Ahogy lelohadt a fociláz, a lájkbajnokok kivonultak a búzamezőre Rákosit imitálni

Legfontosabb

2021. július 4. – 18:17

Ahogy lelohadt a fociláz, a lájkbajnokok kivonultak a búzamezőre Rákosit imitálni
Kép: Jakab Péter / Facebook; Varga Judit / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Ha vasárnap, akkor lájkbajnokság: újra itt vagyunk a magyar politikusok közösségi médiás viselt dolgait, aktivitását és népszerűségét megvizsgálni. Normál esetben a leguborkább uborkaszezonnak kéne most lennie, elvégre nyár van, dühöng a kánikula, a magyarok kiestek a foci-Eb-ről, az olimpia meg még nem kezdődött el. De ha valamit megtanulhattunk az elmúlt bő fél évből, az az, hogy a „normál eset” kifejezést nyugodtan törölhetjük a politikai-közéleti szótárból.

Az elmúlt két hetet – egyáltalán nem meglepő módon – a foci, azon belül is a magyar válogatott hősies helytállása uralta a Facebook politikai terében is. Ez törvényszerűen hozta magával a focirajongó Orbán Viktor, illetve a nyomában kötelezően focirajongóvá vált teljes fideszes politikusgarnitúra szárnyalását a közösségi médiában, és közben elég kényelmetlen kommunikációs pozícióba szorította az ellenzékieket.

Na de a válogatott kiesett, az élet ment tovább, mi is új lapot nyitottunk a lájkbajnokságban, ahol az volt a nagy kérdés, hogy a focitalanított környezetben megmarad-e a fideszesek lendülete, vagy az ellenzékiek visszaveszik a kezdeményezést a nekik jobban fekvő témákkal. A végeredmény valahol a kettő közé sikerült: a közbeszéd központi témája a melegellenessé eltérített pedofiltörvény lett, illetve annak kétféle értelmezése. Orbán végképp kiiratkozik Európából, és a 21. századból, közben lelkileg megnyomorít egy teljes generációt (már megint) vs. Ránk rontott a globális háttérhatalom, mert merünk normálisak maradni ebben az elkorcsosuló világban (már megint).

Lássuk a heti toplistát – ennyi lájkot, megosztást, kommentet generáltak a politikusaink a héten Facebook-szerte:

Interakciók
1.Jakab Péter186 000
2.Varga Judit179 000
3.Szijjártó Péter169 000
4.Orbán Viktor144 000
5.Hadházy Ákos123 000
6.Karácsony Gergely121 000
7.Szabó Tímea113 000
8.Mesterházy Attila70 000
9.Ujhelyi István58 000
10.Gyurcsány Ferenc55 000
11.Z. Kárpát Dániel51 000
12.Fekete-Győr András49 000
13.Dobrev Klára45 000
14.Márki-Zay Péter41 000
15.Dúró Dóra37 000

(Az adatokat a Facebook statisztikaplatformja, a Crowdtangle szolgáltatta, a számok a június 25. és július 2., péntek déltől péntek délig tartó időszak eseményeit tükrözik. Interakciókon a politikusok hivatalos oldalain a posztokra érkezett lájkok, kommentek és megosztások összegét értjük, ezresre kerekítve. A kis szimbólumok az előző heti pozícióhoz képest előre- vagy visszalépést, illetve stagnáló helyezést mutatják.)

A top10 tanulság a top15-ről

1. Jakab Péter, ha szoros versenyben is, de visszaelőzte a múlt héten a dobogót kibérlő fideszes triumvirátust. A májusi, egészen bombasztikus, stabil 3-400 ezer lájkos hetek után ez a győzelem most elég fogcsikorgatósnak tűnt, a szokásos „fizessenek meg a tolvajok” üzenet sulykolása és az országjárós-utcafórumos tartalom mellé egy Fidesz-székházra kivetítős és egy traktoros performanszot is be kellett vetni a szűk 200 ezer lájkos végeredményhez. Mint amikor Hosszú Katinka az utolsó métereken hajrázza le az ellenfeleit, pedig megszoktuk már tőle a féluszodányi előnyt.

