Archívum

Magyar kamerákat is meghekkelhettek az oroszok az ukrán határon
Kibertámadások sorozatát indították orosz hekkerek egy vizsgálat szerint azért, hogy követhessék kamerákon az Ukrajnába irányuló szállítmányokat.

… Az oroszok meghekkeltek olyan térfigyelő kamerákat is, amik Ukrajna határátkelőin működnek. Ezzel az Ukrajnába áramló segélyszállítmányok áthaladását leshették meg. … Paul Chichester, az NCSC műveleti igazgatója azt mondta, Oroszország rosszindulatú művelete komoly rizikót jelent az Ukrajnának szállító szervezetek számára. Ezért azt tanácsolja az érintetteknek, gondolják újra a kiberbiztonságukat. …

Rádiófelvétel támaszthatja alá, hogy az oroszok ukrán hadifoglyokat végeznek ki
A CNN az ukrán biztonsági szolgálattól szerezte meg a szakértők szerint hiteles felvételt, amin egy orosz parancsnok ukrán foglyok kivégzését követeli.

… Morris Tidball-Binz ENSZ-tisztviselő szerint ez a nemzetközi jog megsértése, és az ilyen tetteket a legmagasabb szinten hagyják jóvá Oroszországban. … Ukrajna eközben azt mutatja, hogy emberségesen bánnak az orosz foglyokkal, egy ilyen táborban a Telex is járt tavaly . …

Az oroszok szerint a Nyugat idézte elő az ukrajnai konfliktust, de szerencsére Putyin...
Moszkva továbbra is elkötelezettnek vallja magát az ukrajnai konfliktus „igazságos rendezése” mellett.

… Moszkva továbbra is elkötelezett az ukrajnai konfliktus „igazságos rendezése” mellett, ezt az orosz elnök megerősítette az amerikai hivatali partnerével folytatott telefonbeszélgetése során – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden … A tárcavezető szerint Oroszország határozott álláspontot képvisel „a Nyugat által előidézett ukrajnai válság igazságos rendezése” kapcsán, amit Vlagyimir Putyin hétfőn Donald Trumppal folytatott telefonbeszélgetése során „ismét egyértelműen megerősített … Leszögezte, hogy Oroszország nem fogja cserben hagyni az ukrajnai ortodox keresztényeket, és harcolni fog a kijevi hatóságok által jogi felszámolás szélére sodort kánoni ortodox egyház törvényes jogainak helyreállításáért. … Koszacsov, az orosz felsőház alelnöke a Szentpétervári Nemzetközi Jogi Fórumon (PMJF) kijelentette, hogy Moszkvának a „különleges hadműveletben” aratott győzelme után követelnie kell a Nyugat „jogi agressziójának” befejezését, egyebek között az Oroszország …

Putyinnak jól jött a Trumppal folytatott telefonbeszélgetés is
Putyin semmit nem engedett, Trump újabb közvetlen orosz-ukrán megbeszéléseket javasolt a Vatikánban annak a háborúnak a lezárására, amelyet saját korábbi állítása szerint egy nap alatt képes lenne...

… „Oroszország és Ukrajna azonnali tárgyalásokat kezd a tűzszünet és, ami még fontosabb, a háború BEFEJEZÉSE érdekében” – idézte a Financial Times Trump posztját a rá jellemző nagybetűkkel, miközben konkrét időpontokról nem volt szó. … Ez a kitétel azonban jelzés arra, hogy a megállapodás messze van: Oroszország ugyanis nemcsak Ukrajna esetleges NATO-tagságát tekintette a konfliktus okának, hanem általában a NATO keleti bővítését, ezért már 2021 decemberében eljuttatott az Egyesült … az orosz érdekszférába, kizárva Ukrajna NATO-csatlakozását –, miközben Trumptól megkapta mindazt, amire az elnök hivatalba lépése óta eltelt négy hónapban csak álmodhatott. … Ukrajna nem fogad el. … Az EU és Ukrajna szerint szankciók nélkül Putyin jár jól Az ukrán elnök megerősítette, hogy kész bárhol tárgyalni, „legyen az Törökország, Svájc, a Vatikán, mi minden lehetőséget számításba veszünk”, de mindez csak akkor vezet eredményre, ha Oroszország …

Rácz András: Aki személyesen is átélte az ukrajnai háborút, az nem fog megijedni a...
Az Oroszország-szakértő szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal orosz stratégia mentén működik. Az orosz-ukrán háború helyzetét elemezve azt mondta, a jelenlegi, ukránokkal kapcsolatos...

… Az Oroszország-szakértő szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal orosz stratégia mentén működik. …

Volodimir Klicsko: Nem szabad elfelejteni, hogy rengeteg magyar áldozata is volt a szovjet...
Nem értik az ukránok, miért kell Magyarországnak szorosabbra fűznie a kapcsolatait Oroszországgal, mondta a 24.hu-nak az egykori ökölvívó, Vitalij Klicsko kijevi polgármester öccse.

