Az egyetlen magyar tarsolyrapper Árpád-sávos sportkocsiban kapott sokkot Karácsony lezüllesztett Budapestjétől

2020. november 13. – 13:52

frissítve

Az egyetlen magyar tarsolyrapper Árpád-sávos sportkocsiban kapott sokkot Karácsony lezüllesztett Budapestjétől

Másolás

Vágólapra másolva

Egészen bravúros új klippel és dallal jelentkezik Dé:Nash, Magyarország első számú tarsolyrappere, aki rövid, de annál hatásosabb pályája során tökéletesre csiszolta a mélymagyarság és a modern hiphop kapcsolatát. A Csujó című számában Dé:Nash Árpád-sávos sportkocsiban száguldozik Budapesten, néptáncol a Hősök terén, és közben azon szörnyülködik, mivé lett az ellenzék és Karácsony Gergely által vezetett főváros, ahol biósok, hajléktalanok, melegek és más hasonló borzalmak fogadják az átlag magyar állampolgárt, ahogy azt a kormánymédiában olvasni lehet a 2019-es önkormányzati választások óta.

Baromi nehéz egyetlen kulcsmomentumot kiemelni az alkotásból, szóval haladjunk sorjában:

  • DéNash a videó elején azon búslakodik, hogy liberális lett a felesége a médiatúlsúly miatt.
  • Majd bepattan az Árpád-sávos sportkocsijába új mátkát keresni a fővárosban.
  • Ott viszont valóságos sokkot kap, mert férfinak kinéző vagy éppen emancipált nőkkel (akiknek konyhában lenne a helyük), vad biciklisekkel, drogos biósokkal és csövesekkel találkozik.
  • A refrénben megállapítja, hogy az ellenzéki tábor és Karácsony szemétdombot csinált a városból.
  • Szabó Tímeát is felszólítja, hogy ne legyen olyan mogorva, és egyébként sem az asszonyok dolga az országos politika.
  • De nincs minden veszve, mert szól a Csujó a normalitásért, nem lesz szivárványzászló a városházán, és követni fogják a központi direktívát.

Bár DéNash zenéjét inkább a trap/hiphop vonalon szokták elhelyezni, a Csujó ennél tovább megy, és tradicionális népzenei motívumokat ötvöz rappel és valamiféle sámánszerű technóval. A tarsolyrapper az alábbi szöveget írta a videó alá:

Várostörténeti elemzés 2020.

Pesten a patkányok nagyok.

Emiatt szomorú vagyok.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!