Legendásan balhés pénzköltési módszereket tesz most megismerhetetlenné az állam

Magyarországon a független intézmények ritkán bosszantják fel a hatalmat. Az Állami Számvevőszék nem szokott rárontani a kormánypárt vagy az állami intézmények gazdálkodására, inkább talál kivetnivalót a Jobbik vagy az MTA gazdálkodási gyakorlatában. A Gazdasági Versenyhivatal rekordbírságaival nem a NER ágazati növekedéseit szokta elmarasztalni, inkább a Facebook vagy a Booking.com kapja a nagy büntetéseket, de folytathatjuk a sort az ügyészségekkel (belvárosi ingatlanmutyi vizsgálatainak elmaradása) a választási bizottsággal (bocsánatkérés, ha büntetnie kell a Fideszt), az NMHH-val, a közbeszerzési bizottságokkal, összességében sok minden sugározza a state capture hangulatot. A hatalmat még leginkább a bíróságok bosszantották, amelyek rendre úgy értelmezték a jogot, konkrétan az Alaptörvényt, hogy az államnak, államhoz kötődő intézményeknek ki kellett adniuk bizonyos közpénzekkel kapcsolatos adatokat.

(Ide kattintva olvashatja legfrissebb cikkeinket!)

A legemlékezetesebb talán az MNB alapítványainak hírhedt kitárulkozása volt, de be kellett számolni a Jeremie-alapok pénzügyeiről, a sportklubok taofelhasználásáról, illetve nyilvánossá váltak az Eximbank alapkezelői pályázatai is.

A rövid módosítás

De mi változna a jövőben, ha átmegy a Fidesz újabb alaptörvény-módosítási csomagja? Látszólag nem sok. Egy rövid kiegészítés, de mégis a kedden ismertetett javaslattal Magyarország parlamentje újrafogalmazhatja, hogy mi is az a közpénz.

Ma így szól az Alaptörvény vonatkozó passzusa:

„A közpénzekkel gazdálkodó minden szervezet köteles a nyilvánosság előtt elszámolni a közpénzekre vonatkozó gazdálkodásával. A közpénzeket és a nemzeti vagyont az átláthatóság és a közélet tisztaságának elve szerint kell kezelni.”

Ezt a passzust, vagyis az Alaptörvény híres 39. cikk 2. bekezdését a hazai bíróságok komolyan szokták venni, ez alapján szokták a közpénzekkel gazdálkodókat adatkiadásra kötelezni.

A tegnap benyújtott módosítási javaslat szerint az Alaptörvény 39. cikke a következő bekezdéssel egészül ki: „Közpénz az állam bevétele, kiadása és követelése.” Vagyis, nagyon leegyszerűsítve, eddig sokféle gazdálkodó szervezet közpénzből megvalósított költése minősült közérdekű adatnak, és az adatkezelő a kiadásukra közvetlenül az Alaptörvény alapján is kötelezhető volt.

A jövőben a különböző alapítványok, sportklubok vélhetően nem lesznek kötelezhetőek adatszolgáltatásra, mert amikor az államtól megkapják a közpénzt, akkor az valóban elveszíti közpénz jellegét.

Igaza lesz Kósának?

Kósa Lajos fideszes politikus anno a nagy vihart kavart MNB-alapítványok ügyében próbálkozott azzal, hogy megmagyarázza, miért nem ad számot az MNB a gigantikus összeg felhasználásáról. Mint mondta, a közpénz az MNB-alapítványokhoz kerülve

„elvesztette közpénz jellegét”.

A kísérlet akkor még kudarcot vallott, a pénzköltéseket törvénybe foglaló jogszabályt még Áder sem írta alá arra hivatkozva, hogy „az MNB-törvény módosításai nincsenek összhangban a közpénzekkel való gazdálkodást és a közérdekű információkat érintő alkotmányos rendelkezésekkel”, az MNB-nek végül ki kellett adni az adatokat. Azonnal kiderült, hogy volt mit takargatni, az addig ígéretes pályán futó VS.hu portál például azonnal le is térdelt, miután a munkavállalók megtudták, hogy miként is működik munkaadójuk. Kósa szavait azóta is gyakran és ironikusan idéztük, pedig a politikus valójában tartalmilag akkor sem mondott életszerűtlen dolgot. Csak érdemes egy kicsit belemenni a részletekbe, vagyis a közpénz elveszíti olykor a közpénz jellegét, csak az a kérdés, hogy hol. Lássuk a bíróságok eddigi logikáját!

Korábbi ítéletek

Eddig a bíróságok, az Alaptörvényből kiindulva, nagyon logikusan gondolkodtak. Az úgynevezett taoperekben, például amikor a DK pert nyert a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvánnyal szemben, a bíróság még kimondhatta, hogy a taotámogatás közpénz, eltérített adóbevétel, így annak felhasználása közérdekű adat.

