A túlpörgetett agyunk miatt nézzük meg huszadszorra is a Reszkessetek, betörők!-et karácsonykor

Sokkal több film és sorozat közül választhatunk most, mint valaha: streamingszolgáltatók hada kínálja nekünk az újabb és újabb műsorokat rengeteg műfajban és még több témában. Mégis, a legtöbben általában ugyanazokat a filmeket és sorozatokat nézzük újra és újra: én például a Modern család–Így jártam anyátokkal–Agymenők szentháromságot váltogatom, de csak azért, mert a Szívek szállodáját már annyiszor láttam, hogy meguntam. Van, amikor az elejétől a végéig megnézem a sorozatot, van, amikor csak kiválasztok egy-egy részt, a lényeg az, hogy ezek mennek, ha pihenni szeretnék, és akkor is, ha a háttérben kell valami zaj a takarításhoz.

Nem véletlen, hogy a régi filmek és sorozatok ennyire népszerűek még mindig: egyébként is sokan csinálták ezt, amit én, de a pandémia alatt jelentősen felduzzadt az újranézők tábora, méghozzá azért, mert égető szükségünk volt arra, hogy kikapcsoljuk a túlpörgetett agyunkat. 2020-ban például az Egyesült Államokban az Office volt a legtöbbet streamelt sorozat, de szépen végzett az Új csaj és a Vámpírnaplók is, a briteknél pedig a Maffiózók volt a legnépszerűbb komfortsorozat. Szintén amerikaiakat vizsgáló kérdőív hozott olyan eredményeket, amelyek szerint a megkérdezettek 75 százaléka nézte újra a kedvenc sorozatát 2020 és 2022 között.

Így jártunk a koronavírussal

A jelenség nem új, de jelentősen felerősödött a koronavírus-járvány alatt: korábban is minden karácsonykor megnéztük a Reszkessetek, betörők!-et, és az is előfordult, hogy kedvelt filmeket, sorozatokat néztünk újra, de a pandémia alatt kapcsolt mindenki teljes fokozatra. Pszichológusok szerint ennek egészen egyszerű az oka: az elmúlt években a legtöbben a korábbiaknál nagyobb kognitív terhelést tapasztaltunk.

A kognitív terhelés a munkamemóriára nehezedő stressz mértékére utal, ami jelentősen megnőtt a járvány alatt: több információval kellett lépést tartanunk, több és fontosabb, potenciálisan kockázatos döntést kellett meghoznunk, mint általában. Sajnos a munkamemóriánk nem korlátlan erőforrás, eljön az a pont, amikor egyszerűen telítődik, és képtelenek vagyunk még egy új dologgal foglalkozni. A sok Zoom-meeting, az otthoni megosztott figyelem, a változó munkakörülmények, a munka és a gyerekek közötti egyensúly megteremtése és a járvánnyal együtt járó más körülmények felemésztették az agy feldolgozási kapacitásának jelentős részét. Súlyos kognitív terhelés alatt pedig előfordulhat, hogy az új információk, új ingerek helyett az egyetlen dolog, ami kikapcsolja az agyunkat, az a már ismert szórakozás: az olyan filmek vagy sorozatok, amelyeket már láttunk, nem kell megértenünk bennük új információkat, nem kell gondolkodnunk, csak nézni és kikapcsolni.

Az új sorozatok és filmek mindenképpen gondolkodásra késztetnek: meg kell tanulnunk az új karakterek nevét, az egymáshoz fűződő viszonyukat, fel kell fognunk a történéseket, a váratlan fordulatokat. Az ismert filmekben, sorozatokban pontosan tudjuk, ki kicsoda, és mi fog történni, így az agyunknak van lehetősége pihenni.

Virtuális pót-Jóbarátok

Kutatások is kimutatták már, hogy az ismerős műsorok segítenek abban, hogy visszaszerezzük a kontroll érzését a mindennapokban, és preferáljuk az ismerős filmeket és sorozatokat, ha kimerültnek érezzük magunkat. Egy kutatás például megállapította, hogy szociális interakciók helyett sokszor ismerős kitalált világba menekülünk, ha sokat kell önkontrollt gyakorolnunk a mindennapokban, ez ugyanis kimeríti az agyunkat, az ismerős filmek és sorozatok pedig segítenek azt visszatölteni. Az agyunk pihentetése mellett annak is szerepe lehet az ilyen viselkedésben, hogy ezekről a műsorokról tudjuk, milyenek, szeretjük őket, így borítékolható, hogy az agyunk jutalomközpontja is értékelni fogja őket.

Egy korábbi kutatás azt is találta, hogy a kedvenc filmünk vagy sorozatunk szereplőivel ápolt kapcsolatok illúziója az összetartozás érzését keltheti az emberekben, még akkor is, ha olyan élethelyzetben vannak, amikor alacsony az önbecsülésük, illetve amikor barátaik vagy a családtagjaik elutasították őket. Ez is a korábban említett szociáliskapcsolat-pótlást igazolja: az ember úgy keresi az összetartozás érzését a tévén keresztül, hogy nem tapasztalja meg azt valódi szociális helyzetekben.

Shira Gabriel, a kutatás nyomán készült tanulmány egyik szerzője szerint az emberek az evolúció során is a csoportra, a közösségre támaszkodtak, az agy úgy rendezkedett be, hogy a közösséghez tartozást jutalmazza, ez az érzés pedig akkor is megvan bennünk, ha ismert, szeretett filmek és sorozatok karaktereit nézzük a képernyőn. Az ember biológiailag úgy van programozva, hogy a történetek biztonságérzetet nyújtsanak neki, ez pedig önkéntelen reakció, nem tudatosan történik. „Van bennünk ez az erős, nagyon régi evolúciós rendszer, amely arra késztet, hogy a megnyugtató elbeszéléseket preferáljuk. Úgy gondoljuk, az ember fejlődése során olyan belső késztetést szerzett, ami más emberek felé vonzza. Ezért lett szociális lény, mert az emberi társaság boldoggá tette” – nyilatkozta a Time-nak a szakértő.

