Vasárnap délutántól éjszakáig élő műsorban közvetítjük a választásokat

2024. június 7. – 16:48

Másolás

Vágólapra másolva

A következő napokban magasabb fordulatszámra kapcsolunk a Telexen. Nemcsak írott formában, de élő stúdiós műsorok tekintetében is kiemelten foglalkozunk a június 9-i európai parlamenti, valamint önkormányzati választásokkal.

Szombaton 13 órától élőben hangolódunk Magyar Péter és a Tisza párt kampányzáró tüntetésére, amelyet a Hősök terén rendeznek meg. Az esemény előtt és után Bódi Mátyással, a Választási Földrajz szakértőjével fogjuk elemezni az eseményeket.

Vasárnap már délutántól élőben közvetítjük a választás napját. Felelevenítjük a kampány legfontosabb pillanatait, megvizsgáljuk a napközbeni részvételi adatokat, kapcsoljuk a pártok és politikusok rendezvényeit Budapestről, illetve számos vidéki helyszínről. Eközben a stúdióban szakértőkkel elemezzük a történéseket, és természetesen azonnal mutatjuk a legfrissebb választási eredményeket.

Vasárnap jön hozzánk Hanula Zsolt és Mizsur András a Telextől, valamint Pethő András és Szabó András a Direkt36-tól. Szintén velünk lesz Bódi Mátyás a Választási Földrajztól, valamint Rácz András Oroszország-szakértő, az est állandó szakértői pedig Lakatos Júlia, illetve Kéri László lesznek.

Másnap sem lassítunk, hétfőn újabb élő műsorral jelentkezünk. Itt lesz velünk ismét a Választási Földrajz csapata, valamint elfogadta már a meghívásunkat Magyar Péter és Karácsony Gergely is. További vendégek szervezés alatt.

Műsorvezető: Fábián Tamás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!