Még hosszabb lesz a világ leghosszabb repülőútja
2020. október 21. – 13:04
–
Molnár Réka
A szingapúri járatot márciusban le kellett állítani, a tervek szerint azonban novemberben visszatér.
101 milliárdot fizetett a Telenor negyedéért az állam
2020. október 21. – 12:52
–
Tenczer Gábor
A nagy őszi üzlet értékét az Antenna Hungária Zrt. éves jelentéséből bogarászták ki.
A magyarok tizede soha nem nézi, hogy megbízható-e a hírforrás, amit olvas
2020. október 21. – 12:47
–
Iván-Nagy Szilvia
Az Ipsos kutatásában 27 ország vett részt, köztük Magyarország is.
Répáit
2020. október 21. – 12:33
–
Grafitember
Szuperbaktérium elleni antibiotikum-molekulát fejlesztettek ki Szegeden
2020. október 21. – 12:02
–
Világi Máté
Az egereken hatékonynak bizonyultak, és laborban az emberi sejteket nem bántották.
Rendszeres áruszállító repülőjárat indul Kína és Magyarország között
2020. október 21. – 11:52
–
Iván-Nagy Szilvia
Heti háromszor közlekedik egyelőre, később ez heti négyre emelkedik.
Budapest is a légszennyezettség miatt leginkább károsult európai városok közé került
2020. október 21. – 11:52
–
Molnár Réka
432 városból a 22. helyen végzett az EPHA kutatásában a magyar főváros.
20 ezer forintja is bánthatja, ha látásvizsgálatot kér ellenőrzés helyett
2020. október 21. – 11:33
–
Iván-Nagy Szilvia
Időpontot már jövő hétre is kaphatunk optikusokhoz a Látni vagy látszani kampányban, csak nem mindegy, milyen címszóval.
Évente félmillió újszülött hal bele a légszennyezésbe
2020. október 21. – 10:54
–
Világi Máté
A halálesetek jelentős része mögött mögött a rossz minőségű beltéri levegő áll.
Meghalt a koronavírussal kezelt nyíregyházi kórházigazgató
2020. október 21. – 10:37
–
Molnár Réka
Az igazgatót október elején szállították Budapestre, mert állapota súlyossá vált.