„Eljátszatták velünk a demokráciát” – a szakértők csak a hírekből tudták meg, hogy a minisztérium felülbírálta őket, és másoknak adta a pénzt

„Mélységesen felháborít ez a helyzet, szerintem nagyon kontraproduktív, és az egész magyarországi tudományos társadalomra rendkívül negatívan hat”

– mondta Kolossváry Márton.

A Johns Hopkins Egyetemet és a Harvardot is megjárt, nemzetközileg elismert és többszörösen díjazott fiatal kutató 2022-es hazatérése óta a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet Oktatási és Kutatási Osztályának osztályvezetője. Tavaly őt is felkérték, hogy vegyen részt a kormánynak szimbolikus szempontból is fontos tudományos program, a HU-rizont 2025-ös kiírására érkező pályázatok értékelésében. A munkát társaival együtt el is végezték, többkörös bírálat és hosszú szakmai egyeztetések után felállítottak egy konszenzusos rangsort az általuk legjobbnak ítélt pályázatokból.

Azt már ő is csak a hírekből tudta meg, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium felülbírálta a szakértői csapatot, és több helyen is jelentősen módosította a rangsort, így olyan pályázatok is támogatást nyertek, amelyeket az értékelő testület erre egyáltalán nem tartott érdemesnek, míg több, ezeknél jobbnak ítélt pályázatot egyszerűen kihagytak. Minderről a nyilvánosság semmit sem tudhatott meg.

„Társadalom- és nemzetpolitikai szempontok” – így indokolta a minisztérium, amikor megkérdeztem, milyen alapon döntöttek úgy, hogy nem a szakmai testület által arra érdemesnek tartott kutatásoknak adnak pénzt. Azt állították, hogy az általuk felemelt pályázatok nem másokat túrtak ki a sorból, hanem a kedvükért inkább megemelték a szétosztható keretet – de ez, amellett, hogy nem teljesen igaz, a tiszta verseny és az átláthatóság szempontjából legalább annyira aggályos.

„Ez az ügy választ ad azoknak, akik máig nem értik, hogy miért függesztette fel az EU a Magyarországnak járó uniós forrásokat – mondta Léderer Sándor, a K-Monitor ügyvezető igazgatója. – Az eset arra is rámutat, hogy továbbra is jogosak az EU ilyen aggodalmai, hiszen ugyanazok a gyakorlatok működnek még mindig, amelyek miatt sor került az EU-s források befagyasztására.”

„Engem elvileg titoktartás kötelez, és erre fel is hívták a figyelmet, amikor megfogalmaztuk a kétségeinket, amivel feltehetőleg jelezték, hogy maradjunk csöndben”

– mondta Kolossváry Márton.

De ő nem maradt csöndben: cikkünkben a nevét vállalva beszél arról, hogyan nyúlt át a fejük fölött a minisztérium, hogyan próbálta több csatornán is jelezni az ezzel kapcsolatos aggályait, és hogyan pattant le végül a rendszerről, amely eredetileg felkérte őt a munkára – majd a kérdéseink megérkezése után hogyan tett büntetőfeljelentést a pályázatot kiíró hivatal.

Can we have Horizont? We have Horizont at home

A magyar kutatók nemzetközi együttműködéseit ösztönözni hivatott HU-rizont program létrehozásához az vezetett, hogy az uniós tagállami kormányok 2022 végén szinte egyhangú döntéssel, átláthatósági és összeférhetetlenségi problémákra hivatkozva, eltiltották a közérdekű vagyonkezelő alapítványokat (kekvákat) és a fenntartásukba került intézményeket az uniós kötelezettségvállalásoktól. Ez 21 magyar és később egy osztrák modellváltó egyetemet érintett, és a Horizont Európa nevű uniós kutatási programnál jelentett különösen nagy érvágást. A kormányzati megfogalmazással szemben ezek az intézmények valójában nincsenek eltiltva a Horizonttól, továbbra is részt vehetnek benne, de csak úgy, mint az EU-n kívüli intézmények: friss uniós támogatást nem kaphatnak belőle, és az uniós együttműködő felek számában szabott minimumfeltételekbe sem számítanak bele.

