Az ELTE-s gólyatáboros botrányba belebukott egykori HÖK-elnök cégei taroltak a kulturális alap pályázatán

Legfontosabb

2021. május 18. – 14:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megjelentek az eredmények a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) kifejezetten startupokra kiírt pályázatára. Az NKA 100 millió forintot osztott szét a pályázók között, akik mind valamilyen zenei vagy zeneipari fejlesztésre kértek és kaptak is pénzt.

A pályázat azért is érdekes, mert ez az első, hogy a korábbi óbudai polgármester, Bús Balázs már az NKA alelnökeként felügyelhette a folyamatokat. Az más kérdés, hogy már a pályázat kiírása és elbírálása sem ment zökkenőmentesen, a pályázati nyertesek között pedig érdekes összefonódásokra leltünk. Például felbukkant három céggel is az egykori ELTE HÖK-elnök, Bubla Áron, aki 2013-ban bukott bele egy gólyatábori szexuális zaklatási botrányba, amit megpróbált eltussolni. Demeter zenekarában is volt olyan, aki jól járt a pályázaton.

Bubla Áron korábbi HÖK-vezető / Forrás: elteonlile
Bubla Áron korábbi HÖK-vezető / Forrás: elteonlile

A zenei startupokra kiírt pályázat még 2020 végén jelent meg kifejezetten azzal a céllal, hogy piacserkentéssel segítse a zenei startupokat a járvány idején. A pályázat elbírálása már az NKA és az érintett kollégiumok tisztújítása után történt, hiszen nemrég az egykori óbudai polgármester, Bús Balázs lett az NKA alelnöke, illetve változások voltak a NAK alá tartozó könnyűzenei támogatási programnál, a Hangfoglalónál és a Könnyűzene Kollégiumánál. E szervezetek tagjai bírálták el az említett pályázatot is, aminek részeként 100 millió forintot osztottak szét.

A pályázat egyik legfőbb furcsasága egyértelműen az volt, hogy a Hangfoglaló honlapján szereplő kiírásban egyértelműen jelezték, hogy 5 millió forintra lehet maximálisan pályázni. Ez később – valószínűleg valamikor december környékén – kikerült a pályázat szövegéből, és a mostani linken ez már nem is szerepel. Az internet azonban nem felejt, és megtaláltuk a kiírás eredeti verzióját:

Fotó: A pályázat eredeti kiírása még 2020 december 14-én. Később az igényelhető támogatás össze kikerült, ahogy ez most is látszik.
Fotó: A pályázat eredeti kiírása még 2020 december 14-én. Később az igényelhető támogatás össze kikerült, ahogy ez most is látszik.

Magyarul a Hangfoglaló útközben mindenféle külön kommunikáció nélkül változtatott a pályázati kiíráson, hogy a pályázok 5 millió forintnál többet is tudjanak igényelni akár. És vannak olyan esetek, ahol olyan pályázók kaptak legalább ekkora összeget, akik valamilyen módon kötődnek Demeter Szilárd holdudvarához. És három cégben megjelenik vagy megjelent valamilyen formában Bubla Áron is.

  • A Passeum 10 millió forintból valósíthatja meg a magyar popkulturális értéktárat.
  • Az Appsters 5 millió forintból fejleszthet komplex jegyértékesítési rendszert.
  • A Bandme zeneipari szolgáltatók kommunikációs és értékesítési tevékenységét segítő online platform rendszerfejlesztésére és piaci bevezetésére pályázott, és kapott 5 milliót.
  • A működő honlappal sem rendelkező Soundcam Productions pedig 8 millió forintból indíthat Padavan néven tehetséggondozó portréműsort.

FRISSÍTÉS: A Bandme képviselői felvették velünk a kapcsolatot, és azt a tájékoztatást adták, hogy a „Bandme Kft. alapításakor nem új Kft.-t hoztunk létre, hanem egy teljesen üres projektcéget alakítottunk át. Az eredeti tulajok 100%-ban eladták az üzletrészüket, így nem tulajdonos a Passeum sem a Kft-ben.” Ezért a Bandme-re vonatkozó rész a cikk eredeti formájához képest át lett szerkesztve.

