Lackfi János: Ha nem készülsz fel, elbuktál

2022. június 18. – 21:20

Lackfi János: Ha nem készülsz fel, elbuktál
Illusztráció: FIllér Máté / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Még kapható a Telexshopban a Telex első könyve, A fukusimai búvár és más novellák című válogatáskötet. A könyvben a Telextárcák rovat szerzőinek művei olvashatóak, 23 író 28 novellája, köztük korábban nem publikált írások.

A minap találtam egy darab papírt, rajta nagyanyám kalligrafikus, szikár, dőlt betűs írásával, miszerint elvitte a körömollót, de pár napon belül visszahozza. Vártam pár napot, azt hiszitek, visszahozta? Á, csudát! Most erre mit mondjak? Hogy nagyanyám megbízhatatlan nőszemély?

Ugyan már, aki csak ismeri nagyanyámat, bármit inkább ráfoghat, mint hogy megbízhatatlan. Ezt biza senki nem hinné el. Nagyanyám köztudomásúlag a megbízhatóság szobra.

Mármost akkor mire véljem a körömolló-ügyet? Rá lehetne fogni mindezt arra, hogy nagyanyám huszonhárom éve halott. Szerintetek ez mentség? Hiszen szinte naponta látom. Akkor miért nem bírja visszahozni azt a nyavalyás körömollót? Igaz, nem is hiányzik a körömollónk. És az talán mentség?

Élesen látom magam előtt, ahogy nagyanyám készülődik. Minden mozdulatáról lerí, hogy nem ma kezdte a készülődést. De nem is tegnap! Meg nem is a világháború előtt. Inkább úgy az első világháború táján.

Veterán készülődő. Vérbeli. A teremtés kezdetén még el sem készült a világ, a kacsacsőrű emlősnek kilógott a bele, a jegesmedvének nem volt feje, a vulkánok meg csak valami színes borskeveréket voltak képesek kiprüszkölni, nem igazi tüzet, de nagyanyám már elkezdett készülődni. Hogy idejében odaérjen.

Mert aki nem tud készülődni, az lényegében kutyafityiszt sem ért az élethez. Csak él bele a vakvilágba, aztán meg is látszik rajta. Kapkod, bénázik, mert sehova nem tud rendesen elindulni.

És aki elindulni nem tud, az megérkezni sem. Hiszen amikor teljes terjedelmében meg van érkezve, elkezdi nem találni a valamijét. És miért nem találja a valamijét? Mert rosszul készülődött. Vagy egyenesen sehogy se. Semmi ceremónia, semmi ráfutás, sehol a szükséges, számozott tárgyak összeszedése. És akkor aztán nem csoda, ha összeszedetlen. Ha bebukja. Mert be fogja bukni.

Ha valaki készületlenül megy el a világháborúba, bizony otthagyja a fogát. Erre mondhatjuk, hogy nyilván a legfelkészültebbek közül is sokan elesnek, de így csak összezavarnánk a képletet.

Mert például ugyanennyire tény, de ugyanennyire nem befolyásolhatja a magatartásunkat, hogy a vasalt ingben járók pont úgy meghalnak, mint a vasalatlanok. Amiből nem következik, hogy amíg élünk, járhatunk gyűröttben. Mert az olyannak, kérem szépen, nincsen tartása. Márpedig jobb tartással meghalni, mint tartás nélkül élni. (No most, ebbe is biztos van, aki belekötne, de ne törődjünk vele. Menjünk csak előre szilárdan, meggyőződve a magunk igazáról.)

