Nagy István: Mindig jól megkritizálom az öcsém kolbászát, ő meg kontráz, hogy nem is való az belém

2023. november 16. – 09:37

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy István agrárminiszter szerint a kormánynak szóló nyomásgyakorlás az, hogy Bige László, Magyarország legnagyobb műtrágyagyárának tulajdonosa előbb bejelentette a gyár bezárását, majd közölte, hogy mégsem zárja be a Nitrogénműveket. „Végtelenül sajnálom, hogy egy 93 éves gyár méltán híres péti sójából, Bige-show alakul” – mondta a miniszter a Blikk Talk adásában. Nagy István beszélt a gyerekkoráról, arról, hogyan szokták egymást szekálni a testvéreivel, akik közül az egyik hentes, a másik szakács, és arról is, hogy tudományos disszertációja megvédéséhez a második B típusú nyelvvizsgáját eszperantóból tette le.

A beszélgetés elején a Blikk főszerkesztő-helyettese megkérdezte, jól látta-e a miniszter telefonjának hátuljába tűzött BKK-bérletet, mire Nagy azt válaszolta, hogy a Parlamentbe a legegyszerűbb villamossal mennie, így mindig nála van. Aztán arra a kérdésre, hogy igaz-e, hogy Orbán kifejezetten azért kedveli-e őt, mert mindig „poros” az autója és a cipője, Nagy azt válaszolta, hogy nem tudja, de kifejezetten örül neki, ha így van. „Hiszen az agrárium, vagyis a valóság nem az aszfalton vagy a Kossuth téren van, hanem vidéken.”

Nagy István beszélt a gyerekkoráról és arról is, hogyan szokták egymást szekálni a testvéreivel, akik közül az egyik hentes, a másik szakács.

„Én viccesen mindig jól megkritizálom az öcsém kolbászát, ő meg kontráz, hogy nem is való az belém, hisz én már városi vagyok!”

– mondta, majd hozzátette, hogy kisebbik öccse mindig harcol amiatt, hogy éppen milyen rendeletet hoz a kormány, példaként a só felhasználása nélküli menzás étkezést hozta fel, testvére szerint ugyanis só nélkül ehetetlen az eredmény. „Én meg ilyenkor mondom neki, nézze meg a magyar népbetegségeket, a magas vérnyomás és a sófogyasztás között összefüggés van” – mondta Nagy, majd hozzátette:

Persze, jó testvérek vagyunk, de a szívatást mégsem hagyhatjuk ki!

A miniszter azt mondta, olyan környezetben nőtt fel, ahol a nyelvtanulás nem volt fontos szempont, ezért miután egyetemi oktató lett, kellett egy nyelvvizsgát tennie. „Nagyon kiábrándító leszek... kellett a tudományos disszertációm megvédéséhez egy B-típusú, második nyelvvizsga, ez lett az eszperantó. A fő szempont pedig az volt, mit tudok a leghamarabb elvégezni” – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!