2024. december 21. – 18:05
Tavaly műfaji kategóriákba rendezve írtunk a szerintünk legjobb magyar lemezekről, idén viszont úgy döntöttünk, hogy annyira nehézkes már a műfaji besorolás, hogy inkább egy közös húszas listán mutatjuk be az idei legjobbakat, sorrend nélkül.
Az így kirajzolódó szubjektív lista jól illusztrálja, hogy 2024-et a magyar popzenében egyrészt az olyan népszerű előadók megjelenései uralták, mint Pogány Induló, Beton.Hofi vagy Manuel, de több underground hős visszatérése is emlékezetes lett. Kirajzolódik ebből az összeállításból az is, hogy kik lehetnek azok az előadók, akik meghatározóvá válhatnak a következő években, és a listán szereplő lemezek alapján izgalmas dolgok történnek itthon az underground rapben, jazzben vagy hardcore-ban is. A cikk végén található playlistben gyűjtöttük össze a szerintünk legjobb magyar számokat.
A listát összeállította és írta: Antal Bálint, Bicsérdi-Fülöp Ádám, Kersner Máté, Sajó Dávid, Szente Katica, Sas Liza
Pogány Induló: Vagy Mindent Vagy Semmit
Kevés magyar meglepetéslemez jött ki idén, Pogány Induló második stúdióalbuma viszont mindenféle előjel nélkül érkezett meg februárban, és rögtön felforgatott mindent. Az egész lemez olyan, mint egy hirtelen kiszaladó, dühös gondolat, ahol minden mondatnak súlya van. A lemezen mesebeli történetek elevenednek meg, amiket mégis szétfeszít a valóság: a Bükk égig érő fái között szempárok figyelnek mindenfelől, villódzó vakuk és jelzőfények hívják elő a paranoiát. A projekt jó felvezetése volt a rapzenei népünnepnek számító MVM Dome-os koncertnek, ami hangulatában is passzolt a lemezhez: Pogány Induló mögött mostanra egy ország sorakozott fel, és világossá vált, hogy a rapzene lehet az egyesítő erő a megosztottságban. Az erősen személyes lemez így lett kollektív generációs kiáltvány, az Úgy hiszem pedig az a manifesztó, ami mindezt keretbe foglalja. Pogány Induló második lemezén mindent beleadott, és semmit sem bízott a véletlenre. (KM)
Beton.Hofi: 0
A Playbániához képest a 0 nem uralt le minden feedet, ami utólag nézve úgy nem meglepő, hogy ez Beton.Hofi mixtape-trilógiájának leginkább kiábrándult, önostorozó darabja, tele ehhez passzoló, alattomosan kattogó alappal. A legtöbb dalt producerként jegyző Anubii$ és Beton.Hofi többször is a legjobbat hozza ki egymásból a lemezen, érezhetően felpiszkálta őket, hogy valahogy zenére akarják fordítani a pokoljárást. Azért vannak felszabadultabb pillanatok és kapu mellé lőtt kísérletek is a lemezen, de ez egy ekkora vállalásnál belefér, főleg úgy, hogy a mixtape végére marad a slusszpoén, az eddigi legkitárulkozóbb Beton.Hofi-szám. (BFÁ)
Manuel: Torz
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy Manuel EP-je az évem bűnös élvezete volt. A korábban már hosszabban bemutatott Torz egy rövid, de annál többször újrajátszható projekt, amin valamiért nem idegesítő a magyarosított afrobeats-hangzás, amihez Manuel (és külföldi producerei, köztük Cartelo, wonda, ODZZ és a hazai slágerpápa, Somogyvári Dániel) először nyúlt ennyire hangsúlyosan. Az előadó ügyesen használja Don Toliver hangképzését, az amerikai trendekhez jól idomuló zenéivel (különösen a Tiarával és a Voodoo Babával), illetve kreatívabb hozzáállásával továbbra is kiemelkedik a T. Danny és Valmar-féle körökből. Soha rosszabb popzenét ennél a YouTube trendingbe. (KM)
