A sértettek sem hiszik el a csengeri örökösnő elleni vádiratot

„Feleségem, szüleim, nagyszüleim is adtak pénzt Máriának. Másoktól kértem kölcsön, hogy tudjak neki adni.”

„Haragszik Máriára?”

„Nem”

– egy jellemző párbeszéd a csengeri örökösnőként elhíresült P. Mária ügyében az ügyvéd és a sértett között a mátészalkai városi bíróságon a per negyedik napján. Ez volt az első alkalom, hogy tanúként megjelentek azok, akiket a vádirat sértetteknek, csalás áldozatainak tekint.

Eszerint P. Mária (a vádirat korábbi szakaszaiban Sz. Gáborné, aki azóta saját bevallása szerint névházasságot kötött az ügy egyik érintettjével), egy hamis, csaknem ötmilliárd eurós örökségre hivatkozva megtévesztette a sértetteket, akiktől nagyobb összegeket kért a hagyaték megszerzéséhez azzal az ígérettel, hogy bőségesen megtéríti majd a segítséget.

Csengerről Svájcig kellett érnie P. Mária kezének

Az ügy egyetlen vádlottja P. Mária. Továbbra sem világos, hogy ha az ügyészség álláspontja helytálló, hogyan szervezhette meg a nyelveket nem beszélő 57 éves csengeri asszony a német, francia nyelven írt, hivatalosnak tűnő iratokat, hogyan asszisztáltak mindehhez tíz éven át ügyvédek, közjegyzők, vagy épp Kósa Lajos, aki Svájcban is járt P. Máriával banki képviselőknél, és fogadta el közokirattal hitelesítve több százmillió forintos ajándék ígéretét. (A Fidesz alelnökének bíróság előtti meghallgatását már kezdeményezte a védelem, a bíróság azonban még nem döntött arról, hogy Kósa nyomozóknak tett korábbi tanúvallomásán túl sor kerül-e az idézésre.)

A per első, második és harmadik napjáról itt olvashat bővebben.

A fentiek tisztázásához nem jutottunk közelebb, ellenkezőleg, tovább bonyolódott a képlet a sértettekkel.

Akik vagy nem tekintik magukat sértettnek, vagy nem biztosak benne, hogy P. Mária nem maga is áldozata valami nagyobb volumenű átverésnek, vagy nem is biztosak abban, hogy a hagyaték nem létezik.

Ellentétben azzal, ahogyan a nyomozás idején elmondott vallomásaikban van: ott egyértelműen – az ügyvéd szerint meglepően azonos szóhasználattal – többen arról beszélnek, hogy P. Mária tévedésbe ejtette és tévedésben tartotta őket – azaz jogi végzettség nélkül szabatosan megfogalmazták a csalás tényállását a vallomásaikban. A bíróság előtt sokkal árnyaltabban fogalmaztak, és kifejezetten higgadtan beszéltek az esetenként százmilliós tételt meghaladó veszteségeikről. Volt, aki ebben a helyzetben is úgy beszélt P. Máriáról, hogy a nyíregyházi bv-ből online bejelentkező nő – aki két éve van előzetes letartóztatásban és a bíróság legutóbb is elutasította, hogy szabad lábon védekezhessen – meghatottságában elsírta magát.

„Egyszerű, szerethető embereknek ismertük meg, közel is kerültünk hozzájuk. Mi sem voltunk soha gazdagok, ezért megértettük, hogy ha valaki örökséghez szeretne jutni, ahhoz pénzre van szüksége. Próbáltuk segíteni őket elejétől fogva” – mondta az egyik sértett, elismerve, hogy „jelentős erkölcsi és anyagi hátránya” származott az ügyből, de mégsem érzi úgy, hogy P. Máriával szemben polgári perben követeléssel kellene élnie.

„Velem kapcsolatos cselekmény miatt nem kérem Marika megbüntetését” – mondta a vádiratban csalás áldozatának tekintett sértett.

