A Megafon influenszere lenyúlt egy délelőtti fotót egy tiszás csoportból, hogy azt állíthassa, egész nap nem ír alá senki az aktivistáknak
2025. március 24. – 21:09
A Megafon-univerzum tagjainak hétfője azzal telt, hogy a Tisza Párt ma indult konzultációján gúnyolódtak. Facebook-bejegyzéseik lényege, hogy a kezdeményezés nem érdekel senkit. Bohár Dániel (A Riporter) is odatette magát, posztolt többek között egy képet 18 óra előtt pár perccel, amelyet állítása szerint egy tiszás küldött el neki, és az látszik rajta, hogy „senki nem írt alá neki”. Az influenszer szerint aki küldte neki a fotót, azért küldte, mert unatkozik. A képen ugyanakkor nem látszik sem a készítés időpontja, sem az, hogy hol járunk az országon belül.

Miután a Redditen beleakadtunk egy beszélgetésbe, ahol a fórumozók azt írták, a képet igazából egy nyilvános tiszás csoportból szerezhette Bohár (vagy az, aki neki elküldte), és az még reggel készült, körülnéztünk a Facebookon mi is.
És valóban: a fotó eredetije 10:04-es (míg a belőle készült poszt 10 perccel későbbi), és a Talpra magyarok nevű, több mint 200 ezer tagot számláló csoportba tették ki. Ahogy a lokációból látszik, a képet készítő tiszás aktivista a Hetyefő nevű, a Wikipedia szerint 84 fős lakosságú metropoliszban nem gyűjtött még egy aláírást sem 10:04-kor.
A képet eredetileg kitevő aktivista figyelmét később egy kommentelő felhívta Bohár Dániel posztjára, amire ő ennyit reagált: „hát, szegény ennyi öröme legyen. Attól hogy az elektronikus rendszer nem bírta a túlterhelést, még nagyon hasznos nap volt! A helyzet, hogy csak HETYEFŐN sikerült 8 Fidesz szavazót jobb belátásra segíteni, ami egy kis létszámú település.”