Klubrádió: hisztériakeltésről ír a Médiatanács elnöke

2021. február 11. – 20:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Médiatanács nem vette el a frekvenciát a Klubrádiótól, és továbbra is megvan az esélye a rádió működésére – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) csütörtök este kiadott közleményében. A Karas Monika, a Médiatanács elnöke által aláírt közleményben az alábbiak olvashatók:

  • a rádiót nem érte hátrányos megkülönböztetés, a Médiatanács több gesztust tett a rádiónak;
  • a meghozott döntésekben a testületnek nem volt mozgástere, azok a médiatörvényből következnek;
  • a tanács minden rádiót egyforma mércével mér, „a rádió jogosultságát nem ‘vette el’ a Médiatanács: az határozott időre szólt, és ezt a határozott időt zavartatás nélkül kitölti a Klubrádió. A jogosultság pályázat nélküli meghosszabbítása egy kedvezmény, amelyet azonban az elkövetett jogsértések miatt a médiatörvény nem tett lehetővé”;
  • a megújítást kizáró jogsértések, például az adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása „nem mondvacsinált okok”, a jogsértéséket a Médiatanács elnöke szerint maga a rádió is elismerte (azzal, hogy nem kért jogorvoslatot);
  • a rádiónak nem hosszabbítást kellett volna kérnie, mert idejében megírták, hogy azt nem kaphatja volna meg;
  • de mivel kérelmezte a hosszabbítást, így pályázatot sem lehetett lefolytatni.

Karas Monika megemlíti, hogy elnöki mandátuma alatt „számos, a Klubrádióhoz hasonló esettel találkoztam: a testületnek 12 rádió lejáró jogosultságának meghosszabbítását kellett megtagadnia”. Ezek között volt olyan rádió, amely elnyerte ugyanazt a frekvenciát egy új pályázaton, de „volt, amely befejezte működését”.

A közlemény szerint a „magyar médiapiac szabad, sokszínű és változatos”, ennek alátámasztására számokat is sorolnak: „393 televízió, 156 földfelszínen fogható rádió, 78 internetes rádió, 6731 nyomtatott és 3540 internetes lap kínál tájékozódási lehetőséget a magyar embereknek”.

Mindaz, ami a Klubrádió körül történik, a közlemény szerint „hisztériakeltés”, és „nem várható el a Médiatanácstól, hogy pozitív megkülönböztetéssel kezelje a Klubrádiót”, bár a testület több gesztust is tett a rádiónak, így például azt, hogy egy pályázattal nem hét éven, hanem tíz éven át szólhatott, emellett 13 millió forintnyi támogatást is kapott.

Arra, hogy a rádió az ügyet uniós bíróságra vinné, a A Médiatanács elnöke a Klubrádió-ügyről: „jogászként a jogállamiságban hiszek” című közlemény úgy reagált: „a Médiatanács minden döntése megtámadható bíróság előtt, a bíróság pedig minden szempontot mérlegelve hozza meg döntését”.

Az ügy előzménye: miután január 20-án felfüggesztették a Klubrádió frekvenciájának pályáztatását – a pályázatot novemberben írták ki, decemberben a két másik pályázót kizárták –, majd két napja, február 9-én pert vesztett a rádió, eldőlt, hogy el kell hallgatnia a jelenlegi frekvenciáján, a 92,9 MHz-en. A rádió ügy nemcsak belpolitikai viharokat kavart, hanem nemzetközi híre is ment, Biden amerikai elnök mellett Macron francia miniszterelnök kormánya is aggasztónak tartja az ügyét, amelyet – a lengyel reklámadóval együtt – az Európai Parlament is napirendre vesz.

Cikkeink a Klubrádióról itt olvashatók >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!