2. A múlt héten focihajtással szárnyaló fideszesek közül a B-vonal (Novák Katalin, Menczer Tamás, Szentkirályi Alexandra) menetrendszerűen kipottyant a toplistáról, Orbán és Szijjártó focis kontent nélkül is ott maradt az élbolyban, de azért visszaestek – egyedül Varga Judit tudott javítani a múlt heti helyezésén. Szó se róla, bedobott mindent, ami a keze ügyébe került: harcias kardcsörtetést, focit, gyerekekkel cukiskodást, celebbel pózolást, meg egy csomó csak úgy pózolást, plusz, ahogy majd látni fogjuk, jelentős hirdetési összeget.

Róla a múlt héten azt írtuk, Michael Jordan-i visszatérést mutat be, és biztos tudnánk még sporthasonlatot mondani rá, de minek. Inkább megmutatjuk, hogyan csinálja:

Fotó: Crowdtangle
Fotó: Crowdtangle

A grafikon az igazságügy-miniszter asszony havi facebookos posztmennyiségét mutatja, és gyönyörűen látszik rajta, ahogy a januári lakásbotránya, majd a válásáról szóló hírek nyomán kicsit a háttérbe vonult, aztán tavasszal elkezdett visszatérni, és most már soha nem látott elánnal pörgeti a lájkszivattyúkat. A színkódok is nagyon érdekesek: a türkizkék a fotós bejegyzéseket mutatja, a lila a videósakat, a többi a linkeket, sima szövegeket mutatná, de ilyenekkel Varga Judit nemigen él, abszolút a fotókra esküszik. Az oldalát végigpörgetve ez látszik is, sőt, az embernek az az érzése támad, mintha a vécén és a hálószobán kívül mindenhová profi fotós/stylist/sminkes stáb kísérné. Illetve hát nem annyira profi, mert ha profi lenne, nem tűnnének ezek a képek annyira ordítóan mesterkéltnek és beállítottnak.

Ennek gyönyörű illusztrációja, hogy vagy ő, vagy a stábja valamiért jó ötletnek tartotta beállni fotózkodni egy random gabonamező közepébe talpig hófehér koktélruhában, és kiposztolni ezt azzal a megjegyzéssel, hogy mennyire csodálatos a magyar vidék. És itt egy kicsit átmegy a sztori Monty Pythonba, mert két nap múlva Jakab Péter is tolt egy „pózolj búzamezővel” produkciót, és láthatóan egyiküknek se szólt senki, hogy

Magyarországon a „politikus búzakalászok között elgondolkodva mered a távolba” kompozícióról még minimum száz évig mindenkinek Rákosi hírhedt fotója fog először beugrani,

és hát kinek hiányzik, hogy Rákosira asszociáljanak róla. (Mondjuk, a két posztról leesett összesen 22 ezer lájk, szóval lehet, hogy nem kell itt finomkodni, sőt, a siker nyomán trendi lesz az 50-es évek cosplay.)

3. Bár elsőre talán nem tűnik különlegesnek, de egészen figyelemre méltó fejlemény Z. Kárpát Dániel és Márki-Zay Péter visszatérése a toplistára. Előbbi jó négy hónap stabil középmezőny után zúgott ki múlt héten a top15-ből (érdekesség, hogy előtte sokáig gyakorlatilag kéz a kézben, együtt mozgott Varga Judittal a listán, másfél hónapon át produkáltak közvetlenül egymás melletti helyezéseket, hogy aztán a foci Eb-vel elinduljon az egyik meredeken fel, a másik le). MZP jellemzően 1-2 hetekre nézett be a toplista alsó harmadába, a legjobb eredménye március elején egy 9. hely volt, most 14 heti hiányzás után tért vissza. De miért olyan izgalmas ez?

Azért, mert úgy tűnik, mind a ketten a Facebook-börtönben voltak.