A kormány 2023 márciusában ötmilliárd forintos alappal igyekezett pótolni a kieső pénzt, és azóta is rendszeresen hirdet rásegítő támogatásokat a résztvevőknek. Ennek ellenére a modellváltó egyetemek már 2023 nyarán eurómilliós károkra panaszkodtak. A gyakorlati problémákra utal, hogy akkortájt, amikor 2024 januárjában zsákutcába futottak az egyeztetések a kekvákról, a kormány a hazai költségvetésből indított két pótkezdeményezést egy-egy uniós program mintájára. Így jött létre az Erasmus pótlására a Pannónia, a Horizont helyett pedig a HU-rizont.

A politikai előzmények miatt a HU-rizont nemcsak az uniós pályázati forrás és nemzetközi együttműködési lehetőség nélkül maradt egyetemeknek, hanem a kormánynak is fontos, ami abból is látszik, hogy rendre azt kommunikálják, hogy a program olyan sikeres, hogy nincs is szükségünk az EU-sra. „Egyesek próbálnak minket kizárni […], de innentől a világ vezető egyetemeivel csúcskutatásokat végzünk, ugyanis mi magyarok arra vagyunk hivatottak, hogy a jövőért folytatott versenyt megnyerjük” – mondta a tavalyi kiírás decemberi eredményhirdetésén Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter, aki szerint a HU-rizont még jobb is, mint amilyen a Horizont volt.

A brexit után egyébként a britek is próbálkoztak hasonlóval, az Erasmus és a Horizont helyett is indítottak saját programot, de aztán szép lassan inkább újra csatlakoztak előbb a Horizonthoz, majd az Erasmushoz is. A HU-rizont indulásakor Freund Tamás, az MTA elnöke is azt mondta, hogy a károk mérsékléséhez nélkülözhetetlen a program, de az ország és a magyar kutatók alapvető érdeke lenne visszatérni a Horizontba.

Hasonlóan gondolhatták azok a végzős hallgatók is, akik február végén kinevették Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért és fiatalokért felelős államtitkárt, amikor az Állatorvostudományi Egyetem diplomaosztóján arról kezdett el beszélni, hogy „amikor a kicsinyes politikai bosszúállás jegyében kizárták a magyar hallgatókat az Erasmus-, a kutatókat pedig a Horizont-együttműködésekből, kötelességünk volt helytállni önökért.”

Mindenesetre a HU-rizont 2024-ben valóban elindult, és a magyar vezetésű konzorciumokban valóban nagynevű külföldi egyetemek vesznek részt. Az első, 2024-es kört eredetileg 8 milliárd forintos kerettel hirdette meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH), ezt később 12 milliárdra emelték. A második kör 2025 márciusában indult, a nyertesek listáját decemberben tették közzé, 23 pályázat kapott összesen 8,58 milliárd forintot.

Az értékelők a közleményből tudták meg, hogy más nyert

A HU-rizontra a pályázók legalább két nemzetközi partnerrel társulva, maximum 400 millió forintra nyújthatnak be támogatási kérelmet, három fókuszterület valamelyikére: az egészséges élet megőrzése, a gazdaság zöld átmenete, és a gazdaság és társadalom digitális átállása. Mindegyik területnek saját értékelő testülete van, amely kétkörös értékelés végén kialakítja a javasolt támogatási sorrendet. A tagok szerződést írnak alá az NKFIH-val, ennek része a titoktartás is. Munkájukért tiszteletdíjat kapnak.

A tavaly márciusban meghirdetett 2025-ös kiírásra május közepéig lehetett jelentkezni, összesen 133 pályázat érkezett. Kolossváry Márton az egészségügyi terület értékelésében vett részt, ebbe a kategóriába 70 pályázat érkezett, azaz több mint az összes fele. Bár a nyertesekről közzétett listából a kategóriák nem derülnek ki, a hozzám eljutott háttéranyagokból látható, hogy a végül támogatásban részesült 23 pályázatból tíz tartozott ehhez a területhez.

