A Republikon felmérése szerint Jámbor András nyerheti meg az előválasztást a VIII-IX. kerületben

2021. július 28. – 11:34

Másolás

Vágólapra másolva

Jámbor Andrásnak van a legnagyobb esélye, hogy megnyerje az ellenzéki előválasztást Budapest 6. választókerületében, amely Józsefvárost és Ferencváros egy részét foglalja magába. Ez derült ki egy birtokunkba jutott Republikon-felmérésből, amit június végén készítettek 800 ember telefonos megkérdezésével.

Ez az egyik olyan választókerület, ahol valóban kiélezett verseny várható az előválasztáson, és ahol kettőnél több jelölt is elindul. A felmérés szerint a megkérdezettek több mint fele (51 százalék) úgy tervezi, hogy elmegy szavazni, és kevesebb mint harmaduk (28 százalék) válaszolta azt, hogy biztosan nem vesz részt a szeptemberi előválasztáson.

A biztos szavazók körében a Mérce volt főszerkesztője, Jámbor András vezet, de nincsenek nagy különbségek a jelöltek között, ellenben sok a bizonytalan szavazó:

  • Jámbor András (MSZP-Párbeszéd-Szikra Mozgalom): 21 százalék
  • Demeter Márta (LMP-Jobbik): 17 százalék
  • Manhalter Dániel (DK): 15 százalék
  • Csordás Anett (Momentum): 12 százalék
  • Bizonytalan: 35 százalék

A Závecz áprilisi felmérésében még egészen másként néztek ki az erőviszonyok ebben a választókerületben. Akkor a DK-s Manhalter Dániel (32 százalék) vezetett Demeter Márta előtt (30 százalék), és Jámbor András (11 százalék) csak a negyedik helyen állt Csordás Anett (18 százalék) mögött.

Jámbor András a Fudan elleni tüntetésen 2021. június 5-én – Fotó: Huszti István / Telex
Jámbor András a Fudan elleni tüntetésen 2021. június 5-én – Fotó: Huszti István / Telex

Jámbor népszerűsége és ismertsége nagy valószínűséggel a Fudan elleni június eleji tüntetés után nőtt meg, amely főszervezője volt, és fel is szólalt a rendezvényen. Az MSZP-Párbeszéd képviselőjelöltje beszédében azt mondta, bármilyen eszközzel, de meg fogják akadályozni, hogy a kormány a Diákváros rovására hozza a Fudant Budapestre.

A Fidesz Sára Botond volt józsefvárosi polgármestert, a fővárosi kormányhivatal kormánymegbízottját indítja az ellenzéki jelölttel szemben.

Lehagyta az ellenzék a Fideszt, erős az MKKP és Mi Hazánk támogatottsága is

A Republikon júniusi felmérésében megkérdezték azt is, hogy a biztos szavazók melyik miniszterelnök-jelöltet választanák.

  • Karácsony Gergely (MSZP-Párbeszéd-LMP): 25 százalék
  • Dobrev Klára (DK): 15 százalék
  • Jakab Péter (Jobbik): 11 százalék
  • Márki-Zay Péter (MMM): 7 százalék
  • Fekete-Győr András (Momentum): 5 százalék
  • Pálinkás József (Új Világ Néppárt): 2 százalék
  • Egyikre sem: 5 százalék
  • Bizonytalan: 31 százalék

Míg a 2019-es EP-választáson a VIII. és IX. kerületben is a Momentum volt a legnépszerűbb ellenzéki párt, miniszterelnök-jelöltjük a felmérés alapján nem jut tovább a második fordulóba. A miniszterelnök-jelöltek kampányáról nemrég ebben a cikkben írtunk bővebben, amelyben szó volt arról is, hogy a Momentum szavazók nagy része (58 százalék) is Karácsonyra szavazna.

Érdekesség, hogy a kutatás szerint ebben a választókerületben a teljes népesség körében jóval népszerűbb az ellenzéki közös lista (43 százalék), mint a Fidesz-KDNP (28 százalék), de messze az országos támogatottság felett mérték az MKKP-t (10 százalék) és a Mi Hazánk Mozgalmat (6 százalék) is.

A Republikon közvélemény-kutatásában 800 főt kérdeztek meg telefonon június 25 és 28. között, a felmérés kor, nem, és iskolai végzettség szerint reprezentatív az ország felnőtt lakosságára.

Hétfő óta jelezhetik hivatalosan is indulási szándékukat az előválasztási jelöltek, aztán két hét alatt (augusztus 23. és szeptember 6. között) kell megszerezniük a megfelelő számú ajánlást. Ez a miniszterelnök-jelöltnél országosan húszezer ajánlást, egyéni jelölteknél pedig négyszáz helyi ajánlást jelent. Az előválasztás első fordulóját szeptember 18–26. között, a második fordulót pedig október 4–10. között rendezik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!