Archívum

Tökmag sorbet pirosbogyós gyümölcsökkel – megvan az év fagylaltja
A helyszín Kecskemét tiszteletére egy külön sárgabarack kategóriában is összecsaptak a fagylaltkülönlegességek.
Donáth Anna részt vesz az MTVA által rendezett vitán, de nem akarja aláírni a közmédia által kért...
„A lelkiismeretem és a képviselői esküm ugyanis egyaránt tiltja, hogy lemondjak a szólás- és véleménynyilvánítási szabadságomról” – írta a politikus.
A jövőkutató azt ajánlja, ne engedjük a Meta mesterséges intelligenciájának, hogy a mi adatainkat...
Keleti Arthur szerint akkor jönnénk rá, mire képesek az MI-k, ha engednénk őket egymással is kommunikálni. De pont ez lenne a veszélyes is.
Dobrev Klára: Az a politika, amit mi képviselünk, egyre erősebb
Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője volt az ATV vendége. Szóba került Sulyok Tamás földügye, az, hogy miért épp most jöttek elő vele, és hogy nem aggódik-e Magyar Péter előretörése miatt.
Videóra vették, ahogy öten megvertek egy 13 éves gyereket az iskolai tanteremben
Az eset Nagykónyiban történt, ököllel ütötték, nem egyszerre, hanem egymás után.
Michael Keaton nagyon elemében van az új Beetlejuice előzetesében
A Wednesdayből is ismerős Jenna Ortega hozza vissza a szellemet a 36 év után folytatódó horrorkomédiában.
Az esemény nem sajtónyilvános!!%4ヽ༼ ಠ益ಠ ༽ノ
Miközben brutális fordulatszámon pörög a választási kampány, egyre több fórumról próbálják meg mondvacsinált indokokra hivatkozva kizárni a független sajtót. Ez nemcsak abszurd jelenetekhez...
Súlyos balesetet szenvedett egy rab a Venyige utcai börtön mosodájában
A 24.hu szerint az egyik karja roncsolódott a munkabalesetben.
Kövess minket Facebookon is!