Kösz, 2023: máris kaptunk egy jó tömény adagot a NER igazi arcából

2023. január 27. – 15:36

Másolás

Vágólapra másolva

Félig véletlenül, félig szándékosan, de az elmúlt napokban-hetekben a szokásosnál mélyebb és őszintébb betekintést engedett a NER a saját bugyraiba, mondhatnánk úgy is, hogy egy kicsit fényt kapott a rendszer, mi pedig 13 év után megint egy kicsit tisztábban látjuk a dolgokat, vagyis tudjuk, amit sejtettünk. Nézzük sorban:

  1. Orbán biztos őszintén szeret disznót vágni, és nem kételkedünk benne, hogy a nép egyszerű gyermeke, mint ahogy azt láttatja, de közben azért mégiscsak beül a Róma melletti tengerparti étterembe, és kirendeli a gigantikus tengergyümölcse-tornyot, amivel egyébként semmi gond nincs, csak hát eddig nem ez volt a NER-PR, hanem ez. Mondjuk nem is az ő utcai harcos Facebook-oldalára került fel, hanem az olaszok publikálták, mit sem sejtve Orbán itthoni imidzséről.
  2. Mivel nem vagyunk teljesen hülyék, eddig is gondoltuk, hogy a magyar tulajdonú média nem azért volt fontos Orbánéknak, hogy a gonosz külföldi ne vigye ki az itt termelt pénzt, nem nemzetgazdasági jelentősége van, mint ahogy azt állították, hanem azért, mert akkor az emberek azt olvasnak és néznek, amit a NER eléjük tesz. De Orbán Balázs most kiterítette a lapokat, és kertelés nélkül kimondta: a média azért kell, hogy uralják az országot. Nem azért, hogy bemutassák, milyen jól kormányoz a Fidesz. Nem azért, hogy a narratívájukat eljuttassák az emberekhez, mint ahogy például Kovács Zoltán érvelt. Hanem, hogy uraljanak.
  3. Befektetés, megtérülés, fejlesztés – szép szavak, főleg, ha gigaberuházásokról van szó, de mint azt a Telex kiderítette, a NER-ben nem sokat érnek, mert nem feltétlenül tudományos excel-képletekkel dőlnek el épületek, terek, vasútvonalak, városrészek sorsai, hanem a miniszter hirtelen feltoluló érzelmei vezérlik azt, hogy milyen országban élünk majd pár évtized múlva.
  4. És hát ott a jó öreg EU-kérdés, amivel lassan hetente találják meg Orbánt. Ki akar lépni? Nem akar kilépni? A narratíva pedig az, hogy a gonosz, liberális, globalista EU meg akar törni minket, de mi nem hagyjuk, maradunk magyarok, sőt, MAGYAROK, és természetesen EU-pártiak vagyunk, csak kicsit meg kéne javítani a sok brüsszeli hülyét. Ehhez képest egy baráti, de a magyar helyzettel kevéssé képben lévő amerikai újságíró hogy-hogy nem, azt írta egy Orbán szereplésével tartott háttérbeszélgetésről, hogy érkezett egy kérdés a kormányfőhöz, akarja-e, hogy Magyarország az EU-ban maradjon, mire ő rávágta, hogy „Határozottan nem!” Aztán a mondatot gyorsan kiszedték az újságból, és egy szép, átgondolt, bonyolult gondolatmenet került bele a szokásos mantráról, hogy a gonosz EU mindig bánt minket.

És még csak január van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!