A halálom története azzal kezdődött, hogy levelet kaptam Müller Cecíliától

2021. december 19. – 13:40

frissítve

A halálom története azzal kezdődött, hogy levelet kaptam Müller Cecíliától
Illusztráció: Grafitember

Másolás

Vágólapra másolva

Megbotránkoztató, elgondolkodtató, figyelemre méltó, megható, szarkasztikus, vicces, botrányos – hétről hétre számos emlékezetes mondat hangzik el közszereplők szájából, jelenik meg munkatársaink tollából. Ezekből válogatunk minden hétvégén: ez itt a 7per7, a mögöttünk hagyott hét legemlékezetesebb hét idézete a Telexen.

1. És mi lesz a neve? A Puskás Stadion és a Pancho Aréna már foglalt. Esetleg Száguldó Őrnagy Csarnok? Öcsi bácsi Szentélye? Mindörökké 6:3? Aranycsapatbarlang?

2. Ez többféle útvonalon is abszolválható, a legrövidebb 3800, a leghosszabb 5700 kilométeres, azaz még ez utóbbi is jóval rövidebb, mint a Szaharatlon (igen, ezt a szót most találtam ki, elnézést érte).

3. A halálom története azzal kezdődött, hogy levelet kaptam Müller Cecíliától.

4. Mint emlékezetes, „az anomáliát” Simicska és Orbán konfliktusa okozta. Miután a milliárdos egy gecinek nevezte a miniszterelnököt, cégével, a Közgéppel sorra bukta el az állami közbeszerzéseket, majd a 2018-as választás után gyakorlatilag az összes cégét átadta.

5. Ha a hidegháború bármikor túl forróra fordult volna, azonnali atomcsapás változtatja radioaktív hamuvá az összes virslit, kiflit, mustárt, meg azt a fura, édeskés-hagymás szószt, amivel az amerikaiak klasszikusan elrontják a hotdogot.

6. Az olyan eszközök, mint például a magánrepülők és helikopterek egyszerűen csak léteznek, ugyanolyan természetességgel, mint ahogyan, mondjuk, én tekintek a biciklimre vagy a BKV-bérletemre.

7. Oké, ő egy többezer éves, kvázi-istenség, de a Venomnál sem számított, hogy Venom maga egy űrből érkező trutyi.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!