7per7: Már megint mi ez a hülye cím?

Legfontosabb

2020. november 15. – 07:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megbotránkoztató, elgondolkodtató, figyelemreméltó, megható, szarkasztikus, vicces, botrányos – hétről hétre számos emlékezetes mondat hangzik el közszereplők szájából, jelenik meg munkatársaink tollából. Ezekből válogatunk minden hétvégén: ez itt a 7per7, a mögöttünk hagyott hét legemlékezetesebb hét idézete a Telexen.

1. Az egész egy nagy trollkodás, ugyanakkor zseniális szatíra, miközben játékélményként értelmezhetetlen, mert hozzá képest a Sátántangó egy kapkodó vágásokkal előadott Die Hard-folytatásnak tűnik.

2. Már megint mi ez a hülye cím? A Margit hídnak nincsenek is hegyei, pláne nem 500 méter magasak! – gondolhatja az olvasó.

3. Ha valaki nem akar az érzéseire vagy egyéb, valószínűleg pontatlanul mérő eszközére hagyatkozni, annak itt van a megoldás, a Google-alapú kutyamétertérkép.

4. A Csujó című számában Dé:Nash Árpád-sávos sportkocsiban száguldozik Budapesten, néptáncol a Hősök terén, és közben azon szörnyülködik,mivé lett az ellenzék és Karácsony Gergely által vezetett főváros, ahol biósok, hajléktalanok, melegek és más hasonló borzalmak fogadják az átlag magyar állampolgárt, ahogy azt a kormánymédiában olvasni lehet a 2019-es önkormányzati választások óta.

5. A lobogónak sokkal inkább egy emelt szintű matekérettségiben volna a helye, mint a zászlórúdon.

6. Azonban nagyon fel kell kötniük a kipufogóikat, ha meg akarják szorongatni a műfaj nagyágyúját, a füstokádás Paganinijét, FJX-222-t.

7. Az egészen biztos, hogy amikor Tóth Lajos állványozó szakmunkás megkapja a fizetését az állami forrásból zajló építkezésen, és havi 1000 forintos zsebpénzt ad a 10 éves fiának, az már nem közpénz, senki nem fogja a nyilvánosság előtt követelni, hogy ifjabb Tóth Lajos (Lalika) adjon számot arról, hogy miért költötte nyalókára a közpénzt.

Itt találja a Telex legfrissebb híreit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!