Az egészségügyi terület értékelő testületében tizenhatan voltak. Az első fordulóban minden pályázatot egy vezető értékelő és két-három további tag értékelt, az általuk adott pontszámok alapján alakult ki egy előzetes sorrend. „Utána egy nyolcórás bizottsági ülésen átbeszéltük az összes pályázatot, és meghatároztuk azt a minimum pontszámot, amin felül kiküldtük őket külső bírálatra” – mondta Kolossváry. Szeptember 2-án tartották az előszűrő ülést, és a 70 pályázat valamivel több mint felét javasolták külső bírálatra. „Amit nem küldtünk ki, azt elvileg tájékoztatni kellett, hogy nem jutott tovább. A továbbjutókat kiküldték két külső bírálónak, akik megint pontozták őket.”

Ekkor jött az első meglepetés. Október 24-én az egyik paneltag észrevette, hogy olyan pályázat is kapott külsős véleményt, amelyet a bizottság nem javasolt továbbküldésre, de erről nekik senki nem szólt. Erre válaszul másnap azt a tájékoztatást kapták, hogy nekik csak javaslattételi joguk van, az NKFIH „a pontok jelentős diszkrepanciájára” hivatkozva módosította a döntésüket, és más pályázatokat is kiküldött külső bírálóknak.

November 24-én újra összeült a testület, és már a külső bírálók véleményét is figyelembe véve megtartották a végső sorrendet meghatározó ülést. Nagyjából negyven pályázatot vitattak meg, de csak körülbelül a tizenötödikig konkretizálták a rangsort, mert megkérdezték az NKFIH jelen lévő elnökhelyettesét, hogy egyáltalán hány nyerhet, és azt mondta, hogy maximum tíz. „Mindenki elégedetten ment haza, mert voltak tudományos viták, de sikerült egy konstruktív sorrendet felállítanunk, amit minden jelenlévő tag egyhangúlag, szavazás keretében elfogadott” – mondta Kolossváry.

Aztán december 19-én kijöttek az eredmények, és azt látták, hogy ez a konszenzusos sorrend több helyen is megváltozott: a tíz támogatott pályázatból hat volt csak olyan, ami az ő értékelésük alapján is nyert volna, négyet másra cseréltek. Bekerült például a támogatottak közé az eredetileg a 13. és a 14. helyre sorolt pályázat. És nyert a 37. helyezett is, ami azért volt meglepő, mert ez volt az egyik, amit nem is akartak kiküldeni második fordulóra, aztán a mégis bekért külső vélemények alapján kiemelten tárgyalták, de továbbra sem tartották támogatandónak.

„A legdurvább viszont az volt, hogy nyert a 70-ből a 60. pályázat is, ami annyira rossz volt, hogy egyáltalán nem ment ki külső bírálatra, ezért a rangsort felállító ülésen nem is tárgyaltuk.”

Amikor kijöttek az eredmények, Kolossváry írt egy levelet az értékelő testület elnökének, hogy problémásnak találja a változtatásokat. Az elnök azt válaszolta, hogy ő is meg van döbbenve, és nem tudja, mit lehet ebben a helyzetben tenni. Egy másik értékelő az NKFIH-t kérdezte meg arról, hogy jött-e be új bírálat ezekhez a pályázatokhoz, vagy mi alapján változtattak a végső sorrenden. Erre a körlevélre Kolossváry is reagált, azt feltételezve, hogy csak valami adminisztratív hiba történt, hiszen olyan pályázat is nyert, amit nem is tárgyaltak – és mivel nem is került a bizottság elé, még elvi lehetőségük sem lett volna támogatásra javasolni.

„A tudományos életben ez olyan tabu, ami sehol nem így történik, Magyarországon se történt így ez idáig. Olyan a világon nincs, hogy valaki egy pályázatnál úgy hoz döntést közpénzekről, hogy azt senki nem tudja ellenőrizni – mondta Kolossváry. – A szakértői bizottság által felállított sorrend szent. Az, hogy ténylegesen hányat fognak támogatni, más kérdés. Olyan például előfordulhat, hogy a keretből fennmaradt maradványösszeggel összevetik a listát, és ha a következő támogatása már nem fér bele, de az az utánié igen, akkor azt előreveszik. Olyan is van, hogy összenézik a különböző szakterületeket, hogy hol mennyi pénz maradt, és hol húzzák meg közösen a határt. De olyan nincsen, hogy átsorolnak. Főleg nem úgy, hogy egy pályázatnak nem kell végigmennie a formális pályázati folyamatokon. Eljátszatták velünk a demokráciát.”

