Elindult Magyar Péter konzultációja, ami szerinte nem olyan, mint a nemzeti konzultáció
2025. március 24. – 07:57
frissítve

Hétfő reggel elindult Magyar Péter március 15-én bejelentett Nemzet hangja nevű akciója, amit ő korábban népszavazásnak nevezett, de ami valójában nem az. A Tisza Párt elnöke 12 kérdésben kéri minden 16 év feletti magyar véleményét, ez pedig leginkább egy nemzeti konzultációhoz hasonlít.
Magyar állítása szerint „majdnem 10 ezer” önkéntesük fog a következő három hétben 2385 településen 7418 kitelepülést tartani, 1000 szavazóurnával. De a végső céljuk az, hogy végül mind a 3155 településre eljussanak, hogy „eredmény ne egy álságos nemzeti konzultáció, hanem valóban a nemzet hangja legyen”, mondta. A kérdésekre március 24-től április 11-ig lehet majd válaszolni élőben és online. Utóbbinál kétfaktoros hitelesítés van, személyes szavazásnál pedig személyazonosító okmányt kell felmutatni, hogy mindenki csak egyszer szavazhasson.


Reggel fél 9 körül kisebb sor alakult ki a szakadó esőben a budapesti Széll Kálmán téren a Tisza Párt standjánál, többen a metróállomás alá húzódva, mások az esernyőik alatt várakoztak arra, hogy aláírják a kérdőívet. Az eseményen részt vett a Tisza Párt több képviselője, például Tarr Zoltán is.
Magyar Péter biztonságiak gyűrűjében érkezett a standhoz háromnegyed 9 körül, valaki egy esernyőt tartott a feje fölé.
„Ezek nem olyan kérdések, amiket egy bekötött szemű kismajom is ki tud tölteni. Vannak megosztó kérdések benne. Ez nem egy nemzeti konzultáció”
– mondta Magyar Péter, miközben felmutatta a kérdőív három lapját. „A válaszok alapján áprilisi törvényeket hozunk, ahogy Széchenyiék tették anno. Ez a leendő Tisza-kormány működésének alapja” – mondta a Tisza Párt elnöke, és a pultnál arra biztatta a fideszes és óellenzéki szavazókat is, hogy töltsék ki az íveket. Magyar azt mondta, nem kötelező minden kérdésre válaszolni, és hozzátette, igyekeznek egyesíteni a nemzetet, nem pedig megosztani.

A kérdéssor, amire a Tisza a válaszokat várja
Habár Magyar korábban többször is a népszavazás kifejezést használta, valójában nem egy hivatalos, jogilag is érvényes népszavazásról van szó. Az egy jóval hosszabb és bonyolultabb jogi folyamat lenne, megvannak a törvényi feltételei, azaz nem lehet csak úgy simán népszavazást kezdeményezni. Ahhoz, hogy azt kiírják, előbb szükség lenne a Nemzeti Választási Bizottság (és fellebbezések esetén a Kúria és az Alkotmánybíróság) támogató döntésére is. Ha pedig mindezek megvannak, össze kellene gyűjteni minden egyes kérdésre minimum 200 ezer érvényes aláírást.
Ehelyett egy online és személyesen is kitölthető, a nemzeti konzultációra hasonlító kérdéssort állított össze a Tisza Párt. Ezt:
- Egyetért-e Ön azzal, hogy évi maximum 200 ezer forint értékben Nyugdíjas Szép-kártyát vezessünk be, amely élelmiszerre, gyógyszervásárlásra és egészségmegőrzésre fordítható?
- Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyszerek áfakulcsa 0 százalékra csökkenjen?
- Egyetért-e Ön azzal, hogy az állam ne fordíthasson költségvetési forrásokat magánegészségügyi beruházások támogatására, és évente minimum 500 milliárd forint extra forrást biztosítson az állami egészségügyi rendszer fejlesztésére?
- Egyetért-e Ön azzal, hogy a visszaszerzett nemzeti vagyont oktatásra, egészségügyre és vidékfejlesztésére fordítsuk?
- Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészséges élelmiszerek áfakulcsa maximum 5 százalék legyen?
- Egyetért-e Ön azzal, hogy a személyi jövedelemadó (szja) egységesen 9 százalékra csökkenjen?
- Egyetért-e Ön azzal, hogy újra bevezetésre kerüljön a korábbi területeken a kata adózási forma?
- Egyetért-e Ön azzal, hogy az 5 milliárd forintos vagyon felett extra adófizetési kötelezettség kerüljön megállapításra?
- Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország az Európai Unió és a NATO tagja maradjon?
- Egyetért-e Ön azzal, hogy egy miniszterelnök két ciklusig, maximum 8 évig tölthesse be a pozícióját?
- Egyetért-e Ön azzal, hogy az önkormányzatok visszakapják a hatásköreiket, intézményeiket és forrásaikat az oktatási, egészségügyi és szociális területen.
- Egyetért-e Ön azzal, hogy a miniszterelnök fizetése maximum 2,5 millió forint legyen, és az országgyűlési képviselők jövedelme a felére csökkenjen?
+1 Támogatja ön, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen? (Ez a kormány kérdése a szintén most indult véleménynyilvánító szavazásuknál.)
„Elvesszük azt az 500 milliárdot, amit a propagandistáknak adtak például, de lesznek más források is” – mondta Magyar arról, hogyan lenne költségvetési fedezet ezekre a döntésekre. Ezután a résztvevők a Széll Kálmán téren elénekelték a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt, majd Magyar Péter sajtótájékoztatót tartott egy közeli étteremben. Ezt azzal kezdte, hogy felmutatta a kérdőív lapjait.
„Ennél relevánsabb népszavazást nem lehet tartani, örülök, hogy több évtized után valós kérdésekről szavazhatnak az emberek”
– mondta itt már Magyar. Szerinte bárki bármit mond, nem hiszi, hogy előre eldöntött kérdések ezek, nem lesz minden kérdésre 100 százalékos igen a válasz szerinte.

