vitáztak
Budapest 6. választókerületének ellenzéki előválasztási vitáján résztvevő jelöltek – Fotó: Partizán

Másolás

Vágólapra másolva

Szerda este rendezték meg Budapest 6. választókerületének ellenzéki előválasztási vitáját, itt a közös jelöltségért négyen is indulnak. A VIII. és IX. kerület nagy részét magában foglaló választókerületben valóban kiélezett verseny várható az előválasztáson.

A Partizán által rendezett vita résztvevői

  • Jámbor András (MSZP–Párbeszéd–Szikra Mozgalom),
  • Demeter Márta (LMP–Jobbik),
  • Manhalter Dániel (DK)
  • és Csordás Anett (Momentum) voltak.

Hajléktalanság és lakhatás

A vita egyik legfőbb témája a körzetben élő hajléktalanok ügye volt. Ezzel kapcsolatban Jámbor András – aki Karácsony Gergely főpolgármester mellett dolgozik szociálpolitikai szakemberként – arról beszélt, hogy a probléma rendezéséhez a lakhatási válságot kell megszüntetni, amihez bérlakásépítésre van szükség, valamint az alacsony keresetűek jövedelmének emelésére. Ehhez egyebek mellett a minimálbér adómentességére, a közszolgáltatásban dolgozók fizetésének emelésére és a családi pótlék összegének emelésére van szükség. Emellett el kell törölni a „rabszolgatörvényt” (túlóratörvényt) és többkulcsossá kell tenni az szja-rendszert.

Csordás Anett, a Momentum által is támogatott pedagógus, a C8 nevű józsefvárosi szervezet színeiben induló jelölt szerint a lakhatás alapvető emberi jog. Arról beszélt, gazdaságos minigarzonokat kell építeni a hajléktalanság felszámolásához, és nemzeti bérlakásprogramra is szükség van. Évi négyezer bérlakást kellene építeni, amiket nem kell eladni, hanem a fiataloknak kell odaadni, amíg megszerzik az első lakásukat. Ezenkívül szociális lakásügynökséget kell létrehozni. Megemlítette azt is, hogy a Józsefvárostól elvont több százmillió forintot vissza kell szerezni, és be kell vezetni a minimumjövedelmet.

Demeter Márta szerint a lakhatás és a munkanélküliség a legjelentősebb kérdések a választókerületben. A körzet bérlakásai nagyon rossz állapotban vannak, szerinte is szükség van bérlakásprogramra. De ez nem megy egyik napról a másikra. Lakásfelújítási támogatás kell, és a lakbéreket le kell nyomni. Meg kell tartani néhány elemet a kormány családtámogatásaiból, de ki kell szélesíteni ezeket – mondta.

Az összes jelölt, így Manhalter Dániel is egyetértett abban, hogy elengedhetetlen egy jól működő bérlakásprogram. Mint mondta, semmiképpen sem szabad kriminalizálni a hajléktalanságot, de a kerületőrséget meg kell erősíteni, ahol nincs, meg kell alapítani. Ők figyelnének a rendre, ha baj van, hívnák a rendőröket. Szerinte a hajléktalanok csaknem 80 százaléka szeretne dolgozni. Csordás Anett szerint Manhalter kampányvideója felháborító, mert hajléktalanokat mutogatott benne kiszolgáltatott helyzetben. Nem a hajléktalanokkal szembeni rendőri intézkedés a megoldás – fogalmazott Csordás.

Jámbor arról beszélt, nem helyes megállapítás, hogy a hajléktalanok 80 százaléka dolgozni akar, mert az 50 százalékuk jelenleg is dolgozik. Szerinte a kerületőrség helyett jobb, ha a közterület-felügyeletet erősítik meg, és a rendőrségnek is jóval több forrást kell biztosítani. A lakbérek csökkentését szerinte a bérlakásprogramon kívül elsősorban az szolgálná, ha megépülne a Diákváros.

Multikulturális kerület

Egy multietnikumú körzetről van szó, kormányváltás esetén mit tennének a Fidesz gyűlöletkeltésével szemben? – hangzott a moderátori kérdés. A kerületben sok olyan ember él, akiknek nincs magyar állampolgárságuk, vagy van, de nem fehér a bőrszínük, és az ott élőknek mindezzel az égvilágon semmi problémájuk nincs – mondta Jámbor.

A romák helyzetének javításához vissza kell állítani 18 évre az iskolakötelezettséget, és jó iskolákat kell biztosítani nekik is. Az ő felemelkedésükhöz az oktatás kérdése a kulcs, amihez fel kell emelni a pedagógusok bérét. Ebben Manhalter Dániel is egyetértett vele, és hangsúlyozta, hogy a Fudan-beruházást nem azért ellenzik, mert kínai állampolgárok jönnének így a fővárosba, hanem mert ezzel ellehetetlenülne a Diákváros.