Az első három cégben tulajdonosként van feltüntetve az a Bubla Áron, akit azután rúgták ki az ELTE ÁJK-ról, hogy HÖK-elnökként megpróbált eltussolni egy gólyatábori szexuális erőszakkal kapcsolatos ügyet. Az Opten szerint Bubla az egyik tulajdonosa és cégvezetője az Appstersnek és a Passeumnak is, illetve utóbbi cégen keresztül köze lehetett valamilyen formában a Bandmehez is.

Fotó: Opten
Fotó: Opten

Bubla életútja meglehetősen kalandosan alakult azóta, hogy az ELTE-s ügybe belebukott, és kizárták az egyetemről. Ahogy azt megírtuk korábban, a kizárása után az Emmi alá tartozó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság kezdte el alkalmazni, de ahogy az Emmi akkori minisztere, Balog Zoltán erről tudomást szerzett, azonnal kirúgták. Külön pikantériája a sztorinak, hogy az NKA az Emmi alá tartozik, és most ez a szervezet ítélt meg 20 millió forintot Bubla különböző cégeinek. Bubla egyébként nem ismeretlen a Fidesz közelében sem, korábban Vattamány Zsolt kampányát segítette a VII. kerületben.

Bublának különösen az Appsters nevű cége az, ami feltűnően jól fekszik a közbeszerzéseknél, olyannyira, hogy legutóbb ők fejlesztették az ellenzéki IX. kerület honlapját is. Ez azonban kis tétel ahhoz képest, hogy az egykori Index-alapító Nyírő András cége 2010 óta több mint 300 millió forint értékben nyert közbeszerzést az Átlátszó 2016-os cikke szerint. Csak az MTVA 130 millió forint értékben bízta meg az Appsters különböző munkákkal, de dolgoztak a Terror Házának, a Városliget Zrt.-nek, a Schmidt Mária által vezetett Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványnak, illetve 17 millió forint értékben az óbudai önkormányzatnak is.

Annak az óbudai önkormányzatnak, ahol a jelenlegi NKA-alelnök Bús Balázs volt a polgármester.

Az Appsters egyébként nem csak Bubla személye és a kormányközeli megbízások miatt érdekes. Hiába volt évek óta 180-200 millió forintos forgalmuk, 2019-ben két ügyvezetőt is váltott a cég: Nyírő András és Lozsádi Dániel (aki az A38-hoz tartozó Zászlóshajó Kft. jelenlegi ügyvezetője) helyére érkezett Bubla Áron és Bognár Botond, utóbbi az A38 tulajdonosának, Bognár Attilának a fia.

Bús Balázs az NKA alelnöke – Fotó: Nemzeti Kulturális Alap / Facebook
Bús Balázs az NKA alelnöke – Fotó: Nemzeti Kulturális Alap / Facebook

Az A38 az elmúlt években központi szerepet kapott Demeter Szilárd kultúrpolitikai törekvéseiben. Először Hajónapló néven indított a Demeter által vezetett Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) új műsort és kulturális portált a hajóról, majd később a saját zenekara is fellépett az A38-on egy olyan rendezvényen, amelynek a PIM és az NKA is támogatója volt. Később aztán az is kiderült, hogy hiába volt óriási NER-nyomulás a kormány raktárkoncertes projektje, és cenzúrázták ki például a Hétköznapi Csalódások koncertjét, az NKA megtámogatta még 133 millió forintot az A38-hoz, hogy folytassák a programot Raktárplusz néven. Legutóbb pedig hivatalossá vált, hogy a 2022-től megújuló Petőfi Rádió és Petőfi TV az A38-ra költözik, illetve Demeter nagyon szeretné, ha a Hajógyári-szigeten épülő kulturális központjához felúsztatnák a hajót a Margit hídtól az Árpád hídig.