Nagyanyám készülődik. Mondjuk a temetőbe. Nem úgy… Ez nem valami rossz anyósvicc, hogy ki hozza haza a biciklit? Meg hogy mama kérem, fekvéspróba lesz? A temetőbe azért kell menni rendszeresen, mert ott nyugszik nagyapám. De annyira azért nem nyugszik, hogy belenyugodna abba, ha a sírja gondozatlan! Ebbe dédnagyszüleim se nyugodnának bele, pedig ők még régebbi békében nyugosznak. És hát nagyanyám is képtelen lenne békében belenyugodni a tudatba, hogy nem gondozza közvetlen hozzátartozói sírját. Vagy hogy kőlappal lefedeti, és kifizeti az alkalmazottat, aki elsöpör, és tesz oda virágot. Ez a magatartás nagyanyám elképzelése szerint az emberhez méltó léttel összeegyeztethetetlen.

Mégsem hagyhatja hátra az ember elhullott családtagjait, mint egy menyét vagy egy róka. Itt megint beleköthetünk, hogy a menyét esetleg elhagyja a menyét, a róka meg a komáját, de lássuk be, ezek meglehetősen éretlen viccek. Nem illenek meglehetősen érett emberekhez.

Ha temető, akkor táska, kosár. Pontosabban táska mindig, anélkül utcára se tesszük ki a lábunkat. Táskában számozott objektumok, úgymint:

egy – pénztárca,
kettő – szemüveg,
három – kulcs,
négy – határidőnapló,
öt – toll, ceruza,
hat – bicska (sose tudni),
hét – olló (mondom, hogy nem tudni),
nyolc – vászon zsebkendő,
kilenc – kesztyű (gondolj bele, mennyi kórokozó tenyészik a tömegközlekedésben!),
tíz – madzag (mondtam már, hogy sose tudni?),
tizenegy – tű, cérna (bármi bármikor elszakadhat),
tizenkettő – gumikarika,
minden eshetőségre.

Kosárba kerülő számozott objektumok:
egy – metszőolló,
kettő – kislapát,
három – kisgereblye,
négy – befőttesüveg a víznek,
öt – virágföld (nem veszünk azoktól a hullarablóktól),
hat – virág (kertből vágva, vázából kiemelve),
hét – használt nejlonzacskó (a vizes virágcsokor megfogásához),
nyolc – gyertya,
kilenc – gyufa.

Mindezeknél fontosabb összetevő: kellő szaktudás és ötven-hatvan év tapasztalat arra vonatkozóan, hogy az említett objektumok minél harmonikusabban elférjenek a rendelkezésre álló korlátozott térben. Nem spórolni a percekkel, négyszer-ötször is újrapakolni, ha egy másféle elrendezés ergonomikusabb kilátásokkal kecsegtet.

Szükség esetén minimális átcsoportosítás engedélyezett. A kézitáskába például, ha minden kötél szakad, bekerülhet a használt nejlonzacskó vagy a metszőolló, de nem a befőttesüveg vagy a kislapát. Mindennek van határa! A kislapát földes, a befőttesüveg vizes. És mindkettő ormótlanul kidudorítja a kézitáskát, megrövidítve annak élettartamát! Márpedig azért élünk a földön, hogy minél tartósabb tárgyakat használjunk, s minél inkább kiaknázzuk az azokban rejlő lehetőségeket. Hogy kipörgessük belőlük a maximumot. És ennyi.

A legfontosabb összetevőnél is fontosabb összetevő: megfelelő mennyiségű idő. Mert hiába is vásárolunk meg minden előírt összetevőt, ha nincs időnk sütni, nem lesz torta.

Ebben nagyanyám nem ismert tréfát.

Kiszámította a buszutat (és ráhagyott).

Kiszámította a villamosutat (és ráhagyott).

Kiszámította a buszmegállót a villamosmegállótól, illetve a villamosmegállót a parcellától elválasztó gyalogutat (és mindkettőre ráhagyott kicsit).

Kiszámította a sírnál töltött időt, gereblyézéssel, holtakkal beszélgetéssel, virágültetéssel, vízhordással, befőttesüveg-felállítással, gyertyagyújtással, Miatyánkkal együtt, és ráhagyott. Plusz szomszéd sírok látogatóival való csevegés, bármi sír körül adódó bonyodalom.