„Szerintem Marika egyedül ezt a bonyolult, több országot érintő, jól egymásra épülő történetet egyedül nem találhatta ki, és nem tudta volna végigvinni”

– mondta. De azt, hogy ki találhatta ki, továbbra is kérdés, feltéve, ha nincs alapja az ötmilliárd eurós, légitársaságot, banki résztulajdont, ingatlanok sokaságát érintő vagyonnak, amelynek kezelésére és megfelelő magyarországi befektetésére Kósa Lajos is vállalkozott volna, éveken át kapcsolatot tartva az asszonnyal, akit az egykori debreceni polgármester a nyilvánosság előtt csalónak nevezett.

Kósa erősítette a bizalmat mindenkiben

„A papírok hitelesnek tűntek számunkra. A hitelességet növelte, hogy ott volt Péteri István ügyvéd, Tóth Ádám, a közjegyzői kamara elnökének irodája (ahol több ajándékozási közokirat is született – a szerk.), aztán Órendi Mihály, Kósa László is erősítette bennünk a hitet, hogy a hagyaték létező dolog. Semmi kételyünk ezzel kapcsolatban nem merült föl. Utánanéztünk a neveknek, cégeknek, arról győződtünk meg, hogy ezek létező személyek, létező intézmények. Ha azok sem kételkedtek, akiknek lehetőségük lett volna utánanézniük, mi miért tettük volna? Lehet, hogy ez naivság, de mi egy pillanatig nem kételkedtünk a hagyaték létezésében. Ezért is segítettük Marikáékat, ameddig tudtuk” – mondta az egyik sértett.

A keddi meghallgatás különlegessége, hogy a megjelent sértettek egyike sem tett magától feljelentést, a nyomozók keresték fel őket, sokakkal együtt, akiknél lekövethető volt, hogy adtak át pénzt P. Máriának. És utólag sem szívesen vállalták, hogy sértetteknek tekintsék őket.

Az ember azt gondolná, hogy legalább azok között van feszültség, akik egymást vonták bele a sok tízmilliós kiadásokba, de a bíróságon szemmel látható volt, hogy erről nincsen szó. A sértettek tudta és jelenlegi hite szerint is ügyvédi költségekre, a hagyatéki ingatlanok kezelésére, illetékekre ment el az általuk adott pénz.

Volt, aki legfeljebb azt sajnálta, hogy másoktól is kölcsönt kért az ügyre, egyébként nem zárja ki, hogy a dolog mégis beérik, és a hagyaték mégis eljut az örököshöz.

Mindezt pénzzel napi szinten foglalkozó vállalkozók mondják, akik sokszor bármiféle papír nélkül adtak hol P. Máriának, hol egymásnak, hogy a pénzt megint csak P. Máriának adhassák. Vagy valamilyen megbízottnak, például a sajtóban már az üggyel kapcsolatban megjelent Czakó Jánosnak, aki a 2019-es önkormányzati választások előtt a Fővárosi Közterület-fenntartó Hulladék Begyűjtési és Szállítási Igazgatóságon belül működő ellenőrzési csoport vezetője volt. (Czakó tízmilliót vett át készpénzben egy „háromajtós Opel Corsában” az egyik sértettől a tanúvallomás szerint.)

Hittek, mert hinni akartak?

Hogy sértettek-e, vagy sem a megidézett tanúk, azért is fontos, mert ettől függ a büntetési tétel is, és beszűkíti a szabadlábra helyezés lehetőségeit is a védelem számára. Pedig többen a dolgot a bíróság előtt is letudták volna annyival:

„Ha van hagyaték, akkor megtérül, ha nincs, akkor úgysem lesz kitől visszakérni. Nincs kárigényem” – mondta egy sértett, aki 27 millió forintot tolt 10 év alatt az ügybe. A két család között szoros baráti kapcsolat alakult ki az örökség lehetőségének felvillanása óta. Az ő vallomásának volt a legváltozatosabb íve, megmutatva azt is, milyen motivációk állhatnak egy-egy ilyen, kívülről irracionálisnak tűnő támogatás mögött, túl azon, hogy esetleg az ember már fut a pénze után.