Co Lee x Blaize: La Promenade
Halász Kolos most már pár éve ott van minden magyar zenekedvelő radarján, és gyakorlatilag csak idő kérdése, mikor lő ki igazán a karrierje. Már a tavalyi Cirque de L’Homme egészen kiemelkedő volt, de az idei La Promenade talán még azt is kenterbe veri. Méghozzá azért, mert itt már egyre jobban érezni Co Lee-ban a popzenei érzékenységet, és közben felnőtt mellé producerként a Wavy kollektíva talán legjobb beatmakere, Blaize is, aki néha egészen bravúros érzékkel nyúl modern dalstruktúrákhoz kifejezetten old school hiphop eszköztárból dolgozva. Az igazi szupersláger még mindig várat magára (bár a Citadella közel van hozzá), viszont lemezek szintjén Co Lee annyira stabil a 2022-es Air óta, mint talán senki jelenleg itthon, pedig már kihozott négy nagylemezt és két EP-t is. (SD)
Ketioz: Részecsketyósító
Ahhoz képest, hogy Ketioz mekkora underground hős a magyar hiphopban, a 2023-as Kísérlet című lemeze nagyon radar alatt maradt. Ez nem mondható el az idei Részecsketyósítóról, ami simán az idei év egyik legjobb magyar raplemeze tele súlyos boombap (Kool Kasko, One-Shot és saját) alapokkal, csipkelődős kiszólogatásokkal és a Vicc Beatz környéki arcok mellett olyan közreműködőkkel, mint az NKS, Bankos, Pogány Induló, 3,14 a Patkányzból, Mikee Mykanic, Bobakrome, 6363 vagy feltörekvők, mint Gently da Spittah és Burijenci. (SD)
Tha Patkányz: Rüh!
A hazai boombap reneszánsznak nincs is talán jelesebb képviselője manapság a pécsi Patkányznál, a mainstream rapzene antitéziseként működő kollektívánál. Hamisítatlan old school hiphop koszos, karcos alapokkal, nem túlbonyolított szövegekkel és állandóan fenyegető, veszélyes hangulattal. Chichek és 3,14 fáradhatatlan energiával köpködik tele a fülünket hétköznapi élethelyzetekkel, erősen kritikus világlátásukkal és szenvtelen önpusztítással. Mindemellett a beatek feszesek, kopogósak és tele vannak izgalmas mintákkal. Egyszerűen érezni lehet, hogy ez annyira régi vágású rap, hogy javarészt még tényleg vasakkal rakhatták össze, és épp ezért van annyira zseniális atmoszférája. A Patkányz nem akarja megváltani a világot, csak elkapni a pillanatot, és jól megrángatni. (SD)
Szalai: EZ
Több fontos trapzenei megjelenés is jött idén az On The Low tájáról Gyuristól, Grasától és Ekhoe-tól is, mégis az Ibbigangből ismerős Szalai régóta várt szólólemeze tartogatta a legjobb pillanatokat. Korábban már megírtuk, hogy az EZ nem a komplexitása, sokkal inkább a kompaktsága miatt szerethető, a súlytalanabb, egykaptafa számokra mindig jut pár olyan ötlet (Húlio, AHA // Retek flow, F*ck marry kill), ami a trap élvonalába emeli a produkciót. Mindezt erőlködés nélkül, a tengerentúli hangzásokra gyorsan reagáló, príma produceri gárdával a háta mögött. (KM)
Wavy: ¥
A remek bemutatkozás utáni második lemez miatti nyomást azzal meg is lehet kerülni, ha ez a második anyag magasról tesz az elvárásokra. A Wavy a Babel után az Y-on már nem akar feltétlenül mindent megmutatni abból, mire képes a teljes kollektíva, inkább csak felvillant nagyon erős momentumokat a tagok erősségeiből. Az egész lemezt belengő jazzes, oldschool alaphangulat telitalálat, és ahogy azt a korábbi kritikánkban is írtuk, a lemez kiemelendő közreműködője az Y-t énekhangjával összetartó, többször is népdalos motívumokkal játszó Indigo. (BFÁ)
