A Margit híd ötszázas hegyei

2020. november 14. – 07:26

A Margit híd ötszázas hegyei
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Már megint mi ez a hülye cím? A Margit hídnak nincsenek is hegyei, pláne nem 500 méter magasak! – gondolhatja az olvasó. Akkor azt javaslom, sétáljon végig a híd járdáján Budáról Pest irányába, a Margit-sziget elérése előtt forduljon északra, és nézzen el a Duna és az óbudai panelek fölött. Ott áll szépen egymás mellett a Szentendre fölé magasodó Nyerges-hegy (557 m), Nagy-Berseg (549 m), Kis-Bükk-tető (548 m), és Teknős-hát (569 m), mintha csak rá lennének nőve a korlátra.

Ezeket a hegyeket nap mint nap látja több tízezer, a hídon átkelő budai vagy pesti ember, de annyira ismeretlenek és annyira távolinak tűnnek, hogy szinte senkinek se jut eszébe megmászni őket. Pedig ha látszanak a Margit hídról, akkor biztosan látszania kell róluk a hídnak és a fővárosi panorámának is. Gondoltam, egy októberi hétvégén kipróbáljuk.

Mi vár ott?

  • Legalább három kilátópont
  • Eldugott füves, meditatív hegyi fennsík
  • Fák között rejtőző hegyi tó
  • Nyugodt erdei tisztások
  • Aránylag kevés túrázó

A térképet nézve látszik, hogy Szentendre érdekes nevű északi részéből, Pismányból indulva az első négy hegy simán felfűzhető egy túrára, és ha mégis csalódás lenne a kilátás a tetejükről, visszafelé útbaesik kis kerülővel a Vörös-kő, a Visegrádi-hegység egyik legszebb dunai panorámapontja is. A táv és a szintemelkedés pont tökéletes egy hétvégi egynapos kiránduláshoz: nem az a tingli-tangli normafai séta, hanem egy komolyabb, de nem túl gyilkos, 600 métereres szintkülönbség, 13-16 kilométer hossz oda-vissza.

A túra hossza azért nem egyértelmű, mert kocsival az utolsó parkolóhelyig felgurulva kb. 3 kilométerrel rövidebb, mintha a legközelebbi, Ösvény utcai buszvégállomásról indulnánk. A lényeg, hogy a lakott területet határoló Cseresznyés utcáig kell eljutni, onnan már a sárga jelzés vezet fel a hegyre.

Budapest az Asztal-kőről – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A túraútvonal részletes térképe ide kattintva érhető el >>

Az első izgalmasnak hangzó pontot nagyon gyorsan elérjük, egy 400 méteres erdei menet után balra le kell térni a sárga jelzésről, és kiérünk az Asztal-kőre (420 m). Ilyen névvel általában egy lapos tetejű, de jól kiemelkedő, jó kilátással rendelkező sziklát szoktak illetni. Itt maga a köves csúcs ugyan fák között van, de rögtön utána egy olyan panorámás szirti ösvény indul végig a hegy nyugati ormainak vonalában, hogy ott kijelenthető: hacsak eddig jöttél, már megérte.

Közvetlen előttünk a Sztaravoda-patak völgye (Ókúti-völgy), a völgyön túl pedig a Visegrádi-hegység csúcsai hullámoznak hosszan. Az ösvény elejéről először csak az észak-nyugatra emelkedő hegytetőket látjuk, kezdve a Berseggel, a Málnás-heggyel, távolabb pedig a Szent László-hegy, a Prédikálószék vagy Dobogókő bukkan ki.

Sztaravoda-patak völgye

A patak eredeti szerb elnevezése „sztaroga”, amely feltehetőleg Csernojevics Arzén pátriárkájuk agg korára utal. Az öreg pátriárka állítólag gyakran járt a hideg vizű forráshoz, így alakulhatott ki végül a vagy „sztara voda”, ami szó szerint öreg vizet jelent. A magyarok ennek megfelelően Öregvízként, Öreg-patakként, ill. Ókútként emlegették. A völgy földrajzi neve egyébként Ókúti-völgy.

Ahogy haladunk feljebb az orom mentén, úgy nyílik ki dél-nyugat felé a kilátás: a távolban a Pilis-tető figyel, lejjebb a Lajos-forrás feletti Bölcső-hegy, a Nagy-Kevély, a budai hegyek, és végül megpillantjuk a Duna szalagját is. Jól kivehető az M0-s híd, az Újpest vasúti híd, valamint a távolban a Budai Vár, a Parlament és a Gellért-hegy. Látni kellene elvileg a Margit-hidat is, de az enyhén párás időben csak sejtem, hogy ott van.

A Nyerges-hegy teteje felé – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A több száz méteres szirti séta után egy erdei út visz vissza a sárga jelzésű turistaútra. Akár itt vissza is fordulhatnánk, de milyen lehet a kilátás a 100 méterrel magasabb Nyerges-hegyről? Egy szűk kilométeres kaptató után az is kiderül, hogy a Nyerges-hegy déli lejtőjén régebben kivágták az erdőt, így a tetejéről akadálytalan a kilátás Budapest centruma felé.

