Nagyon rossz hozzáállás, hogy aki roma, az játsszon csak roma népzenét

2023. augusztus 3. – 17:05

frissítve

Nagyon rossz hozzáállás, hogy aki roma, az játsszon csak roma népzenét
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Nemrég megjelent Hegedűs Józsi első nagylemeze, A szívemből a félelmet kioltom címmel, ami az egyik legjobb énekes-dalszerzői debütálás az idei évben. Az kis békési faluból származó Hegedűs Józsi volt a Telex After vendége, akivel beszélgettünk a vidéki szegénység való kitörésről, a félig magyar, félig roma származásából adódó identitáskeresésről, és arról is, hogy miért hagyta ott nemrég a tanári pályát.

Hegedűs a Békés megyei Szabadkígyóson nőtt fel, pár kilométerre a román határtól. „Úgy nőttem fel alapvetően, hogy a város, a nagyváros, az Békéscsaba, ami 10 kilométerre van, és a távoli utazások, az Gyula, ami 17 kilométerre van. Tehát ha már oda elmentél, akkor te nagyon messzire voltál” – meséli a gyerekkorát. Apja magyar, anyja oláh cigány – saját elmondása szerint édesanyja annak idején direkt magyar férjet szeretett volna magának, hogy kiszakadjon a szomszédos újkígyósi roma közösségből. Dalaiban ugyan megjelennek falusi életképek és történetek, de nem ezen van a hangsúly.

„Nem annyira akarok én a vidék krónikása lenni, de foglalkoztatnak történetek és sorsok, amik ott történnek meg. Tök érdekes felnőttként visszamenni a falumba, és gyakorlatilag most szembesülök azzal, hogy milyen volt a gyerekkorom, hogy lehetett volna sokkal jobb, vagy sokkal kevesebb alkoholista ember magam körül. Vagy sokkal több olyan ember, aki megmossa a fogát, és ezért 50 éves korában még van foga” – meséli.

Hegedűs gyerekkorában nem szegregált iskolába járt, és rengeteg bántalmazás érte a roma származása miatt, amiről egészen 20 éves koráig nem is mert beszélni. „Egyszer voltam pszichológusnál, és azt mondta erre az egész sztorira, hogy attól lettem az az ember, aki vagyok. Emellett nagyon nehéz volt, gyűlöltem az egészet így visszagondolva, hogy bár lennék egy teljesen átlagos kispolgár ebben az országban, akinek nincsenek különösen nagy gondolatai” – mondja, majd arról is beszél, hogy úgy nőtt fel, hogy egyik nap a cigánysága miatt bántották a magyarok, másik nap pedig a roma ismerősei nézték ki, amiért magyar.

Tisztában van azzal, hogy a Kikeltető tehetségkutatón való felbukkanása óta egyre többen ismerik, nemrég a Carson Coma is elvitte turnézni. Ennek szerinte ahhoz is köze lehet, hogy zeneileg inkább az alternatív közeghez tartozik, ahol ritkaság a roma származású énekes-dalszerző.

„Egyrészt szerintem tök jó, mert én magamat egy hiteles embernek tartom, és én azt tudom mondani magamra, hogy tudok képviselni embereket úgy, hogy ne érje őket hátrány ebből. Másrészt meg nem azért akar az ember valahová eljutni, mert van egy olyan komponense az életének, amiről nem ő tehet. Mint amikor a Farkas Franciska mondja, hogy ő nem cigány színésznő, hanem ő színésznő, és ezzel nem letagadja a származását, hanem szeretné, hogy elismerjék az ő munkáját”.

Hegedűs Szegeden járt egyetemre, ahol tanár végzettséget szerzett, majd kifejezetten olyan iskolában szeretett volna tanítani, ahová hátrányos helyzetű, roma gyerekek járnak. A Wesley Kincsei általános iskolában kötött ki, később kapott is egy elsős osztályt, de egy év múlva, nem sokkal az interjú elkészülése előtt felmondott.

„Én szociálisan hátrányos helyzetű gyerekeket szerettem volna tanítani. Romákat, mert tudtam, hogy nekik tök sokat fog jelenteni már csak az az egy mondat is, hogy a tanító bácsi is roma”

Az iskolában töltött idő alatt viszont nagyon kimerült pár súlyosan problémás gyerekkel való napi gondok miatt, egyszerűen nem bírta mentálisan a munkát. Végül az egész tanítói pályát otthagyta.

„Másik suliba azért nem mentem el, mert egyrészt láttam azt, hogy sokkal többet költök minden hónapban, mint egy tanítói fizetés, és nagyon sokszor eszembe jut, hogyha nem lenne a zenéből jövedelmem, akkor én kenyéren és vízen élnék. Különben ezt egyszer meg is csináltam” – és itt kitér arra, hogy milyen fizetések várják az embereket azon a tanári pályán, amiről Rétvári Bence fideszes országgyűlési képviselő pont a napokban mondta, hogy egyre vonzóbb szakma a fiatalok körében.

„Amikor elkezdtem tanítani, 166 ezer forint volt a fizetésem, ebből 50 ezer forint volt az albérletem. Abban az időszakban 10 ezer forintom maradt hó végére, úgyhogy nem éltem nagy lábon. Egyszer azt mondtam, hogy megpróbálok minimálisat költeni, és tényleg a vajkrémes kenyéren éltem egy hónapig, próbából. Akkor 50 ezer forintot félre tudtam tenni”. Most a zenélésen kívül hangszerkészítésből szeretne megélni.

A debütáló albumán ugyan itt-ott felfedezni roma népzenéből származó elemeket, de a hangzás és a szövegvilág jóval közelebb áll a magyar alternatív gitárzenei hagyományokhoz, mint Cseh Tamás, Kollár-Klemencz László vagy Lovasi András.

„Nagyon rossz hozzáállás, hogy aki roma, az játsszon csak roma népzenét”

– mondja, és arra is kitér, hogy miért nincs egy dalban sem lovári szöveg. Csak kicsit tud lovári nyelven, mert az édesanyja annak idején nem tanította meg. Ahogy mondja, ezért ő számon is kérte később, őt viszont a nagyapja kérte számon, hogy miért nem tud már cigányul, amin össze is vesztek nagyon. „Hogy én miért nem tudok cigányull? Mondtam, hogy mert nem tanítottatok meg! És ez egy nagyon szomorú dolog különben. Ugyan többször elkezdtem már írni dalokat cigányul, nem tartottam fairnek, vagy igazinak azt, hogy szótárban nézek meg szavakat hozzá”.

Az adás többi részében szóba kerül még:

  • Milyen volt a Carson Comával turnézni?
  • Milyen hangszert készít a VHK-nak?
  • Miért ítéli el a fast fashiont?
  • Milyen hatása van a korai punk korszakának és más zenekarainak a mai zenéjére?
  • Melyik magyar zenekarnál zavarja a cigány kultúra kisajátítása?
  • Milyen hatással volt rá, hogy Budapestre költözött?
  • Miért volt nehéz elhagyni az otthonát, és hogyan néz rá emiatt a családja?
  • Milyen kötődése van a Tankcsapdához és az Ektomorfhoz?

Ennek az interjúnak az elkészülésekor fizetett együttműködés keretében az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) alkalmazást használtuk.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!