Kolossváry levelére az NKFIH tudományos és nemzetközi elnökhelyettese, Lengyel László írt egy válaszlevelet, amelyben megköszönte a munkájukat, de jelezte, hogy nekik véleményalkotási joguk van, a végső szó a minisztériumé, amúgy pedig ne felejtsék el, hogy titoktartás köti őket. Mindez már december 22-én, közvetlenül a karácsonyi ünnepek előtt történt. Január 5-én Kolossváry megint rákérdezett a dologra, de más paneltag nem mutatott hajlandóságot a közös fellépésre, így egyedül maradt.

Szakmai helyett nemzeti szempontok

Az teljesen világos, és Kolossváry Márton sem vitatja, hogy jogilag valóban a minisztérium a döntéshozó, a támogatások odaítéléséről ők mondják ki a végső szót. Ez egyébként a kiírás oldaláról letölthető pályázati felhívásban is szerepel: „A támogatási kérelmekre vonatkozóan – a felállított rangsor ismeretében – a döntést a Kulturális és Innovációs Minisztérium hozza meg. Csak olyan támogatási kérelem részesülhet támogatásban, amelyet a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásban részesít.”

Miután a felhívásból megtudtuk, hogy csak az kaphat pénzt, akinek pénzt adtak, nézzük, milyen megfontolásból adtak pénzt annak a pályázatnak, amelyet a 60. helyről repített a tíz támogatott kutatás közé a minisztérium. Ezt a pályázatot a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adta be, a címe Mesterséges intelligencián alapuló eszközök az idegtudományban, és AI4NeuroScience néven futott. Aki nem a HU-rizont pályázati felhívásának vagy Hankó Balázs sajtóközleményeinek böngészésével fekszik és kel, most meglepődhet, hogy a modellváltó egyetemeknek kiírt pályázaton egyáltalán hogyan indulhatott el egy külhoni egyetem.

Úgy, hogy a második, tavalyi kiírásba a kekvás egyetemek mellé név szerint beleírtak két, határon túli magyar intézményt is.

A pályázók körénél két pont van, az egyik a kekvás egyetemekről szól, e mellé került be az, hogy pályázhat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (októbertől már egyetem) is. Hankó Balázs már a pályázat tavaly márciusi meghirdetésekor jelezte a bővítést: „Azt szeretnénk, ha a Sapientia Egyetem Erdélyben a román egyetemek között a legjobb tíz felsőoktatási intézmény közé kerülne, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola – a következő években immár egyetemmé válva – pedig az ukrajnai magányegyetemek között az elkövetkezendő években a legjobb öt egyetem közé kerülhetne.”

A decemberi eredményhirdetéskor a miniszter már arra is utalt, hogy kifejezett cél volt ezeknek az intézményeknek a támogatása: „Kiemelte, a pályázatok elbírálása során nemzeti szempontokat is beemeltek, ezért az a döntés született, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a Kaliforniai Egyetemmel, azaz a világ 18. legjobb egyetemével a mesterséges intelligencia és az idegtudományok vonatkozásában fog kutatásokat végezni” – olvasható a közleményben.

Ugyanitt a másik külhoni egyetemről szinte szó szerint kimondta Hankó, hogy ez volt a támogatás oka: „Kárpátaljára mi, magyarok különösen is figyelünk, ezért döntöttünk úgy, hogy az újonnan egyetemi rangra emelkedett beregszászi magyar egyetem vonatkozásában Kárpátalja digitális átállását segítő kutatásokat finanszírozunk.” Mivel ez másik kategóriában indult, arról nincs információm, hogy volt-e hasonló ellentmondás az értékelő testület szakvéleménye és a nyertes pályázatok listája között. A két nevesített és támogatott külhoni intézmény egyébként nem esett el az EU-s pályázati pénzektől, sőt az Erasmus+ keretében is van együttműködés kettejük között.

