Donáth Anna részt vesz az MTVA által rendezett vitán, de nem akarja aláírni a közmédia által kért nyilatkozatot
2024. május 24. – 19:46
Donáth Anna is részt vesz majd az MTVA által megszervezett EP-listavezetők vitáján – közölte közleményében a Momentum. Donáth jelezte ugyanakkor, hogy a közmédia által kért ezzel kapcsolatos nyilatkozatot nem írja alá lelkiismereti okokból.
„A lelkiismeretem és a képviselői esküm ugyanis egyaránt tiltja, hogy lemondjak a szólás- és véleménynyilvánítási szabadságomról” – írta a politikus.
A nyilatkozatban azt kellene elismernie, hogy részt kíván venni a vitán, ismeri és elfogadja a műsor részleteiről és feltételeiről kapott tájékoztatást, valamint elfogadja azt is, hogy ha a feltételeket nem teljesíti, akkor kizárhatják a műsorból.
Pénteken Magyar Péter is jelezte, hogy részt kíván venni a vitán, ő viszont aláírta a közmédia által kért nyilatkozatot is. Emellé viszont mellékelte listába szedett kifogásait a vita körülményeivel kapcsolatban.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.