A bíróság úgy érvelt, hogy a tao egy közvetett állami támogatás, a magyar adófizetők pénze, ami ugyan nem folyik be az államkasszába, de mindenkinek el kell számolnia azzal, hogy mire költötte ezeket az összegeket. Vélhetően az Alaptörvény módosítása után ez már nem így lenne.

Hasonlóképpen a bíróság (a Fővárosi Törvényszék) abban is állást foglalt korábban, hogy közérdekből nyilvános az EXIM zavaros, 16 milliárd forintos vagyonkezelői pályázatának mind a nyertes, mind a vesztes pályázatai, A 2015-ös tender nyertese a GB & Partners volt. Végül ugyanígy végződött a Jeremie-pályázatokkal kapcsolatos hasonló eljárás is.

Itt az uniós források mellé a magyar állam is forrásokat adott a nyertes tőkealap-kezelőnek, ezt is be kellett mutatnia az MFB-nek. Mindegyik esetben elég szomorú dolgok derültek ki.

Tényleg elveszítheti közpénz jellegét

Kósa Lajos szerencsétlen mondata azonban annyiban valójában jogos, hogy a közpénz egy idő után tényleg elveszti közpénz jellegét, a kérdés csak az, hogy ez hogyan történik.

Ha az állam közpénzből megrendel egy uszodaépítést a Market Építő Zrt.-től, akkor közpénzből fizet az uszodáért. De vajon közpénz-e, és annak megfelelő transzparenciát igényel, ha a Market az uszodaépítéshez betont vesz, és ha általános működéséhez megfizet egy hr-rendszert működtető informatikai céget? Ez már eddig is vitatható lett volna, a jövőben egyértelműen nem lesz az.

De miért mondjuk azt, hogy a közpénz elveszíti közpénz jellegét? Az egészen biztos, hogy amikor Tóth Lajos állványozó szakmunkás megkapja a fizetését az állami forrásból zajló építkezésen, és havi 1000 forintos zsebpénzt ad a 10 éves fiának, az már nem közpénz, senki nem fogja a nyilvánosság előtt követelni, hogy ifjabb Tóth Lajos (Lalika) adjon számot arról, hogy miért költötte nyalókára a közpénzt. Pedig ha sárga tintával megjelöltük volna azt az ezrest, nyomon követhettük volna, és egyszer közpénz volt, aztán már „elvesztette ezt a jellegét”.

De mit veszítünk?

Az új javaslat szerinti Alaptörvény-szabályozás azonban azért lenne veszélyes, mert akkor nagyon fontos információkról lemaradunk. Ha visszaugrunk az MNB példájára, akkor emlékezhetünk, az MNB létrehozott alapítványokat, oda több mint 200 milliárd forintot juttatott, saját kinevezettjeivel irányította ezeket az alapokat, vagyis valójában továbbra is a magyar állam irányította az alapítványokat, amely támogatásaival a közpénz újraelosztását végezte, vagyis alapvetően csak egy állami feladatot outsourcingolt. Az MNB persze független intézmény, de a parlament ellenőrzése alá tartozik. Tevékenységével kapcsolatban teljesen jogos elvárás volt eddig a társadalmi kontroll.

Emlékezzünk vissza, 2016. április 22-én, péntek délután 5 órakor járunk, ekkor kellett az MNB-nek kitennie az alapítványi gazdálkodásról az adatokat.

Az 5 millió forintnál nagyobb értékű támogatási szerződésekből kiderült, hogy a pénzmozgások igencsak kínosak. Az alapítványok vezető testületei, tagjai között például Szemerey Gabriellával (Matolcsy György unokatestvérének feleségével), Nagy Róza volt MNB-főigazgatóval vagy Polt-Palásthy Mariannával (a legfőbb ügyész feleségével) olyan támogatásokat hagyott jóvá, amellyel az alapítványok elkezdték önteni a pénzt különböző családi és politikai bizalmasoknak. Különösen Szemerey Tamás (NHB, BanKonzult) volt kedvezményezett, de jutott egy csomó pénz a Magyar Építőnek, a Market Építőnek. Száraz István érdekeltségeinek ennek legismertebb következménye az lett, hogy a VS.hu munkatársai otthagyták a lapot, ami ma már nem is működik. Publikációk, afrikai tanulmányutak, érthetetlen értelmű tanulmányok kaptak finanszírozást.

Kiderült az is, hogy Szemerey Tamás érdekeltségének öt alapítvány is fizetett havonta 750-750 ezer forintot, hogy az készítse el a „Hazai és globális gazdasági és pénzügyi trendek” című elemzését nyomtatott formában 1 példányban. Vagyis az egész ország legnívósabb elemzési kapacitásával rendelkező Magyar Nemzeti Bank alapítványai a hazai és külföldi pénzügyi trendekről külső elemzést vettek az elnök rokonától.

Lehet, hogy a jövőben ilyen csemegékkel már nem kell bosszantania magát a közvéleménynek, mert már nem fogunk értesülni róluk.