Mindezzel az a probléma, hogy a kiírásban nem volt szó arról, hogy nemzeti szempontok is szerepet játszanak a döntésben, így erről a pályázók sem tudhattak, amikor benyújtották a pályázatukat. A pályázati felhívás „A projektkiválasztás folyamata” című részében ez szerepel: „Alapvető törekvés a kiemelkedő tudományos teljesítménnyel rendelkező pályázók támogatása. A pályázatok értékelésében ezért hangsúlyos szerepet kap a szakmai publikációs tevékenység, különösen a benyújtást megelőző 5 év eredményei. Az értékelő testületek a pályázó Vezető kutató publikációs és hivatkozási adatait részletes elemzésnek vetik alá, ami a pályázat szakmai tartalmának megítélésével együtt alapvető bírálati szempont. Csak új, más támogatott projektekkel legfeljebb minimális átfedést tartalmazó kutatási témajavaslatok támogathatók.” Ezután következik „Az értékelés szempontjai” című alfejezet, amely részletezi, hogy milyen szempontokért hány pont adható az értékelés során. Ilyenek a tudományos és társadalmi hatás kifejtésére való képesség (0–5 pont); a javasolt megoldás, módszertan kiválósága, egyedisége, újszerűsége (0–15 pont); a hazai és nemzetközi megvalósító partner kiválósága (0–15 pont); illetve a hiteles, gondosan tervezett és hatékony megvalósítási terv (0–10 pont).

A pályázati kiírás és a miniszter nyilatkozata tehát nyíltan utalt arra, hogy a Sapientia (és a másik panelban a Rákóczi Egyetem) pályázatának pénzt akartak adni, csak az nem volt nyilvános, hogy ettől függetlenül elbáboztatták a bírálatra felkért szakértői bizottsággal, hogy szakmai szempontok alapján állapítsák meg, ki érdemes támogatásra. És amikor ebbe a Sapientia történetesen nem esett bele, akkor utólag, önhatalmúlag belerakták. Ehhez az általuk felállított szabályok szerint minden joguk megvolt, csak az nem világos, hogy akkor az egész értékelősdinek mi értelme volt.

Míg a többi pályázatot könnyebben el lehet intézni annyival, hogy módosítgattak a javasolt rangsoron, a Sapientia pályázatánál jobban rezeg a léc, hiszen azt – szemben a 37. helyen végzett pályázattal – saját jogon se küldte ki külső bírálatra az NKFIH, és mint külső bírálaton nem járt pályázatot, az értékelő testület a végső rangsorát felállító ülésen még csak nem is tárgyalta. Már csak azért is furcsa, hogy külső bírálat nélkül nyert ez a pályázat, mert az NKFIH egy hozzánk eljutott belső szabályzata – a HU-rizont döntés-előkészítési eljárásrendjéről szóló 3/2025. számú elnöki utasítás – kimondja, hogy a második körbe nem bejutott pályázókat tizenöt munkanapon belül ki kell értesíteni arról, hogy a pályázatuk „További értékelésre nem javasolt (a szakmai értékelés második fázisában nem kerül vizsgálatra)”. Itt ez a jelek szerint nem történt meg, hiszen hiába nem jutott tovább a pályázat, végül mégis nyert.

Kérdésemre a Sapientiától meg is erősítették, hogy nem kaptak értesítést a kiesésről, épp ellenkezőleg, arról kaptak, hogy továbbjutottak: „A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem három pályázatot nyújtott be főpályázóként a HU-rizont 2025. évi kiírására. Ezek közül egy pályázat elutasításra került, kettő pedig – köztük a »Mesterséges intelligencián alapuló eszközök az idegtudományban« című projekt – a kiegészítő dokumentumok benyújtását követően továbbjutott a bírálati folyamat következő szakaszába. Erről értesítést is kaptunk.”

Ezek szerint már a második forduló előtt tudták a minisztériumban, hogy a szakértői rangsortól függetlenül támogatni fogják ezt a pályázatot. Mint látni fogjuk, a minisztérium ezt a válaszában gyakorlatilag el is ismerte.

