El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Majka egészpályás letámadást kapott a NER-től, de ő csak profitál ebből

2025. január 21. – 11:47

frissítve

Majka egészpályás letámadást kapott a NER-től, de ő csak profitál ebből
Majka a Csurran, cseppen című szám klipjében – Fotó: Majka / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

1557

„Lassan már 8 éve én vagyok az ország fasza!
Csak annyit kellett kiabálni: »Ruszkik haza!«
Ami jól jött az a kis pénz és nem is féltem
És csak egyik szemem lőtték ki a tüntetésen
Egyre nagyobbak lettünk, mint egy gyülekezet
Csak szidnom kellett a melegeket
Röhögtünk a barmokon, hogy ebből van a pénz
Csak ígérgetni kell, madzag meg méz.”

Az idézet Majka legújabb dalában, a Csurran, cseppen című számban szerepel, ami talán a zenész-műsorvezető karrierjének legkeményebb kormánykritikus kiállása. A dal gyakorlatilag letarolta a magyar közvéleményt: első a Youtube trendingben, két nap alatt közel 3 millióan nézték meg, és a kormánymédia is kiadta rá a kilövési engedélyt az összegyurcsányozástól a végtelenül gyáva, névtelen személyeskedésekig. Az esettel kapcsolatban ismét előkerült az a dilemma, hogy most pontosan hol is áll Majka ideológiailag és politikailag a magyar közéletben.

Majka kormánykritikus attitűdjére talán már nem annyira kellene rácsodálkozni 2025-ben, hiszen hosszú évek óta élesen kritizálja a kormányt és hazai közállapotokat, mégis szokatlanul karcosnak hat tőle a bindzsisztáni diktátor karaktere, amit az új dalában magára öltött. Hiszen a rapper mégiscsak évekig dolgozott az abszolút NER-médiának számító, Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő TV2-nek, sőt, a csatorna talán legismertebb arcaként dolgozott azon, hogy ma már a csatorna szinte minden lényeges nézettségi adatban veri az RTL-t, ami a korábbi évtizedekben szinte elképzelhetetlen volt.

A dal időzítése több szempontból is érdekes:

  • 15 év után először van tényleg esélyes kihívója Orbán Viktornak Magyar Péter személyében,
  • 2023-ban 13 év után otthagyta a TV2-t, és visszament az RTL-hez,
  • az RTL viszont az elmúlt fél évben üzletet kötött a NER-közeli 4iG-vel, és a szintén kormányközeli Indamedia Networkkel,
  • és az sem mellékes, hogy Majkának arénás koncertje lesz március elején.

Majka története több szempontból is unikális a magyar közéletben. Az első Való Világban tűnt még fel, amelyet ugyan nem ő nyert meg, de egyértelműen ő csinálta belőle a legnagyobb karriert. Egyrészről Dopeman segítségével beindította a rapzenei karrierjét, másrészről elkezdett kisebb-nagyobb műsorokat vezetni, jellemzően az RTL környékén, mint a Cool TV-s Vad csajok vagy a Cool a verda, de rádiózott (Danubius), illetve filmezett is (Szőke kóla).

Annak ellenére, hogy mégiscsak csak az RTL saját nevelésű arca volt, 2010-ben, tehát a jelenlegi kormány megválasztásának évében a TV2-höz igazolt, majd egészen 2023-ig ott is dolgozott, tehát Andy Vajna és Mészáros Lőrinc idején is. Gyakorlatilag végignézhette egészen közelről, hogyan alakítja át a NER a kereskedelmi csatornát, hogyan csináltak a Tényekből kormánypropagandát, és hogyan tömték tele állami hirdetésekkel olyannyira a csatornát, hogy ma már a TV2 legalább akkora büdzséből működhet, mint a rivális RTL.

A népszerűségében közrejátszott, hogy a legtöbb mesterségesen kreáltnak tűnő tévés archoz képest Majka egy hitelesebb, „szomszéd csávó” benyomását kelthette az emberekben: sosem próbálta levetkőzni az ózdiságát, vagánysága és nagyszájúsága pedig kiemelte a kimért tévés celebek közül. Majkának egyszerűen jól álltak a szórakoztató műsorok, ahol magát kellett adnia, és nem felvenni valami szerepet.