Analog Balaton: Repedés
Amikor kijött az Analog Balaton első lemeze, a Lent utáni EP, a Zserbógalopp, az azon szereplő számok alapján úgy tűnt, a duó a bemutatkozás klausztrofób hangulata után játékosabb, kísérletezőbb irány felé lépked tovább. Ehhez képest a Zserbógalopp dalait is tartalmazó Repedés inkább a Lent egyenes ági folytatása lett. Az önmarcangolás, a félrement estéken és emberi kapcsolatokon merengés az uralkodó érzet a dalokban, zeneileg pedig hallatszik már az élő fellépésekből táplálkozó magabiztosság. A Repedés ettől még átmeneti, egy korszaktól elköszönő lemeznek tűnik. (BFÁ)
Elefánt: Semmi
Miközben itthon nem épp a legerősebb időszakát éli az alternatív műfaj, az Elefántnak az ötödik lemezére is maradt mondanivalója. A Semmi a korábbi Minden című lemez párdarabja több utalással a 2017-es albumra, és legalább annyiféle hangulattal, mint ami a zenekar korábbi anyagait is jellemezte. A monotonitásból (Szoba) megyünk át a Bocs felszabadító elengedésébe, amit a pörgős Hol voltál? rockzenéje követ, majd az Elefántra jellemző bágyatag melankólia jelenik meg a lemondó Szerelemben. Ezek a hangulatok váltakoznak végig a lemezen, miközben az album Szendrői Csaba szövegeinek érzelmesebb, romantikusabb képeit is elbírja. (SZK)
6363: Kord/Bársony
Egy kicsit kilóg a listánkról ez a megjelenés, hiszen a Kord júniusban, a Bársony pedig decemberben jött ki, de két EP (féllemez?) egyértelműen kiad egy rendes albumot. Ráadásul megint új korszak van Gege életében, hiszen már egy ideje zenekarként működik a projekt. És ez nemcsak holmi PR duma arra, hogy rapperek zenészekkel lépnek fel, hanem az egész Kord/Bársony már a zenészekkel közösen készült. Talán éppen ezért nem érezni benne a hangszeres hiphopra gyakran jellemző tompaságot. A szokásos slepp (Lil Frakk, Szendrői Csaba, Analog Balaton, Lusta Geri, Glsch) mellett pedig olyan nevek fordulnak meg a két féllemezen, mint Bongor, Krúbi, Co Lee vagy Ketioz. (SD)
Arzén & Off: Hitvány nyelv hitvány célokra
Annak ellenére, hogy évek óta a hiphop messze a legnépszerűbb műfaj a hazai piacon, még mindig lehet eldugott kincseket találni, amit mi sem bizonyít jobban, mint Arzén és Off albuma. Igazi füstös underground beatekre történő végeláthatatlan szövegelés a legkreatívabb és legszellemesebb módon. (AB)
Ajsa Luna: Illeg*lis partyk
Ajsa Luna a Világvége című lemeze után kiszabadult a rózsaszín tüllös babaházból és a maszkulin társadalmat, vagy a férfiak által uralt szórakoztatóipart is érinti új albumán. Az Illeg*lis partykon Ajsa Luna tiszta, fátyolos hangja izgalmas kontrasztban áll ezekkel a karcosabb dalszövegekkel. Az is említésre méltó, hogy Ajsa Luna fiatal előadóként megint újabb oldalát mutatja meg, hiszen a kiábrándult melankólia vagy a vágyakozás után ezúttal karakánabb dalokkal jelentkezett. (SZK)
Lenkke_: Törik a beton
A tánczene nyersebb időszakát idézi meg Lenkke_ első lemeze, ami Georgia Seeking Thrills albumához hasonlóan úgy nyúl régebbi műfajokhoz, hogy az nem üres nosztalgiázásnak, hanem hiteles önkifejezési módnak hat. A Törik a beton ráadásul akkor működik igazán, amikor Lenkke_ visszavesz a tempóból, és az eszképista döngetés helyét átveszi a szerzőibb, befelé forduló dreampop. Az utóbbi kategóriába eső Szélnek eresztett és főleg a Minek a szó abszolút az album csúcspontjai. (BFÁ)
