Gladiátorok útján az Ördögmalom-vízeséshez

2022. szeptember 17. – 01:08

frissítve

Gladiátorok útján az Ördögmalom-vízeséshez

Másolás

Vágólapra másolva

Megnyílt az eddig tiltott gyümölcsnek számító Spartacus-ösvény a Visegrádi-hegységben, végigcsörtettünk rajta. Valóban az egyik legkülönlegesebb hegyi utunk. (A Szépkilátás blog korábbi posztja alapján.)

Mikor szeptemberben megnyitották, tudtam, hogy hamarosan végigjárjuk a fiúkkal a nevezetes Spartacus-ösvényt a Visegrádi-hegységben. Az ösvény korábban is járható volt, de elsősorban vadászösvényként tartották nyilván, ahol turistáknak nem annyira ajánlott mászkálni. Néhány hete hétvégén eljött az idő. Egy rövidebb utat kerestem, mert tízéves Vili fiam (Hegyi Főnök) is velünk jött, és nem akartam nagyon lefárasztani. Ennek a Spartacus-ösvény pont megfelelt.

Kicsit bizonytalan voltam ugyan az út hosszával kapcsolatban, mert több internetes forrás több hosszúságot is megadott, 7, 10, és 15 kilométerről is lehetett olvasni. Azon is sokat törtem a fejem, hogyan közelítsük meg az ösvényt, ami tulajdonképpen Pilisszentlászló és Visegrád között húzódik.

A tömegközlekedési megoldásokat elvetettem, mert hosszadalmas és bonyolult lett volna Visegrádra kibuszozni, majd Pilisszentlászlóról Szentendrébe gurulni, onnan behévezni, majd még haza autózni. (Fordítva se jobb.) Ezért rájöttem, hogy az ösvényt oda-vissza kell megjárni, vagy Visegrádból, vagy Pilisszentlászlóról indulva. Mivel az utóbbi közelebb van, emellett döntöttem.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Így tehát délelőtt 10-kor már a pilisszentléleki focipálya kátyús parkolójában álltunk a kocsival, és hamarosan neki is vágtunk az útnak a községből kivezető földúton. A zöld jelzésen fél óra alatt odaértünk az elágazáshoz, ahol tábla figyelmeztetett arra, hogy az ott kezdődő ösvény „nehéz szakaszokat tartalmaz, aminek leküzdése megfelelő felkészültséget, felszerelést és fizikai állapotot igényel”.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Végignéztem a fiúkon, és megvakartam a fejem. Miután megnyugtattak, hogy rendelkeznek a megfelelő paraméterekkel, nekivágtunk a deklaráltan veszélyes útnak. Tudni kell a Spartacus-ösvényről, hogy – legalábbis a most kijelölt, legszebb szakasza – Pilisszentlászló fölött két kilométerrel, a Bánya-hegy alatt ágazik ki a zöld jelzésű turistaútból. Innen körülbelül 5 kilométer hosszan kanyarog a hegyek között, amíg beér a Telgárthy-réthez az Apát-kúti-völgybe.

Ha onnan az Apát-kúti patak vonalát követő a piros jelzésen jövünk vissza, akkor összesen egy 15 kilométeres úttal megjárjuk az ösvényt magában foglaló körutat. (A térképen látszik, hogy az eredeti Spartacus-ösvény hosszabb volt mindkét végén, de az új nyomvonal ezeket levágta.)

Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Az rögtön látszott, hogy más a hangulata az ösvénynek, mint a szokvány turistautaknak. Szűken kanyargott a fejünk fölött összeboruló ágak alatt. Leó és Vili nyugodt tempóban sétálgatott, és halk, megfontolt diskurzusba merült, mint valami üzemlátogató küldöttség. A fülemet megütő kifejezésekből megállapítottam, hogy a fiúknál vége a Káoszhidra és Scorpicoro fémjelezte Heroes-korszaknak, most a tankok (World of Tanks) mennek.

Mikor (az amúgy 10 éves) Vili azt kezdte fejtegetni, hogy a Tigris páncélzata és lőereje mennyiben volt másabb a T32-esnél, gyorsan előre siettem, ugyanis épp eleget töltöttem egy BMP-s harckocsizó században ahhoz, hogy kirázzon a hideg minden ilyen kifejezésre.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Az ösvényen látszott, hogy gondos kezek simítgatták, egyengették, gyomlálgatták az átadás előtt. Talán egy kicsit túl pedánsra is sikerült.

Ezt az érzést erősítette az is, hogy az egyik könnyebb sziklakapaszkodónál lépcsőfokokat véstek a kőbe. Értem én, hogy eshet eső, lehet jég, de akkor tegyenek ki láncot, mint a szlovákok, vagy kapaszkodódrótot, mint az osztrákok. Nehogy legközelebb mozgólépcsőt vagy liftet építsenek be!

Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A hegyoldalban kígyózó ösvényen haladva egyre jobban kitágult alattunk a völgy. Az egyik kanyart egy négy méteres sziklatorony vigyázta.

Éreztem, hogy közeledünk valamihez, ami valami nagyon jó lesz.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

És akkor odaértünk ahhoz a részhez, amiért a Spartacus-ösvényt az ország egyik legszebb turistaútjának tartják. A szétnyíló völgy és azt azt szegélyező hegyek látványa annyira mellbevágó volt, hogy a fiúk is megálltak nézelődni. Ha jól sejtem, a távolban a Prédikálószék orma magasodik. (Nem jól sejtem, mert a Szent Mihály-hegy az, derült ki időközben.)

Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A kilátópont elhagyása után újból a hegyoldalba vájt, kanyargó ösvényen vezetett tovább az út. A Spartacus-ösvénynek ez a hegyvállon kígyózó nyomvonal adja a másik különlegességét.