Az idei kiírás március végi meghirdetésekor Hankó Balázs már hivatkozott is a két külhoni egyetem sikerére: „Az egyetemek és innováció vonatkozásában is a teljes Kárpát-medencében gondolkozunk. Tavaly az erdélyi Sapientia Egyetem, valamint a kárpátaljai II. Rákóczi Ferenc Egyetem is sikeresen pályázott a HU-rizontra, a Sapientia az amerikai UCLA-val kutat közösen idegtudományokban és a mesterséges intelligenciában, a II. Rákóczi Ferenc Egyetem pedig Kárpátalja digitalizációja vonatkozásában adott be nyertes pályázatot.” Tehát kiírták rájuk a pályázatot, aztán az értékelők szakmai véleményével szembemenve meg is nyerették velük, utána pedig kitették őket az ablakba mint sikeresen pályázókat.

Ebből a sajátos, magyar, mégis külföldi helyzetből egyébként több pályázati érdekesség is adódik. Az egyik, hogy az a Sapientia, amely a kiírásban nevesítve szerepel mint a magyar nyelvű képzése miatt pályázásra jogosult intézmény, az egészségügyi panel két másik pályázatában külföldi partnerként tűnik fel. Az egyikben épp a Rákóczi Egyetem külföldi partnereként, a másikban pedig a Semmelweis Egyetem egyik külföldi partnereként. Ez a két pályázat a beérkezett 70-ből a 66., illetve a 70. lett az értékelőknél. Így fordulhatott elő az a különös helyzet is, hogy a Sapientia nyertes pályázatában két nemzetközi partner vesz részt, és a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem mellett a másik „külföldi partner” az Óbudai Egyetem. A Rákóczi Egyetem másik panelban nyertes pályázatánál is hasonló a helyzet: a kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetem mellett a másik nemzetközi partnerük a valamiért angolul feltüntetett University of Debrecen.

Egyébként a Sapientia győztes pályázata kérte a legkevesebb támogatást az egészségügyi panelban. Míg a beérkezett pályázatok túlnyomó többsége a maximális 400 millió forintot, vagy ahhoz közeli összeget igényelt, a AI4NeuroScience által igényelt támogatás 260 millió forint volt. Végül ennél is kevesebbet, 200 milliót kapott, miközben az összes többi, támogatást nyert egészségügyi projekt megkapta a teljes igényelt összeget. (Kis közjáték: a nyertesek decemberben közzétett listáján 200 millió forint van feltüntetve a pályázatnál, de a nyertes projektek márciusban feltöltött bemutatásánál korábban az eredetileg igényelt teljes összeg, 260 millió szerepelt. Ugyanez történt a Rákóczi Egyetemnél, csak 100, illetve 399 millióval. Miután rákérdeztem az ellentmondásra a minisztériumnál, választ ugyan nem kaptam, de másnap átírták a számokat mindkét külhoni egyetemnél. Itt még látszik.)

A pályázók körénél a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvényre hivatkozik a felhívás, bár az nem világos, hogy miért, ha az összes lehetséges ország összes lehetséges egyeteme közül úgyis nevesíti a két kiválasztottat. A 2001-es törvény szerint Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna magyar nyelvű képzést biztosító, kutatási és innovációs tevékenységet folytató felsőoktatási intézményei jöhetnének szóba, és, ahogy a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának gyűjtéséből is látszik, mind a hat szomszédos országban található magyar nyelven is oktató intézmény. Romániában például nyolc ilyet sorolnak fel, Ukrajnában hármat. Szóval az látszik, hogy valójában nem a magyar képzést biztosító, hanem a kifejezetten magyar intézmények támogatása volt a cél.

A Sapientia a magyar állam által létrehozott és támogatott, alapítványi fenntartású intézmény, amely jó viszonyt ápol a kormánnyal. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem ezzel szemben román állami egyetem, erős intézményi autonómiával. Komoly magyar oktatási és kutatási struktúrája van, de politikailag soha nem feküdt annyira jól a Fidesznél. A két egyetem szembenállásáról néhány éve a Transtelex írt részletesen.