Amikor ezek a késztetések kialakultak, amikor a szociális interakciókat jutalmazta az evolúciónk, a tévé, a filmek, a sorozatok még nem léteztek, ezért nincs is olyan mechanizmusunk, ami a kettőt szétválasztaná. Ezért lehet az, hogy valamilyen szinten ugyanolyan érzelmi válaszreakciót válthat ki egy ismert sorozat vagy film, mint egy baráti találkozás.

Az ember egy bizonyos szintig képes beteljesíteni a szociális interakció iránti igényét az ismerős karakterek segítségével is.

A tévéműsorok újranézésének varázsa abban is rejlik, hogy anélkül kapjuk meg a társaság érzetét, hogy a valódi szociális interakcióval járó kellemetlenségekkel kellene foglalkoznunk. Egy 2021-es kutatás szerint a könnyebbség abban áll, hogy ezek a karakterek mindig a rendelkezésünkre állnak, amikor szükségünk van rájuk, nem kell interakció. Azt, hogy az emberek a kényelem érdekében kitalált karakterekre és narratívákra támaszkodnak, a pszichológusok szociális nassolásnak hívják: gyors, pozitív, gyakori interakciók, amelyek az összetartozás és a kapcsolódás érzését keltik különösebb befektetett munka nélkül.

Cristel Antonia Russell és Sidney J. Levy kutatók alkották meg az akaratlagos újrafogyasztás kifejezést, amely „olyan élmények leírására szolgál, amelyeket a fogyasztók aktívan és tudatosan igyekeznek újra átélni”. Ez megmagyarázhatja azt, miért nézzük annyiszor újra a filmeket és a sorozatokat. Russell és Levy kutatásaikban azt találták, hogy bizonyos műsorok újranézésével a nézők mélyebb betekintést kapnak a tartalomba, és önmagukat is jobban megérthetik. Annak ellenére, hogy olyasmit nézünk, amit már korábban láttunk, észrevehetünk olyan dolgokat, amiket az idő tájt nem sikerült – főleg akkor, ha életünk egy másik szakaszában repetázunk a műsorból.

Bár az agyunk jutalmazza az új ingereket, ugyanúgy azzal is pozitív érzelmeket válthatunk ki, ha valami ismerőssé válik. A „mere exposure effect” (kb. az egyszerű kitettség hatása) úgy működik, hogy minél többször tapasztalunk valamit, később annál inkább megkedveljük. Ez azért történhet így, mert az ismétlődés növeli az észlelés gördülékenységét, sokkal kevesebb munkára van szüksége az agyunknak, hogy felfogja, mi történik, egyszerűbb az információk befogadása.

Ha pedig valami könnyen feldolgozható, az általában pozitív érzelmeket vált ki. Sorozatokra vetítve ez nagyjából annyit jelent, hogy az ember pontosan tudja, hogy Ross és Rachel éppen szünetet tartottak-e, vagy hogy mi is pontosan az az őrült/szexi skála, illetve hogy Cameronnak sikerül-e megtalálnia az elkóborolt Stellát. Ez felold sok stresszfaktort, amit az új sorozatokkal hoznánk a pihenőidőnkbe, és akár a mindennapos stressz okozta szorongást is enyhítheti.

Modern csalás

Iain Jordan, az Oxfordi Egyetemi Kórház pszichológiai tanácsadója szerint nem feltétlenül jó az, ha ezt a megküzdési mechanizmust választjuk ahelyett, hogy tényleg foglalkoznánk a mentális egészségünkkel. A tévézés bizonyos fokig jó lehet, de aztán már inkább káros, mint hasznos: a szakértő szerint akkor van baj, ha ennek segítségével az ember el akar menekülni a valóság elől, és ha túlzásba viszi, hiszen a film- és sorozatnézés jellemzően mozgásszegény tevékenység, illetve mentálisan sem terheli meg túlságosan az agyat (hiszen ez a lényege, ugye). Hosszú távon szerinte a mozgás a legjobb a túlpörgetett agy megnyugtatására, illetve az is fontos, hogy időről időre olyan hobbit is végezzünk, amivel az agyunk is dolgozik egy kicsit.

Nyilvánvaló, hogy embere válogatja, milyen filmet vagy sorozatot szeret újranézni, ami a sorozatokat illeti, vannak olyan slágerek, amelyeket rengetegen darálnak le újra és újra. A szitkomok és az azokhoz hasonló, könnyű vígjátéksorozatok tökéletes alapanyagnak bizonyulnak: egy jó vígjáték több szinten működik, a nevetés csökkenti a stresszt, boldogsághormonokat szabadít fel, ráadásul a részek kevésbé függenek a cselekménytől, nem veszít az ember sokat, ha nem figyel oda néhány részre. Az ilyen sorozatok egy statikus világot adnak a külső káosz ellen, a díszlet, a szereplők jobbára állandók, a minimális változások nem zökkentik ki az embert a lelki békéből.

Sőt, egyes vélemények szerint ilyenek a legnépszerűbb modern, könnyű sorozatok: a hangulatot helyezik előtérbe a cselekményhez képest, és direkt úgy készülnek, hogy ne kelljen rájuk intenzíven figyelni. Ha az ember közben pörgeti az Instagramot a telefonján, nem marad le semmi fontosról. Arról persze lehet vitatkozni, hogy ez mennyire szerencsés, de az biztos, hogy erre a típusú szórakoztatásra tökéletes megoldás.