… Nem értik az ukránok, miért kell Magyarországnak szorosabbra fűznie a kapcsolatait Oroszországgal, mondta a 24.hu-nak Volodimir Klicsko egykori ökölvívó, Vitalij Klicsko kijevi polgármester öccse. … Klicsko az orosz invázióra válaszul aktív politikai szereplővé vált, a WeAreAllUkrainians és a Klitschko Foundation alapítványokon keresztül képviseli Ukrajna katonai és pénzügyi támogatásának ügyét. … Klicsko a lapnak azt mondta, Ukrajnában azokból a hírekből, amelyek eljutnak oda, az a kép alakult ki, hogy Magyarország a különböző szinteken Oroszországot támogatja. … Szerinte a putyini Oroszország arra törekszik, hogy visszaépítse a szovjet birodalmat. „De a világtörténelemből tudjuk, hogy a rezsimek nem örök életűek. … Szerinte változásra van szükség, reméli, hogy Ukrajna és Magyarország jó szomszédok lesznek. …

Lech Wałęsa Magyarországon: Orbán Viktornak felelnie kell majd a tetteiért
A Nobel-békedíjas volt lengyel elnök az Egyensúly Intézet budapesti konferenciáján Ukrajna uniós csatlakozása mellett is kiállt.

… „Sokat segítettem Orbán Viktornak, és amit most hallok, az nem nagyon tetszik” – válaszolta a Privátbankár.hu kérdésére Lech Wałęsa Nobel-békedíjas lengyel politikus, így kommentálva a magyar kormány Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatos politikáját … Wałęsa a fenti témában azt is mondta, „utál ítélkezni”, azt azonban egyértelműsítette, hogy szükség van Ukrajna uniós csatlakozására. …

Mráz Ágoston: Ez nem egy titkosszolgálati jelentés, ez egy médiaelemzés, amit készítettünk
A Nézőpont Intézet igazgatója a Partizánban beszélt a szerintük ukránbarát propagandáról író médiumokról, az ellehetetlenítési törvényről, és arról, miért nem tettek közzé párttámogatottsági...

… Nem hazaárulás amúgy Mráz megjegyezte a köztévé „orosz propagandájának” gulyási kritikája után, hogy Magyarország a béke pártján áll, Oroszország nem. Így szerinte „abszurd”, hogy Magyarország egy álláspontot képviselne az oroszokkal. … Ukrán eredetű forrást nem találtak a médiumoknál, de Mráz Ágoston szerint nem is erről szólt a módszertanuk, és meg is lepődne, ha Ukrajna közölné, kit finanszíroz. … Az ukrán propaganda része, hogy aki nem Ukrajna oldalán van, az Oroszország oldalán van, márpedig sem a háborúnak, sem az orosz inváziónak nem pártolója Magyarország. … Felmerült Orbán Viktor egyik, Telexen tényellenőrzött állítása, miszerint a USAID például amerikai celebek ukrajnai útjait finanszírozta, ami dezinformációnak minősíthető. …

Az EU-nak megkönnyebbülést, Orbánnak fejtörést hozott Nicușor Dan győzelme
EU-párti kampánnyal nyert a nacionalista Simionnal szemben Románia új elnöke, akinek győzelméhez az erdélyi magyarság is nagyban hozzájárult. Nicușor Dan matekzseniből lett bukaresti polgármester,...

… Simion az orosz érdekeknek megfelelő irányba fordíthatta volna az országot az Oroszország által Ukrajna ellen indított háborúban is, amelyben Románia határozottan kiáll Ukrajna támogatása mellett. … Kiállt Ukrajna támogatásáért, valamint az EU-párti Moldováért, amely szerinte fontos oszlopa az orosz fenyegetés távol tartásának. A szomszédos, 2,6 milliós Moldova állampolgárai jelentős arányban román állampolgárok is. …

Ukrán nemzetiségi szószóló: Nehezen lesznek gyógyíthatók a sérülések, amiket a népeink,...
Grexa Liliána napirend előtti felszólalásában a magyar és az ukrán kormányt is arra kérte, inkább a tárgyalás és az együttműködés útját válasszák.

… Nemhogy hűvös, teljesen lefagyott a párbeszéd Magyarország és Ukrajna között – erről beszélt a parlamentben hétfői napirend előtti felszólalásában Grexa Liliána ukrán nemzetiségi szószóló. … Ugyan nem mondta ki konkrétan, hogy Oroszország teszi ezt, elmondta, hogy az ukránok és magyarok közötti feszült helyzetek időnként a „nevető harmadik fél által generált provokáció” következményei. … A médiából az ömlik, hogy Magyarországnak nemet kell mondania Ukrajna uniós csatlakozására, eközben Ukrajnában is szinte csak a negatív híreket hallani Magyarországról a sajtóban. …

Kövess minket Facebookon is!