A támogatásokról döntő minisztérium vezetője, Hankó Balázs az erdélyi kampánykörútján is útba ejtette az egyetem csíkszeredai karát – hivatalosan persze nem mint Pest 6. választókerület fideszes jelöltje, hanem mint miniszter –, ahol a „Kérdezd a minisztert!” című rendezvényen vett részt. Itt előbb Tonk Márton rektor beszélt arról, hogy milyen jelentős eredmény, hogy a Sapientia az egységes magyar felsőoktatási tér részévé vált, és hogy az elmúlt években mennyire megerősödtek a kapcsolatok a magyarországi egyetemekkel és az anyaországi szakpolitikával. Majd egy hallgató megkérdezte a minisztert, hogy miért velük gyűjtette az aláírásokat a kampányban, utaztatva, szállást, ellátást és pénzt adva sapientiás erdélyi fiataloknak. Hankó szerint azért, mert „egy nemzet, egy közösség vagyunk”.

Hankó Balázstól egyébként sem idegen a miniszteri és a képviselőjelölti szerep összemosása, ősszel például Mága Zoltán újévi koncertjére osztogatott jegyeket, épp azokon a településeken, amelyek a választókerületébe tartoznak, miközben ugyanebben a választókerületben az általa vezetett minisztérium is támogatta Mága ingyenes koncertjeit, amelyeknek Hankó volt a fővédnökük. Hasonlóan nehéz meghúzni a szerepkörei közti határvonalat abban, hogy a felsőoktatásért is felelős miniszterként a felügyelete alá tartozó Semmelweis Egyetem a választás előtti hónapokban az ő választókerületében indított egészségügyi mintaprogramot a gödöllői egészségügyi ellátás átvételével és a környékbeli településekkel kötött partnerségekkel.

Olyan neves kutató adta be, biztos jó az ott annyira hátul?

A másik, különös figyelmet érdemlő, az értékelők által a 37. helyre sorolt pályázat a Semmelweis Egyetemről érkezett, a címe: Kimenetellel összefüggő biomarkerek feltárása az OnkoBankban gyűjtött szolid tumorok transzkriptomikai és proteomikai elemzésével, röviden OnkoBank néven futott.

Jól bejáratott márkanévről van szó: mint a honlapján is olvasható, az OnkoBank a Semmelweis Bioinformatika Tanszéke által koordinált, 15 magyar és egy külföldi intézmény részvételével megvalósuló projekt, a célja, hogy rosszindulatú tumoros megbetegedésben szenvedő betegektől levett szövet- és vérmintákat felhasználva új biomarkereket keressen. A 25 évre tervezett projekt 2021-ben indult, és több mint 3000 daganatos beteg mintáit tartalmazza. A HU-rizontra beadott pályázat célja olyan új biomarkerek felfedezése, amelyek képesek előre jelezni a terápiás választ és a várható túlélést vastag- és végbélrák, petefészekrák és vesesejtes carcinoma esetén.

A pályázat – és egyben az OnkoBank – vezető kutatója Győrffy Balázs, az egyetem Bioinformatikai Tanszékének vezetője, nemzetközileg elismert, sokszorosan díjazott tudós, aki 2022-ben és 2023-ban is a világ legtöbbet hivatkozott kutatói között volt. A projekt az egyetem támogatását is bírja: „A Semmelweis Egyetem teljes mértékben elkötelezett az OnkoBank sikere mellett, és minden lehetséges támogatást megad annak érdekében, hogy a projekt hosszú távon is eredményes legyen” – írta az OnkoBank tavalyi kiadványához fűzött rektori ajánlójában Merkely Béla.

„Ezek a pályázatok próbálnak átfogóak lenni, és sok elkezdte behozni a mesterséges intelligenciát mint témakört, de nem feltétlenül kellő hozzáértéssel. Általában ezeket a pályázatokat én kaptam, mert nekem ez a szakterületem, az orvostudományon belül MI-vel foglalkozom. Én voltam például az első és levelező szerzője az amerikai kardiológiai társaság tavaly megjelent irányelveinek az MI-kutatásokkal kapcsolatban. Emiatt nekem nagyon kritikus véleményem volt több pályázatról is, és egy négy-hatórás ülésen ezeket a kritikákat alaposan megvitattuk, majd végül százszázalékos konszenzusos döntéssel állítottunk fel egy sorrendet” – mondta Kolossváry Márton.