Z. Kárpátnál, ahogy múlt héten írtunk is róla, a Crowdtangle statisztikái utalnak erre, Márki-Zaynál a számok is, illetve ő maga is elmondta egy videóban, hogy a Facebook drasztikusan letekerte az oldala elérését.

Ez egyrészt azért érdekes, mert két ellenzéki politikusról van szó, miközben tipikusan a kormánypártiak szoktak panaszkodni a Facebook „liberális véleményterrorjára” és cenzúrájára – de náluk nem láttunk még olyat, hogy a számok alátámasztanák a facebookos elnyomásukat.

De még fontosabb kérdés, hogy hogyan kecmeregtek ki a büntetésből. Z. Kárpát oldalánál úgy tűnik, magától helyreállni látszik a világ rendje, miután hirtelen kevesebb mint a felére zuhant az interakciós ráta, ezen a héten már növekedésnek indult, ha tippelnünk kéne, azt mondanánk, a Facebook felülbírálta a korábbi letiltást. (Itt elárulok egy kulisszatitkot: a Telexszel is történt már ilyesmi, az algoritmus egy tüntetésen készült fotón egy transzparens szövegét értelmezte gyűlöletbeszédnek, és lesújtott a közmondásos banhammerrel, hogy aztán fél nap után az élő emberi moderátor ezt visszavonja.)

Márki-Zay a nehezebb útra kényszerült, a stábjának nem sikerült meggyőznie a Facebookot az ártatlanságáról (ráadásul az ok – állítólag – egészen banális, egy szerzői jogvédett képkocka használata egy filmből). Így aztán új oldalt húztak fel, és azzal tért vissza MZP a toplistánkra jó pár hetes építkezés és elég sok szponzorált poszt árán.

4. Ha már a szponzorált posztoknál tartottunk, nézzük is, ki költötte a legtöbb pénzt a héten facebookos politikai hirdetésre (Márki-Zay helyezése így már nem lesz meglepő).

Hirdetésre költött pénz
1.Magyarország kormánya1 220 000
2.Varga Judit640 000
3.Mandiner640 000
4.Momentum mozgalom470 000
5.Nagy István470 000
6.Európai Parlament450 000
7.Márki-Zay Péter410 000
8.Jakab Péter350 000
9.Erősítő.hu330 000
10.Kocsis Máté290 000

(A politikai-közéleti témájú, szponzorált posztokra költött összegek a Facebook Ad Library platformjáról valók, általában pár napos késésben vannak, most a június 24. és 30. közti időszak költéseit mutatják.)

Itt aztán jó néhány érdekességet láthatunk, kezdetnek rögtön azt, hogy relatíve egész alacsonyak az összegek – előfordult már olyan, hogy még a 8–9. helyen is milliós költéssel álltak szereplők. Ez többek között annak köszönhető, hogy a korábban heti 5-6 milliót lazán elszóró Megafon központ már két hete hallgat, és nem segíti pénzzel az influenszereit, de váratlanul elcsendesedett a Budapest beszél nevű, heteken át bőkezűen hirdető, ám annál anonimabb oldal is. Mondjuk, rajtuk kívül is van élet és pénz is a kormánybarát kommunikációs hadseregben: a Mandiner + hirado.hu + Pesti TV + Origo + Magyar Nemzet + Alapjogokért központ csapata a héten csak elhirdetett azért közösen 2 milliót.

5. A hét legnépszerűbb posztjainak listáján látszik a legjobban, hogy vége a fociálomnak, bármennyire próbálnak is még kapaszkodni bele a fideszesek (a múlt héten ugye a top10-ből 8 focis témájú poszt volt):