A férfi részben a bíróságon elmondott, részben korábbi vallomása alapján kifejezetten nehéz helyzetbe került azzal, hogy az átadott pénz nincs a kezében. Gyümölcstermesztéssel foglalkozik, de pályázatoktól esett el, mert nem maradt azokhoz indulótőkéje.

Lassan azonban kiderült, hogy korábban már végrehajtás fenyegette, anyagi nehézségei voltak, amelyekhez kiutat kínált volna a csengeri örökségből való részesedés, ugyanis egy ajándékozási okiratban P. Mária 100 milliót ígért a férfinak és családjának. Később azt is elismerte, hogy valamennyit – szerinte talán 2 és fél milliót – P. Mária visszaadott. (Vallomásában ennek ellenére a férfi 27 milliós kárt jelölt meg.) P. Mária szerint egyébként jóval többet adott vissza, emlékeztetett arra, hogy a sértett végrehajtás alá vont autóját is pótolta, és a szintén végrehajtás alá került otthonukra is sikerült haladékot kérnie. A férfi arra nem tudott válaszolni, hogy ha ilyen súlyos anyagi gondjai voltak és vannak, miért nem azokat törlesztette az átadott 27 millióból ahelyett, hogy P. Máriának ajándékozta volna papírok nélkül.

Mindezzel együtt ő is csak annyit mondott P. Mária felelősségével kapcsolatban, hogy csak akkor bűnös, ha tudta, hogy nincs vagyon, akkor nem, ha őt is átverték, és valakik kihasználták.

„Maga szerint van bárki a teremben, aki meg tudja mondani, hogy ez a vagyon létezik, vagy nem?”

„Nem tudom” – mondta a sértett.

Honnan jöttek az emailek?

„Nagyon nagy hiányérzetem van” – mondták a vádirattal kapcsolatban többen a sértettek közül. Egyikőjük azt kifogásolta a bíróság előtt, hogy továbbra sem derült ki, honnan jöttek ez eredeti emailek arról, milyen újabb fizetendő tételt kell teljesíteni a hagyaték megszerzése érdekében.

Más azt hiányolta, hogy az ügyészség nem hallgatta ki azokat, akikkel P. Mária találkozott – és akikről nemcsak ő, de Kósa Lajos is elismeri, hogy találkozott velük –, többek között annak a két svájci banknak a vezető képviselőjével, akik számlanyitásról tárgyaltak a csengeri asszonnyal, vagy épp a P. Mária szerint egy budapesti közjegyzőirodában megfordult Wolfgang Schaubléval – aki akkor a német kormány hivatalban lévő pénzügyminisztere volt – és két gyermekével, akik – megint csak a nő vallomása szerint – a csaknem ötmilliárd eurós hagyaték kezelőiként vannak megjelölve. P. Mária több svájci, franciaországi és német ügyvédet is megnevezett vallomásában, akiktől utasítást kapott a fizetnivalók teljesítésére vonatkozóan, ám őket sem hallgatták ki a nyomozók. Nem világos, miért vették komolyan a svájci bankokban a csengeri asszonyt, ha az egész történetnek ő az egyedüli értelmi szerzője, működtetője, bűnsegédek és társtettesek nélkül.

A tárgyalás június 9-én folytatódik. Kósa mellett egyelőre nem hallgatták ki azt a férfit sem, aki annak a kft.-nek a képviseletében adott 68,3 millió forintot tucatnyi tételben a csengeri örökösnőnek, amelynek kezdeményezésére végül elindult a nyomozás, amelynek révén sértettekké váltak azok az emberek, akiknek egy része a P. Máriának nyújtott sokmilliós segítségnyújtás után sem érzi magát sértettnek.