A Fidesz-székházra vetítette Szájer, Orbán, Kaleta és Borkai fejét Jakab Péter

2021. június 30. – 08:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„A Fidesz egész épületeket elfedő, ellenzéket gyalázó óriásplakátokkal lepte el Budapestet. A hazugságra illik igazsággal válaszolni. Egyenesen a Fidesz székház falán. Íme az Orbán-show. Álszent, álkeresztény műsor. Jövőre kikapcsoljuk” – írta a Facebookon Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje egy szerda reggeli posztjában, amihez fotó is tartozik. Ezen Orbán Viktor, Kaleta Gábor, Szájer József és Borkai Zsolt képmása látható a Fidesz-székház falára vetítve. Jakab egy korábbi bejegyzésében az látható, hogy a rendőrök az adatairól faggatják a székház előtt.

A politikus megmozdulása egyértelmű válasznak tűnik a Fidesz gyurcsányozós óriásplakátjaira, amiknél már az sem jelent visszatartó erőt, hogy az adott épület esetleg műemlék-e. Hétfőn például a Fővárosi Önkormányzat közelében lévő Belvárosi Színház homlokzatára került egy ilyen plakát. Itt írtunk erről hosszabban.

Jakab korábban is akciózott már vetítéssel: május 19-én arról posztolt, hogy igazoltatták a rendőrök, amikor a Parlament épületére kivetítette Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc fejét. Akkor arra a kérdésünkre, miszerint ha indul eljárás (vélhetően a kijárási korlátozás megszegése miatt), kíván-e panasszal élni, azt felelte: „Miután képviselői munkavégzés miatt voltam közterületen, így jogszerűen tartózkodtam ott. Ha emiatt eljárás indul, természetesen panasszal élek.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!