  1. Orbán Viktor több tiszteletet követel a magyaroknak a holland miniszterelnöktől, 34 ezer interakció
  2. Karácsony Gergely fotója a városházáról székely és szivárványos zászlóval, „éljen a sokszínűség!” mottóval, 27 ezer
  3. Szabó Tímea a fél napot élt pletyka (Jennifer Lopez mint fellépő Mészáros Lőrincék esküvőjén) magas labdáját üti le, hogy Lopez, LOP EZ, értik, haha, 22 ezer
  4. Varga Judit nemzetiszín arcfestéssel, sállal, mezzel és Kovács Ákossal pózol a cseh–holland meccsen a Városligetben, és azt írja mellé, mennyire csodálatos stadion a Puskás Aréna. Igen, ez kicsit olyan, mint a louisianai gumbo leves, amibe mindent beletesznek, ami valaha bármilyen ételben egyszer már ehetőnek bizonyult, aztán majd csak lesz valami. Lett is, 20 ezer interakció
  5. Jakab legújabb kivetítős performansza a Fidesz-székháznál, 19 ezer

A top10-be befért még Szabó Tímea újra (Kövér megbüntette a kínai-fideszes zászló miatt), Szijjártó Péter (a német–magyar meccsre beszaladó szivárványzászlós fickó miatti háborgás), még egyszer Varga Judit (a már megénekelt búzamezős fotó), még egyszer Karácsony („Magyarország nem egyenlő az Orbán-kormánnyal”) és még egyszer Orbán (egy egészen extravagáns kalappal).

6. Az egyes reakciótípusokból a legtöbbet kapott posztok következnek a hétről:

  • A legtöbb megosztás és a legtöbb meglepett emoji: Hadházy Ákos beszámolója a 250 milliós támogatással „felújított” nyékládházi strandról
  • A legtöbb komment: Orbán, több tiszteletet a magyaroknak
  • A legtöbb mérges emoji: Szabó Tímea bejelentése arról, hogy 9,6 millióra büntették a Fidesz-logóval összemontírozott kínai zászló miatt
  • A legtöbb szomorú emoji: Szél Bernadett, „A Fidelitas lekaszálta a méhlegelőt a nagyvárosban, mert nem hallott még ilyenről. Ez az, amikor a 20. és a 21. század találkozik.”
  • A legtöbb szívecskés emoji: Menczer Tamás, Benedek Tibor emléktáblájának felavatása Olaszországban (Menczer aztán egészen bravúros módon azzal a lendülettel ki is akadt a vízilabda-válogatott posztja miatt, persze nem a vízilabdázókra, hanem a sajtóra, és erre már a kreol konyha sem szolgál sajnos megfelelő metaforával.)
  • A legtöbb nevető emoji: Szabó Tímea a már említett Lopez, lop ez viccével (egyébként ugyanennek a variációi jöttek be a 3. és az 5. helyre is). Az egyetlen trollkodásból kiröhögött poszt az élvonalban Orbán több tiszteletet követelő videója, amire a nevető emojit rányomni határozottan nem a tisztelet jelének tűnik.

7. A legtöbb megosztást összehozott politikusok listája jön, talán már nem is kell külön magyarázni, de ez a legértékesebb interakció, és talán ez a legőszintébb lista, ahol nem lehet (illetve sokkal nehezebb) az eredményeket felfújni olcsó trükkökkel, kisgyerekes posztokkal és hasonlókkal.

Megosztás
1.Hadházy Ákos27 000
2.Jakab Péter18 000
3.Mesterházy Attila15 000
4.Szabó Tímea14 000
5.Karácsony Gergely13 000
6.Z. Kárpát Dániel12 000
7.Ujhelyi István9000
8.Szijjártó Péter9000
9.Keresztes László Lóránt7000
10.Orbán Viktor7000

Hadházy első helye itt aránylag stabil pont, mögötte Jakab felbukkanása azt mutatja, hogy a kicsit lazsálós múlt hét (ezen a listán kiesett a top10-ből) után újra teljes erőbedobással tolja a Facebookot. Mesterházy Attila előkelő helyezését már a nagy toplistánál is említhettük volna, de itt még látványosabb – úgy tűnik, új állandó szereplővé lép elő a lájkbajnokságban (érdemes lesz megfigyelni a külön versenyt a párttárs Ujhelyivel). Érdekes, hogy a fideszesek azzal együtt erősen visszaestek ezen a listán, hogy múlt hét óta a focidrukkeres posztokat nagyrészt EU-ellenes kirohanásokra cserélték, pedig elméletben utóbbiak ingerlik inkább megosztásra a követőtábort.