A kivágott terület most leginkább cserjés, de valószínűleg nem vandalizmus történt, a Nyerges-lejtő az erdőtérkép szerint ugyanis erdősítési kötelezettség alá vont származékerdő, Natura 2000-es terület. A területet szalagkerítés is védi. Mindenesetre a kilátás a fővárosra még jobb, mint az Asztal-kőről, és a távolban egyértelműen felismerem a Margit híd alsó íveit. Ha lenne messzelátóm, most szemezhetnék a 4-6-os villamos ablakán kibámuló utasokkal.

A Nyerges-hegy nyeregszerű szerkezetéről (két púpját összekötő nyeregről) kapta a nevét. Régebben Hortobágynak nevezték, ami eléggé érdekes, tekintve, hogy a Hortobágy mindenki fejében egy lapos síkság. Bár van olyan földrajzi névmagyarázat, hogy az elnevezés a német hart (erdő) és bach (patak) szavakból eredhet, ez alapján még működhet is. Mellette még ma is őrzi az eredeti elnevezést a Kis-Hortoba (420 m).

Azt gondolhatnánk, hogy ez a túra csúcspontja. De nem. A sárga jelzést követve egy igen meredek lejtőn leereszkedünk a völgy aljában fekvő Álló-rétre, majd tovább egy jóval szelídebb emelkedőn a Berseg-hegy oldalában. A Berseg-hegy teteje erősen erdős, még vadászösvény sem visz fel. Ráadásul a nevének eredetéről sem tudtam előtúrni semmit, ezért egészen egyszerűen ignoráljuk. A sárgáról letérve a zöld jelzésen érjük el harmadik ötszázasunkat, a Kis-Bükk-tetőt. A csúcs tulajdonképpen egy erdővel benőtt hegyhát, kilátás semmi, így megállás nélkül továbbhaladhatunk a Teknős-hátra bevezető vadászösvényig, ami a zöld jelzésből indul ki.

Már az ösvény elején van egy olyan sejtése az embernek, hogy itt valami nagyon érdekes következik. A Teknős-hát ugyanis 560 méter magasan fekvő, erdővel körülvett, mondhatni izolált, a turisták elől eldugott, nagyon tágas, füves erdei tisztás. Frissen illatozó kaszálója tele virágokkal, bármelyik részén arra biztatva az embert, hogy dőlj le, engedd el magad és pihenj.

Ha szépen süt a nap, akkor ezt nem is lehet kihagyni, olyan ez a pont, mint egy bazinagy, természetes powerbank.

Teknős-háti idill – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Persze ilyen jól karbantartott tisztások nem véletlenül alakulnak ki a hegyi erdőkben. A Teknős-hát egyik magaslatán, a fák közé rejtőzve áll egy vadászles, ahonnan kitűnően belátni a tetőt. Vadászszezonban, hajnalban vagy este nem is nagyon mennék a közelébe, nehogy valaki a lesben vaddisznónak nézzen, és odapörköljön egyet.

A Teknős-háti feltöltődés után a visszafelé úton opcionális cél a körülbelül egykilométeres kerülőt jelentő Vörös-kő, amit a már idefele megismert Kis-Bükk-tetőtől a sárga jelzésen lehet megközelíteni. A Kis-Bükk-tető előtt, a Vértes mező északi szélén, fák körgyűrűjében rejtőzik a cikk elején említett kis hegyi tó.

A Vörös-kő a Prédikálószék után a Visegrádi-hegység valószínűleg második legszebb dunai panorámát kínáló orma. Végig belátható róla a Szentendrei-sziget, szépen kirajzolódik a Duna Naszály előtti kettős íve, kivehetők a Cserhát nagyobb kiemelkedései, a távolban a Mátra és a Karancs.

A Vörös-kő (521 m) csúcsán egy kőből emelt, az idők viharaiban kissé megtépázott emlékmű áll. Az emlékművet a Természetbarátok Turista Egyesülete emelte 1946-ban az erdők felszabadulása tiszteletére. A Pilis jelentős része ugyanis a két háború közötti időszakban magánterület volt. (Innen nem messze, az általunk is megjárt Álló-réttől kanyargott fel a Pap-réti vadászkunyhóig például Horthy Miklós kormányzó magánútja, máig is az út mentén áll az autójának fából épített Horthy-garázs.) Itt a mezei turisták és kirándulók akkoriban nemkívánatos vendégek voltak. Ez a kiváltság a II. világháború után megszűnt. Az emlékmű a rendszerváltás után kommunistának nyilváníttatott, a feliratot leverték róla, legutóbb – a funkcióváltást mintegy végérvényessé téve -, egy nagy fémkeresztet rögzítettek a tetejére.

Emlékmű a Vörös-kőn – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Kilátás a Vörös-kőről a festői váci cementműre – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A Vörös-kőről a már alaposan megismert sárga jelzésű turistaút visz vissza egészen a kiindulópontig. A Nyerges-hegy meredélyét el lehet kerülni a hegy oldalában vezetett erdei úton, de a jó erőben lévők megmászhatják újra, hogy onnan ereszkedjenek be Pismányba.

A fura nevű szentendrei városrész nevének eredetével még tartozom: természetesen semmi köze a „sárgához”, valószínű inkább, hogy a név a türk nyelvek piš-/biš szavaival rokon. Ezek gyümölcsérést jelentenek, ami annak tükrében nem meglepő, hogy Pismány egykor a város gyümölcsöse volt.

További telexes túraajánlók ide kattintva >>