Igazán nagy sztárrá azonban nem a tévé, hanem a zene tette. 2013-ban jelent meg Curtis és BLR közreműködésével a Belehalok című száma, amely ma már minden idők egyik legsikeresebb magyar slágere, már 82 millió lejátszásnál jár, amivel valószínűleg rekordernek számít itthon. A Belehalok sikere és az, hogy az RTL-hez képest a TV2-nél hagyták kifejezetten nagy műsorokat is vezetni (Ezek megőrültek, A nagy duett vagy mentorálás a Sztárban sztárban), oda vezetett, hogy Majka egyértelműen Magyarország egyik legismertebb közszereplőjévé vált, és még 2023-ban is ő volt a legértékesebb celeb a Forbes listáján. Ráadásul 2015-2016 környékén az ő műsorai voltak az egyetlenek, amelyek meg tudták verni az RTL-t néha nézettségben.

Curtis és Majka az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT) Sukorón 2021. augusztus 14-én – Fotó: Vasvári Tamás / MTI
Curtis és Majka az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT) Sukorón 2021. augusztus 14-én – Fotó: Vasvári Tamás / MTI

Azonban Majka sokáig csak amolyan valóság show-s botrányhősként volt kezelve, akihez pornósztárt küldött az RTL a Való Világ-villába, és aki járókelőket nyaggatott a Cool TV-n, hogy melleket mutogassanak a kamerának. Ő viszont nagyon kemény munkával felépítette és átpozicionálta magát úgy, hogy közben szokatlanul szókimondó tudott maradni. Egy 2014-es interjúban például egészen nyíltan, nevesítve kritizálta a magyar kereskedelmi rádiózást, és onnantól kezdve stabilan bele-beleállt a magyar médiaviszonyokba minden egyes interjújában, ami egyáltalán nem volt jellemző addig a kereskedelmi tévésekre. Viszont 2017-ben még egyértelműen azt vallotta, hogy őt egyáltalán nem érdekli a politika, amikor egy interjúban felkérdezték a kormánypropagandává átalakított TV2-vel kapcsolatban.

Ez később évekig Majka keresztje maradt, ahogy egyre durvább propagandára váltott a TV2 és vele az egész Fidesz is. A rá irányuló figyelem pedig akkor hágott a tetőfokára, amikor 2018-ban a SZIN fesztiválon a színpadon jelentette be, hogy többet nem zenél együtt Curtisszel, akivel sokáig szinte elválaszthatatlannak tűntek.

Minél nyíltabban vált fideszessé a TV2, annál gyakrabban kérdezték fel Majkát emiatt. Végül a Partizánban beszélt egészen nyíltan arról, hogy őt alapvetően tényleg nem érdekli a politika, de azt határozottan állította, hogy nem fideszes, és inkább a baloldaliság áll hozzá közel, amit alátámasztott azzal, hogy ő például támogatná a szakszervezeteket a tévés piacon.

„Úgy gondolom, hogy egy olyan típusú csávónak, mint én, mindig ellenzékből kell kornyikálnia. Undorodom azoktól a zenészektől, akik odaállnak kihúzott mellel választásokon, döngetik a mellüket, és később ezt viszik a pályafutásukon tovább”

– magyarázta Gulyás Mártonnak négy évvel ezelőtt. Ebben az interjúban azonban Majka azt is megmutatta, hogy alapvetően közel sem egyoldalú a politikai gondolkodása, és ugyanúgy meglátja a negatívumot az ellenzéki térfélen is. A Heti Hetessel kapcsolatban például azt emelte ki, hogy Farkasházy Tivadarék a műsorban minden áron csak a negatív oldalát emelték ki az első Orbán-kormánynak, és semmi nyitottságot nem mutattak a Fidesz politikájának pozitív részéről.