8. A követőtáborát megint Jakab Péter növelte a legnagyobb tempóban, +3500 lájkoló a heti mérlege, ezzel a tempóval jövő héten átlépi a 400 ezres határt, ami a magyar politikában eddig csak Orbánnak és a már rég inaktív Vona Gábornak sikerült. Kétezer új követő felett hozott Varga Judit és Szijjártó Péter, utóbbi ezzel elérte a 250 ezret, és még csak külön poszttal sem emlékezett meg róla. Ezer fölött növelte még a táborát Orbán, Dobrev Klára, Márki-Zay Péter és Nagy István agrárminiszter (adok egy kis időt felgörgetni a fizetett posztokra legtöbbet költők listájához, és levonni a következtetést).

9. Instagramon a legkomolyabb történés az volt, hogy elmúlt a szivárványzászlós trolltámadás Orbán és Szijjártó oldalain, előbbi persze enélkül is fölényesen nyerte a hetet, ahogy eddig mindig, utóbbinak azonban ezzel eltűnt a múlt heti interakcióinak bő 90%-a. Egyébként semmi komolyabb újdonság, és ha ez még egy ideig így megy, kénytelenek leszünk körülnézni Tiktokon is a politikusaink aktivitása után, azt meg igazán senki nem akarhatja.

Heti interakciók
1.Orbán Viktor53 000
2.Varga Judit21 000
3.Jakab Péter20 000
4.Karácsony Gergely10 000
5.Novák Katalin8000
6.Fekete-Győr András8000
7.Gyurcsány Ferenc7000
8.Szentkirályi Alexandra7000
9.Szijjártó Péter5000
10.Hadházy Ákos5000

10. A szürkezónás propagandaoldalak világában továbbra is olyan hangulat uralkodik, mintha valaki benyalt volna egy Origo-címlap méretű és tartalmú LSD-s bélyeget, és az agya egyszerre próbálná feldolgozni és értelmezni az összes impulzust, amit kapott. A három kedvenc sztorivonalunk a mocsár mélyéről a héten:

  • Miután Szijjártó Péter kijelentette, hogy „rendkívül káros és veszélyes a sport és a politika összekeverése”, az összes kormánytámogató propagandaoldal kórusban ünnepelte a csehek győzelmét a hollandok ellen az Eb-n. A logika e mögött: a holland miniszterelnök beszólt Orbánnak → a hollandok ellenség → a cseheknek szurkolunk. Volt olyan oldal, amelyik mindezt illusztrálandó konkrétan belemontírozta Mark Rutte 200 méteresre nagyított, áthúzott fejét a Puskás Arénába, és levonta a következtetést, hogy „lehet térdelni Soros előtt”. Ugye, hogy nem volt túlzás az az LSD-s hasonlat a bekezdés elején?
  • A valósághajlítást egészen művészi szintre vitte, sőt, egyfajta valósághajtogató origamivá fejlesztette pár fideszes oldal, ahol már tényszerűen úgy kommunikálják a Fidelitas méhlegelő-pusztító akcióját, hogy ezek a derék srácok a parlagfüvet kaszálták le az allergiások védelmében, Karácsony Gergely helyett.
  • Mindeközben a kormányellenes propagandaoldalak vezető hírei a beérkezett lájkok sorrendjében: Orbánt megalázták, Orbánt kiütötték, Orbán szétesett, Orbánt megszégyenítették, Orbán retteg, Orbánnal felmosták a padlót, Szijjártó egy hülyegyerek.

Amíg ön a kakukktojást keresi, mi búcsúzunk jövő vasárnapig.

(A Lájkbajnokság sorozat eddigi cikkeit itt olvashatja, a sorozat első 21 hetének eseményeit összefoglaló animációt pedig itt lehet megnézni.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!