Hegedűs Józsi: Penészvirágok
Hegedűs Józsi a Szívemből a félelmet kioltom után a Vadvirág együttessel énekli meg a szerelmet, majd a szerelem utáni pofára esést. Mintha egy lovaskocsin aszalódnánk a perzselő melegben és hallgatnánk a sztorikat a pajkos hódításairól, a penészlepte szívének összetöréséről. A női hangok a lemezen a Vadvirág együttestől, Barkóczi Noémitől és Foster Dorkától szépen illeszkednek Hegedűs hangjához, érzékeltetve a szerelem hevességét és tompulását. (SZK)
Sun Kil Moon and Amoeba: Sun Kil Moon and Amoeba
A több nő által is szexuális visszaéléssel vádolt, amerikai Mark Kozeleket jóformán kitörölték a zeneiparból a hazájában, végül nem várt fordulattal Magyarországon tért vissza az Amoeba oldalán, akikkel a Magyar Zene Házában tartott koncertje után kezdett zenélni. A terjengős, minimalista spoken wordös dalairól ismert, nyolcvanas évek vége óta aktív énekes-dalszerzőnek jól áll az Amoeba gazdag hangszerelése. A lemez egy multifunkcionális, sok hangulathoz passzintható anyag: ha csak a zenekar dallamaira figyelsz, akkor meditatív háttérzene, ha az impresszionista dalszövegeket is szétszálaznád, akkor pedig feltárul egy Magyarország, Svédország és Amerika közt zakatoló road movie. (KM)
Camille Corot: Mögöttem semmi, előttem semmi
A hazai screamo-színteret időről időre újjáéleszti egy-egy formáció, 2024-ben ez a feladat pedig a Camille Corot-ra esett. A Mögöttem semmi, előttem semmi című ötszámos bemutatkozó lemez egy rendkívül érzelmes, változatos tempó- és témaváltásokkal tarkított anyag, amin csak még többet dobnak a versszerű magyar szövegek. A magyar screamo új generációja megérkezett. (AB)
Gear: Defined Horizons
Évek óta aktív, mégis csak idén adta ki debütáló lemezét a budapesti Gear. A Defined Horizons készítésekor nem titkolt céljuk volt egy olyan lemezt írni, ami nem szorul műfaji korlátok közé, és ezt a cél maximálisan eléri a a végeredmény. A lemez legnagyobb erénye egyértelműen az, hogy bátran és őszintén szórakoztató, és akár egy népdalbetétet is bevállal. Emellett viszont egy percre sem felejt el hardcore-lemez lenni annak ellenére, hogy lazán kezeli a stílust. (AB)
Jazzbois: Still Blunted
A Jazzbois tulajdonképpen egymaga felelős azért, hogy a jazz egyre népszerűbb itthon, ráadásul kimondottan erős éven vannak túl. Ezt az időszakot pedig egyértelműen negyedik nagylemezük, a Still Blunted koronázza meg, ami egyszerre ágyazódik remekül a zenekar diszkográfiájába, és van tele meglepően újszerű megoldásokkal, amik miatt nem túlzás azt mondani, hogy ez a Jazzbois eddigi legjobb lemeze. (AB)
New Fossils: II
A New Fossils II az improvizáció, a modern hangszerelés és a műfaji határok feszegetésének tökéletes példája, amely a magyar jazz fiatal generációjának egyik legizgalmasabb alkotása. Az Universe Is a Big Dark Room vagy az Any Drop of Youth egyszerre ötvözik a szabad improvizációt a dallamos, könnyen befogadható témákkal, miközben modern elektronikát és groove-os elemeket is beépítenek a dalokba. A New Fossils ezzel az albummal nemcsak a magyar jazz színtér, hanem a nemzetközi instrumentális zene vérkeringésébe is szervesen illeszkedik. (SL)