Majkánál ez a látszólagos egyrészt-másrésztezés visszatérő eleme a vele készült interjúknak, ami főleg annak köszönhető, hogy a szókimondása és az önazonossága sosem változott, de közben mégiscsak több mint 10 évig a TV2-be járt be dolgozni, ahol már a híradósok is arra biztatják a nézőket, hogy szavazzanak Orbán Viktorra.

„Tény, hogy vannak a kormánynak olyan intézkedései, amikkel egyetértek, de bőven akadnak olyan ügyek is, például a vadászkiállítás és az ereszen lecsúszás, amelyek mélységesen felháborítanak, és nem tudok velük azonosulni. Nem vagyok sem kormánypárti, sem ellenzéki, egyszerűen egy ember vagyok, aki kritizál”

nyilatkozta ezt 2022-ben, de egy évvel később a Telex Afterben is elmondta, hogy „a TV2 tudja azt, hogy én olyan csávó vagyok, hogy Majoros Péter műsorvezető felett rendelkezhetnek, de a Majka az egy autonómia”.

Valahol a Curtisszel való balhéja környékén lehetett igazán érzékelni, hogy Majka egyre gyakrabban nyilvánul meg közügyekben. Amikor a Covid után kikerült azoknak a zenészeknek a neve, akik szociális támogatást kaptak, akkor az egyik leghangosabb kritikusa volt annak, hogy ugyan miért is kapnak szoctámot sikeres zenészek. A pandémiás időszak után vált igazán látványossá Majka közéleti szerepe.

2020-tól mintha megváltozott volna nála valami.

És még számos hasonló megszólalást lehetne kiemelni tőle. Majka nagyon érezhetően egy általános kritikusi szerepbe irányította magát, és mindig nagyon hangosan kikéri magának, hogy őt bármilyen politikai párttal vagy ideológiával összemossák. Nagyon egyszerűen csak úgy fogalmazta ezt meg, hogy őt nem érdekli, hogy hívják a miniszterelnököt, ha valami nem tetszik neki, azt el fogja mondani.

Szijjártó Péter Majkával 2021. április 19-én – Fotó: Szijjártó Péter / Facebook
Szijjártó Péter Majkával 2021. április 19-én – Fotó: Szijjártó Péter / Facebook

A Szijjártóval való mutatkozása mégis rámutatott arra, hogy ez a középutas gondolkodás a végtelenül polarizált magyar közéletben egyszerűen fenntarthatatlan és nehezen kimagyarázható. Majka Szijjártóval való ismeretsége miatt alapvetően jó szándékkal ült le a politikussal, hogy segítsen rendbe hozni a zeneipart, többek között a koncertjegyekkel kapcsolatos áfa csökkentésével, amiért több mint 10 éve könyörög minden szervezet a kormánynak. Végül a szijjártós találkozás kis arcvesztéssel is járt, mert amíg a politikus nagy büszkén kiposztolta a közös fotójukat az internetre, lubickolva kicsit Majka népszerűségében, a zeneiparhoz hozzá sem nyúlt a kormány, és ilyen-olyan NER-mutyikon (raktárkoncertek, őszi hacacáré) kívül tényleg semmit nem tettek azért, hogy picit jobb helyzetbe kerülhessen az iparág.

Ez a találkozó azért is fájhatott Majkának, mert hiába igyekezett TV2-es alkalmazottként alapvetően kritikus hangnemet megütni a kormány dolgaival szemben, ez a közös kép bőven muníciót adott a közvéleménynek ahhoz, hogy összemossák őt a Fidesszel. Ráadásul a zenésztársadalmat is magára haragította, hiszen kvázi partizánakcióval ért az fel, hogy amit zenei szervezetek és más csoportosulások közös erővel sem tudtak elérni, azt most megpróbálja okosba elintézni Majka a külügyminiszternél.