Valahogy sikerült anno úgy kialakítani (lehet, hogy az ösztönösen az energiagazdaságosságra törekvő állatok csapása nyomán), hogy alig van szintkülönbség benne, végig majdnem azonos magasságban kanyarog át a hegyek között.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Persze Leó szerint az áthaladást meg lehetett volna egyszerűbben is oldani egy nyílegyenes, gyalogos-faviaduktokkal tarkított útvonal megépítésével. Ilyen erővel azonban egy mágnesvasutat is végigvezethetnének az erdőn.

Mire belemerültünk volna ennek megvitatásába, oda is értünk a Jenő-kunyhóhoz, ahol az aznapi fő szendvicsabrakolást terveztük.

Jenő-kunyhó – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Jenő-kunyhó – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A 4-6 fő befogadóképességű gerendaépületet Horthy Miklós építtette. A kunyhó elnevezése valószínűleg Jenő nevű testvére emlékét őrzi. Az épület aránylag jó állapotú, kő alapon álló gerenda felépítményét cseréptető fedi. A házba be tudtunk menni, nincs lezárva. Bent cserépkályha és egy elég elhanyagolt ágy is van. Valahogy azonban nem nagy kedvem lenne itt tölteni egy éjszakát.

A Spartacus-ösvény végén Leó is megkaphatta, amire vágyott: ha faviadukton nem is, de legalább egy kis husánghídon átgyalogolhattunk.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Az egyre növekvő számú turista, az autók motorhangja jelezte, hogy megérkeztünk a végállomásra, a Telgárthy rét mellé, amit Telgárthy Jenő kerületvezető erdészről neveztek el. Ez a végpontja a Visegrádból érkező műútnak, nagy gépkocsiparkolóval, jelentős tömeggel.

Telgárthy rét – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Telgárthy rét – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Nagy kedvem lett volna gyorsan ráfordulni a Pilisszentlászlóra visszavivő Apát-kúti-völgybe a piros jelzésen, de gondoltam megnézzük az érdekes nevű Ördögmalom-vízesést előtte. A vízesés körülbelül száz méterre van az ellenkező irányba, Visegrád felé.

De megérte elsétálni. Ha nem is az a dübörgő Niagara, de egy elég szép kis zubogó alakult itt ki. Vili és Leó egymással versenyezve ugrálta át. Kissé túlzásnak érzem a vízesésnek a wikipédián 25 méterben megállapított magasságát, jó lesz az 2,5 méternek is, az sem meredeken zuhan. (Persze nem keverendő össze a biharfüredi (erdélyi) Ördögmalom-vízeséssel.)

Ördögmalom-vízesés – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Ördögmalom-vízesés – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A vízeséstől visszafordulva Vilinek láthatóan lecsökkent az energiaszintje. A fiúk már évek óta rászoktak, hogy közöljék velem, hogy hány százalékon áll az energiaszint, láttam, hogy jó lesz elővenni valami csokit vagy szőlőcukrot.

A felhagyott bányaudvarhoz vezető Stefánia-híd után a turbóbomba bekapcsolt, Vili már nem húzatta magát, hanem ráállt egy jó közepes tempóra, Leó és Olivér pedig előre húzott.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A Kaán Károly forrásnál feltöltöttük a kulacsainkat. A forrásnak híresen jó vize van, ezért a maradék vizünket is kiöntöttük, hogy helyet csináljunk neki. A túra után még napokig ezt a forrásvizet ittam otthon, tényleg nagyon finom volt.

Azt gondoltam eredetileg, hogy az Apát-kúti-völgyben, majd az abból nyíló Szent László-völgyben különösebb vizuális inger nélkül csak simán visszabandukolunk, hogy zárjuk a kört, de nagyot tévedtem. A gyakorta szurdokszerűen összeszűkülő, vadromantikus hangulatú völgyek legalább annyira látványosak, mint maga a Spartacus-ösvény.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A parkolóhoz közeledve egyre erősödő, borízű üvöltözésre lettünk figyelmesek. Meccset játszik a helyi csapat, vontam le a következtetést. Ha jól vettem ki, a helyiek győztek, de nem vagyok benne biztos. Mi is beültünk a pálya előtt parkoló kocsiba, és hazafelé vettük az irányt.

Konklúzió: A mintegy 15 kilométeres utat nagyjából 5 óra alatt tettük meg kényelmesen, ebben több hosszabb pihenő is benne volt. Örülök, hogy nem egyirányú túrát szerveztem, mert mindenképpen nehézkes lett volna a visszajutás távolsági busszal. (A Volánbusz eddigi tapasztalataim szerint teljesen kiismerhetetlen.) Szóval, aki észak felől érkezik, annak a Telgárthy-rétnél, aki dél felől, annak a pilisszentlászlói pályánál kivitelezett parkolással egy körutat javaslok inkább, sokkal egyszerűbb szerintem. A Spartacus-ösvény nem cáfolt rá a hírnevére, érdekes volt maga az út, és páratlan a kilátás. A táblát az elején a várható nehézségekről kissé túlzónak találom, de ha ez kellett a megnyitásához, hát legyen. Teljesen más hangulatú a visszafelé vezető völgymenet, de ahogy írtam, legalább annyira látványos.

Hasonló túrák a Visegrádi-hegységben itt találhatók >>

A Szépkilátás – A Telex túrarovata friss anyagokból, valamint a korábbi blog.hu-s Szépkilátás blog túraleírásainak az archívumából állt össze. Ez a poszt 2015-ben jelent meg, de hangulatában most is ugyanilyen végigjárni az útvonalat.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!