Április 11-ig lehet kitölteni a konzultációt, az eredményről nyilvános eredményváró lesz
A kérdések egyik része tehát a nyugdíjasoknak beígért juttatásokra – 65 év felettiek szja-mentessége, gyógyszerek áfamentessége, nyugdíjas Szép-kártya bevezetése – vonatkozik majd. Az egészségügyről is több kérdés lesz – az állam többet költsön az egészségügyre, ne támogassanak magánegészségügyi beruházásokat –, ami szintén egy nyugdíjasoknak is kiemelten fontos téma.
A Tisza elnöke a sajtótájékoztatón részletesen beszélt a konzultáció kérdéseiről, azt mondta, az első kérdés megvalósítása valamivel több mint 300 milliárd forint költségvetési forrásba kerülne, szerinte a második kérdés évente 100 milliárd forintba kerülne, a harmadikhoz pedig 500 milliárd átcsoportosítására lesz szükség. Magyar Péter a gazdasági stabilitás megteremtéséről beszélt, és azt mondta, „visszaszerzik a nemzeti vagyont”, majd részletesen beszélt az egészségügy, az oktatás és a gazdaság helyzetéről is. Beszélt például arról is, hogy visszavezetné a katát, de nem ugyanúgy akarja visszavezetni, mint amilyen volt, mert szerinte is voltak visszaélések.
A Tisza kérdőíveit április 11-ig lehet kitölteni, az eredményt pedig a párt elnökének megfogalmazása szerint egyfajta nyilvános „eredményvárón” hozzák majd nyilvánosságra. Magyar egy kérdésre válaszolva azt mondta, a konzultáció kb. 50-60 millió forintba kerül majd, ehhez semmilyen közpénzt nem használnak fel, állítása szerint kizárólag a támogatóik adományaiból finanszírozzák majd.
Magyar Péter azért tesz egyre több konkrét választási ígéretet a nyugdíjasoknak, mert nélkülük nem lehet választást nyerni Magyarországon, és a Fidesz jelenleg nagy fölényben van az idősebb korosztályokban. (Ahogy a nők között is népszerűbb a kormánypárt, nem véletlen, hogy március 15-i beszédében Magyar „szövetséget” ajánlott a nőknek. Mivel a nők várható élettartama Magyarországon jóval meghaladja a férfiakét, a két választói csoport között nagy az átfedés.)

Magyar Péter szerint ugyanakkor ez a 12 kérdés „valóban hatással van” minden magyar ember életére, és az ezekre adott válaszok irányt adnak a következő magyar kormánynak. „Így fogunk kormányozni. Nem uralkodva, nem felülről megmondva, hanem végre együtt, közösen, minden magyart képviselve” – ígérte.
Az akciót Magyar a kormány új véleménynyilvánító szavazásával párhuzamosan hirdette meg, és célja, hogy a jövő tavaszi választásra készülve mozgósítsa a táborát. Ahogy mozgósítási verseny lett a március 15-i rendezvényekből, a nemzeti konzultációban is versenyre kelne a kormánnyal. Egyébként is az az egyik legnagyobb kihívás Magyar Péter számára, hogy a választásokig fenntartsa az elmúlt egy évben látott felfokozott érdeklődést és várakozást, miközben a pártszervezéssel is haladnia kell. A Nemzet hangja nevű akció másik gyakorlati haszna, hogy jó sok adathoz, kontakthoz jut a Tisza Párt, amit a jövő évi kampányban tudnak majd hasznosítani.