Majka státusza ugyanis elég megosztó a hazai könnyűzenében. Sokszor érezni rajta is (főleg a díjakkal kapcsolatos kirohanásain), hogy mintha lenne benne egy frusztráció azért, mert a klasszikus értelemben vett magyar zenei közeg nem fogadja be, nem ismeri őt el annyira, amennyire kéne. Ebben annyi igazság lehet, hogy amíg a legtöbb népszerű produkció organikusan ért el sikereket, ő alapvetően egy bulvárpozícióból épített fel magának zenei karriert, amelynek beindításához jól jött, hogy ismerték az arcát a tévéből. De közben Majka tényleg ott van abban a tíz (vagy akár öt) magyar produkcióban, amivel a legtöbb jegyet el lehet adni egy koncertre, és még a mostanában olyan divatos arénás koncerteket is csinálta már akkor, amikor az csak pár kiemelt produkciónak volt rentábilis. Arról nem is beszélve, hogy szinte minden új Majka-klip azonnal bepörög a Youtube-on, tehát számosítható sikereket tekintve Majka minimum akkora sztár itthon a popzenében, mint a tévében.

Ez puszta spekuláció, de nyilvánvalóan nem jöhetett túl jól, hogy a Szijjártóval való parolázásának az ég egy adta világon semmi pozitív hozadéka nem volt, mégsem lehet azt mondani, hogy emiatt kezdett el egyre erélyesebben felszólalni a Fidesz miatt. Még azt sem lehet mondani, hogy azóta tart ez az időszak, mióta visszament az RTL-hez.

Aki ismerőse Majkának Facebookon vagy követi őt mindenféle social media felületeken, az láthatja, hogy ő igazából évek óta rendre felhúzza magát a NER igazságtalanságain, legyen szó a Fradival való kivételezésről, Tiborcz István meggazdagodásáról vagy akár az ukrajnai orosz agresszióról, de Donald Trumpnak sem túl nagy híve. Viszont legalább olyan vehemenciával szólal fel a túltolt politikai korrektség vagy az ellenzék kikophatatlan totemállatai miatt.

A megfejtés éppen ezért nem túl bonyolult: Majka egy alapvetően érzelemből politizáló ember, akinek a megérzései és a véleménye egy inkább ellenzék felé húzó átlagemberéhez hasonlít, nem pedig egy átgondolt politikai kommentátoréhoz. Viszont mivel Majka nevével gyakorlatilag bármit el lehet adni, még a legegyszerűbb véleményét is elképesztően felnagyítja a sajtó, és tovább rágják az olvasók.

A Csurran, cseppen mégis váratlanul erős kifakadás tőle, amit képtelenség nem a NER egyértelmű kritikájaként értelmezni. Bindzsisztán egyértelműen a Fidesz Magyarországára utal, ahol átsző mindent az intézményes korrupció, a lopás, a „bindzsizés” vagy az, hogy a cigányság mindig csak választások előtt jut eszébe a hatalomnak. De utal itt a Fradi-hátterű, kiszervezett verőemberekre, a kormánypolitikusok luxusruháira, a propagandára, a homofóbiára és a Fidesz szervilis attitűdjére Oroszország felé.

A Fidesz-médiában egyáltalán nem szokatlan jelenség, hogy néha elgurul valakinek a gyógyszere a Rogán-minisztériumban, és névtelen fröcskölődéssel igyekeznek levezetni a felgyülemlett frusztrációt vagy szimplán csak minél gyorsabban karaktergyilkolni az aktuális célpontot. A magyar rendőrség ráadásul láthatóan szándékosan tehetetlen ez ügyben, mert amíg egy bloggert konkrétan börtönbe küldtek, amiért belegázolt pár rendőr lelkébe, addig az túl nagy falatnak bizonyult a nyomozóknak, hogy megállapítsák, kik írták az Origo törvénytelen rágalmazó cikkeit. Nem véletlen, hogy a Fidesz-média felületeinek nagy részén már impresszum sincs, és legtöbb helyen évek óta nem írják ki a szerzők nevét, vagy ha igen, akkor csak álnevet.