Demeter Márta megemlítette azt is, hogy a közbiztonság és a köztisztaság fontos ügy a körzetben, aminek javításához egyebek mellett a szegénységet kell felszámolni. A körzetben megvalósuló beruházásokkal ne a nagyvállalkozók nyerjenek, hanem a hétköznapi emberek – mondta. Kamerarendszerre, térgondnoki rendszerre, a kapualjak nagyobb megvilágítására és a rendőrök bérének megemelésére van szükség. Csordás szerint azonban ezeknek egy része önkormányzati feladat.

Környezetszennyezés, a család az család

Mind a négy jelölt egyetértett abban, hogy a Fidesz politikai döntései miatt durva érdeksérelem érte az LMBTQ-embereket, a gyűlöletkeltő kampányok ellen fel kell lépni. Csordás és Manhalter lehetővé tenné, hogy a melegek is házasodhassanak és örökbe fogadhassanak gyerekeket, és Jámbor szerint is ki kell venni a pedofiltörvényből a homofób passzust.

A környezetszennyezés is központi téma volt, hiszen a körzetben van például az Illatos úti vegyiművek telepe. Jámbor azt mondta, ezt a problémát 15 milliárdból rendezni lehetne, de a kormány nem adja oda a pénzt. Manhalter szerint az Illatos úti talajszennyezés több tízezer ember ivóvízellátását veszélyezteti, és ez Kocsis Máté felelőssége is.

Elszámoltatás

Szintén egyetértés volt abban, hogy nemcsak kormányváltásra, hanem rendszerváltásra van szükség, mindannyiuk szerint csatlakozni kell az Európai Ügyészséghez, Magyarországon pedig létre kell hozni egy független ügyészséget.

Csordás Anett örül annak, hogy őt a Momentum támogatja, amely nem volt részese az elmúlt harminc év korrupciós ügyeinek. Megkérdezte Demetertől, hogy vajon az emberek bizalmát növeli-e, hogy a korábban MSZP-s, jelenleg az LMP-ben politizáló, de 2022-től a Jobbikhoz csatlakozó Demeter nemrég egy másik párt, azaz a Jobbik mellett kötelezte el magát. Demeter szerint ezt az emberek majd el fogják dönteni.

A konfliktusokat többször vállaló Csordás megkérdezte Jámbortól, hogy ha Zuglóban élne, Tóth Csabára vagy Hadházyra szavazna-e. Nem érti, hogy Jámbor hogyan köthet szövetséget az MSZP-vel, ha azt hirdeti, hogy új baloldaliságra van szükség. Jámbor szerint pártállástól függetlenül mindenkit el kell számoltatni, aki korrupt volt. Szerinte Csordás is el fogja fogadni az MSZP támogatását, ha megnyeri az előválasztást. Egyébként az őt támogató pártokkal ellentétben nem támogatja Tóth Csabát.

Nagyon mást mutatnak a különböző felmérések

Korábban megírtuk, hogy a Republikon felmérése szerint ebben a választókerületben Jámbor nyerheti meg az előválasztást. A felmérés szerint a biztos szavazók körében a Mérce volt főszerkesztője, Jámbor András vezet, de nincsenek nagy különbségek a jelöltek között, ellenben sok a bizonytalan szavazó:

  • Jámbor András (MSZP–Párbeszéd–Szikra Mozgalom): 21 százalék
  • Demeter Márta (LMP–Jobbik): 17 százalék
  • Manhalter Dániel (DK): 15 százalék
  • Csordás Anett (Momentum): 12 százalék
  • Bizonytalan: 35 százalék

De a Závecz áprilisi felmérésében még egészen másként néztek ki az erőviszonyok. Akkor a DK-s Manhalter Dániel (32 százalék) vezetett Demeter Márta előtt (30 százalék), és Jámbor András (11 százalék) csak a negyedik helyen állt Csordás Anett (18 százalék) mögött.

Jámbor népszerűsége és ismertsége nagy valószínűséggel a Fudan elleni június eleji tüntetés után nőtt meg, amelynek főszervezője volt, és fel is szólalt a rendezvényen. Az MSZP–Párbeszéd képviselőjelöltje beszédében azt mondta, bármilyen eszközzel, de meg fogják akadályozni, hogy a kormány a Diákváros rovására hozza a Fudant Budapestre.

Csordás Anett-tel, az elmúlt évek legnagyobb hatású társadalmi kampányának volt vezetőjével készült interjúnkat pedig itt olvashatja.

A Fidesz Sára Botond volt józsefvárosi polgármestert, a fővárosi kormányhivatal kormánymegbízottját indítja az ellenzéki jelölttel szemben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!