Bognárnak nemcsak Demeternél vannak jó kapcsolatai, hanem kifejezetten jó kapcsolatot ápol Bús Balázzsal is, akivel januárban még együtt szelfiztek Nagymaroson, ahol Bognár fiának több cége is be van jegyezve, és egy vendégházat is üzemelnek. Ezenkívül a meglehetősen furcsán elbírált klubtámogatásoknál is jól járt, hiszen az A38 mellett az a Szigliget Várudvar Kft. is kapott 30 millió forint klubtámogatást, ahol 2020-tól tartottak volna először rendes élőzenei programokat, csak aztán ezt keresztülhúzta a Covid. Az A38 társszervezőként vett részt a projektben, a jegyeket pedig nem más értékesítette, mint a Passeum, amelynek Bubla Áron az egyik tulajdonosa. Az eredeti tervek szerint a szigligeti várudvarban fellépett volna Demeter Szilárd zenekara, illetve az Emmi Előadó-művészeti Főosztályának vezetője, Ragány Misa is. Nem mellesleg Bognár felesége is NKA kollégiumi tag, méghozzá miniszteri hatáskörben kinevezett személyként a Képzőművészeti Kollégium tagja.

A Passeum, az Appsters és a Bandme céghálója az Optenben több helyen is összeér, de Bubla Áron az egyetlen, aki mindháromban betölt vagy betölthetett valamilyen tisztséget vagy tulajdonosi szerepet.

Érdekesség még egyébként, hogy az Appsters komplex jegyértékesítési rendszer fejlesztésére pályázott, miközben a Passeum foglalkozik alapvetően ilyen szolgáltatással, bár a referenciájuk azért nem túl veretes. Apró részlet, hogy ebben a cégben is van összefonódás az A38-cal, hiszen az Opten szerint 2017 és 2019 között a Passeum ügyvezetője az a Soós Balázs volt, aki jelenleg is az A38 booking managereként dolgozik.

Itt felmerül a kérdés:

ha valakinek egy cége foglalkozik online jegyértékesítési rendszerrel, akkor miért pályázik egy másik cégével ugyanilyen szolgáltatás lefejlesztésére?

Ez ugyanis felveti annak a lehetőségét, hogy ha az Appstersnek már van egy működő jegyértékesítési rendszere, akkor miért ne akarná azt használni a Passeum, ha a két cégnek közös tulajdonosa is van vagy volt (Bubla az Opten szerint március 3-ig volt a Passeum egyik ügyvezetője). A Passeum ugyan 5 millió forintot kapott a rendszer fejlesztésére, de egy hozzáértő forrásunk szerint „pár százezer” forintba kerülne az egyik cég rendszerét beépíteni a másikba.

Van azonban sokkal egyértelműbb összeférhetetlenség is, méghozzá a Soundcam Productions 8 millió forintos tételénél. Már az nagyon furcsa, hogy a Soundcam úgy kapott 8 milliót, hogy például a szintén online koncertekben utazó Open Music Channel (Frisk Media) mindössze 1,25 milliót. Hiába utazik hasonló szolgáltatásban a két cég, a Soundcamnek volt egy pici előnye a konkurenciához képest:

a cég videóinak műsorvezetője teljesen véletlenül Demeter Szilárd zenekarának, a Loyalnak a billentyűse, Solymosi Kata.

Ebben a videóban épp ő konferálja fel a következő vendéget, itt pedig már Demeter Szilárddal és Megadja Gáborral zenél a Loyal billentyűseként az A38-on, amelyről külön felvételt is készített a PIM alá tartozó Hajónapló.

A pályázatot egy négytagú zsűri bírálta el, két embert adott a Könnyűzene Kollégiuma és kettőt a Hangfoglaló. Előbbit Muraközy Péter (Akvárium) és Galambos Nándor (Ismerős Arcok), utóbbit pedig Cselőtei László (HammerWorld) és Dénes Adél (Hangfoglaló) képviselte. Dénes Demeter bizalmi embere, és

úgy bírálta el a pályázati pénzeket, hogy ő egyébként Demeter Szilárd zenekarának a menedzsere.

Vagyis a Soundcam Productions úgy kapott 8 millió forintot az NKA-tól, hogy az egyik kollégiumi tag zenekarának billentyűse az említett cégnek dolgozik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!