Ha a temetői irodára is kellett menni, sírbérlet-hosszabbítás miatt vagy reklamálni leszakadt faágak, nem megfelelő karbantartás miatt, az külön tétel.

Nagyanyám pláne kiszámított minden vonatutat, állomásra vezető utat, állomástól hazáig vezető utat. Menetrenddel a kézben. Mondjam-e, hogy ezekre is ráhagyott?

Mindezek tetejébe magára a készülődésre is volt külön félretett időintervallum. Ha mondjuk ráhagyásos számítás szerint negyed kettőkor kellett kilépni az ajtón, akkor abból vissza kellett számolni. Miért is?

Cipőpucolásra, mert koszosban, kopottban kilépni nem való.

Megfelelő kabát, kendő, sapka, kesztyű összekészítésére.

Ezek lekefélésére, szösztelenítésére és pormentesítésére. Az ember nem derogál.

A táskában lévő számozott tárgyak precíz ellenőrzésére, a hiányok kipótlására.

A kosárban lévő számozott tárgyak akkurátus ellenőrzésére, a hiányok kipótlására.

Virágvágás a kertből plusz öt perc. Vagy ezt meg kell tenni korábban, s akkor csak a virágnak a vázából való kivételére, vizes vécépapírba csavarására, gumikarikával rögzített használt nejlonzacskóba készítésére kell pár percet félretenni. Aki mindezekre nem szán időt, hervadt virágot visz a szeretteinek. Úgy ám!

Plusz esernyő, gumicsizma bekészítése, ha eső várható.

Plusz korábban az időjárás-jelentés meghallgatása.

Plusz elmosogatás, konyhapult letörlése, edények helyrerakása, ha már egyszer elmegy az ember otthonról.

Plusz az ebédlőasztal elrendezése, letisztítása, esetleg terítő kicserélése, hogy megfelelő látvány fogadjon hazaérkezéskor.

Ha az előzetes rendezkedések végtelen sorát követnénk, alighanem kiderülne, hogy a legelső ilyen nagyanyám köldökzsinórjának elvágása lehetett. Már azt is olyan körültekintően végezték el, hogy a későbbi eseménysor zökkenőmentesen elvezethessen a temetőbe való megfelelő elindulás ünnepélyes pillanatához.

És hát ezt az örökséget sikerült alaposan elsinkófálnom. Ha negyed egykor kéne indulnom, biztos, hogy egészkor még gyorsan befejezek egy cikket, megírok egy mailt. Közben darálom a kis kávémat, amelyhez azért vettem kézi malmocskát, hogy idegeimet pihentessem. Közben kilóg a szájamból egy kifli vagy egy banán. Mert, ugye, a rendes evés se jött össze. Közben szedem össze a könyveket, mert felolvasni megyek. Hozom fel a pakkokat, mert eladni, dedikálni is fogok. Teszem be a nyugtatömböt, de a pecsétet tutira itthon felejtem, hogy legyen min bosszankodnom.

Jaj, és a posta meg a csekkek, basszus!

Jaj, és a számlák, amiket vinnék a könyvelőhöz!

Jaj, és a fellépő ing! (Vasalatlan, hát persze… Nagy jövőt nem jósolok neked, fiam!)

Jaj, és az okosteló, amit GPS-nek használok. (Mert a saját eszedből nem futja!)

Jaj, és a focicucc, amely kilenc számozott darabból áll, és már nem lesz időm hazafelé beugrani érte. (Mert nem jól számoltad ki, ugye?)

Jaj, és víz egy palackban, mert kipusztulok. (A mi időnkben nem hurcibásztunk mindenhová vizet magunkkal. Sokáig bírja ám szomjan az ember. Ha tartása van.)

Jaj, és a szemüveg, mert még nem szoktam hozzá, hogy kell a felolvasáshoz.

Nem, ez nem ugyanaz a szemüveg, nem a nagyanyámé.

Pedig azon keresztül nagyon máshogy látnám a világot!

A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas, ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt találhatók .

Kövess minket Facebookon is!