A Tények Majkára való reakciója Várhegyi Attila MTVA-s időszakának vagy Gábor László origós főszerkesztésének legsötétebb időszakát idézi, mégis érdemes itt külön megállni egy kicsit. Sokaknak úgy tűnhetett, hogy a bulvárból érkezett Szalai Vivien főszerkesztésével működő Tények névtelen cikke azon húzta fel magát, hogy a TV2 egykori alkalmazottja viccet csinált a Fideszből, ennél egy picivel többről lehet szó. Majka január 17-én egy viszonylag hosszú posztban reagált Donald Trump beiktatására.

Ebben többek között az amerikaiak brexitjeként hivatkozik Trump újabb megválasztására, és azt írja, hogy

„A mai hír teljesen objektíven mutatja, hogy mennyire hazug, átlátszó és manipulatív. Teljesen mindegy számára az, hogy mit mond, vagy mit ígér, azt csakis a hatalom miatt teszi. Egy elítélt bűnöző, adócsaló, nőket zaklató öreg narancssárga milliárdos, aki az egész életét úgy élte, hogy mindent megkapott, amit csak akart.”

A Tények pocskondiázása mellett a komplett NER-média ráugrott Majka posztjára. A Magyar Nemzet még a sokat látott szakértőt is bedobta a rapper „lejtmenetben lévő” karrierjéről szóló cikkében, de a Mandiner vitte a pálmát, ahol a poszt szemlézése után közel húsz cikkben foglalkoztak a témával, és Hont Andrástól Dopemanen át Bródy Jánosig komplett közéleti roncsderbit csináltak az ügyből. Érdekesség, hogy a központi narratívát mindig leglátványosabban képviselő Origo jóval visszafogottabbnak tűnt, alig pár cikkben foglalkoztak az üggyel, és ott is alapvetően Majka trumpos posztja hergelte fel a névtelen szerzőt, és csak utána gyurcsányozták meg hontandrásozták össze.

Majka Trump felbukkanása óta erősen kritizálja az amerikai elnököt, de valószínűleg nem véletlen, hogy a kormánymédiában csak akkor kezdték el ezen felhúzni magukat, amikor Majka már nem náluk dolgozik, és nem Mészáros Lőrincnek és a NER-nek keresi a pénzt.

Fotó: Majka / Facebook
Fotó: Majka / Facebook

A Tények reakciója tehát nem Bindzsisztánra, hanem Majka trumpos bejegyzésére vonatkozott, amelyben nyilván közrejátszhatott az is, hogy a pártközpontban valakinél betelhetett a pohár. A Fidesznek elemi érdeke magához édesgetni minden nagy elérésű közszereplőt, de hiába parolázott Majka Szijjártóval, hiába építette fel azzá a TV2-t, ami ma, egyszerűen nem tudják befogadni azt, hogy valaki úgy is lehet kritikus a Fidesz világnézetével szemben, hogy éveken át a fizetési listájukon volt a műsorai miatt.

Tehát a Fideszt már nem is az zavarja, hogy az ország egyik legismertebb embere egy posztszovjet banánköztársasághoz hasonlítja Magyarországot, hanem az, hogy egy viszonylag normális hangvételű, privát posztban kritizálni merte Donald Trump elnök urat és az őt megválasztó amerikaiakat.

Bármi is volt a célja Majkának ezzel a dallal, azt elérte vele, hogy most már ő is egyértelműen a Fidesz lejáratógépezetének célkeresztjébe került, ahogy sokan mások az elmúlt évekből. Közben a Tények piti reakciója és a kormánymédia egészpályás letámadása csak Majka malmára hajtja a vizet, hiszen a dal így még több emberhez jutott el, és baromira nem arról beszélnek az emberek, hogy mit mondott Trumpról, hanem arról, hogy a sokszor középen állóként nyilatkozó Majkának is elege lett a Fideszből, bár azóta ő érezhetően megpróbált pár lépést tenni hátrafelé. Ezek után pedig jó kérdés, hogy Majka miért akarna a jövőben középen állni, ha egykori munkaadója ennyire primitív módszerekkel igyekszik őt lejáratni csak azért, mert sokadjára is elmondta, nem igazán kedveli Donald Trumpot és a szavazóit.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!