Az OnkoBanknak is ő volt az egyik értékelője. „Nagyon sok kritikát fogalmaztam meg, mert pont ilyen MI-vel kapcsolatos dolgok voltak benne, és olyan metodológiai hibái voltak, amik miatt biztos, hogy nem tud megvalósulni az, amit a pályázatban célul tűztek.” Volt olyan értékelő, aki viszont pozitívabban értékelte a pályázatot. Az NKFIH végül erre, „a pontok jelentős diszkrepanciájára” hivatkozva küldte ki mégis külső bírálatra. A külső bírálatok beérkezése után, a rangsorolásnál azonban csak a 37. helyre került.

Ezt a pályázatot az ülésen is külön megvitatták. „Az értékelő testület elnöke kiemelte, hogy szeretné mégis átbeszélni, mert egy neves kutató pályázatáról van szó, biztos, hogy jó helyen van-e ez annyira hátul. Négyszer is előjött ez az ülés alatt, és a vezető értékelője is megemlítette, hogy az összes véleményem, amikben pontokba szedve leírtam, hogy milyen metodológiai nehézségek és problémák merülnek fel, amik megkérdőjelezik a megvalósíthatóságot, azok mind állnak. Végül az lett a konszenzusos döntés, hogy jó, akkor ez van, marad a 37. helyen. Aztán ez a pályázat is nyert” – mondta Kolossváry.

Megkerestem Győrffy Balázst, hogy megkérdezzem, hallott-e a támogatás elnyerésének körülményeiről, illetve mi a véleménye erről. Azt írta, hogy mivel az értékelési folyamat során keletkezett anyagok nem nyilvánosak, és azok teljességét és kontextusát nem tudja ellenőrizni, a folyamatot nem szeretné érdemben kommentálni, de válaszában hosszan méltatta a pályázatukat. „Egy kifejezetten erős és nagyon alaposan előkészített projektre kértünk támogatást. Az alapjain több mint hat éve dolgozunk, és összesen öt érvényes etikai és NNGYK-engedéllyel rendelkezünk, ami azt jelenti, hogy a kutatási munka azonnal megkezdhető volt” – írta. Kiemelte a pályázó konzorciumban részt vevők, köztük a saját kiemelkedő tudományos teljesítményét és a partnerek közötti bejáratott együttműködést, illetve az OnkoBank európai szinten is az egyik legjelentősebbnek tartott infrastruktúráját. „Összességében az a véleményem, hogy egy sokéves munkával már megalapozott, nemzetközi szinten is versenyképes és azonnal indítható kutatási programra kértünk támogatást.”

A minisztérium felülbírálata miatt a top tízből kiesett négy pályázatból kettő semmelweises volt, illetve a négy feljebb kerültből is kettő erről az egyetemről érkezett. Információim szerint az OnkoBankon kívül is volt olyan semmelweises pályázat, amelyet az értékelők javaslata ellenére küldtek a második körbe, bár az végül nem nyert. Emiatt felmerül a kérdés, hogy a Semmelweis vezetőségének kikérhették-e a véleményét a támogatandó pályázatokról. Már csak azért is, mert több forrásból hallottam olyan vélekedést, hogy az egyetem rektora, az NKFIH-val és személyesen Hankó Balázzsal is jó viszonyt ápoló Merkely Béla meglehetősen határozott véleménnyel viseltetik a Semmelweis bizonyos intézetei iránt.

A cikkhez bő fél tucat semmelweises kutatóval beszéltem, és többen is arról a benyomásukról számoltak be, hogy az egyetemi hierarchiában nem minden intézet egyenlő. „Ha olyan helyen dolgozol, ami nem tartozik a kiemeltek közé, már az egyetemen belül könnyen elakadsz” – mondta egyikük. „Az, hogy a rektor úrnak vannak stratégiai irányvonalai, köztudott, a klinikum általában erősebben támogatott mint az alapkutatási intézetek, amivel önmagában nincs is feltétlenül probléma egy orvosi egyetemen. De az elméleti intézetek között is vannak olyanok, amik a felső vezetés szemében nem tudnak hibázni, és vannak olyanok, amik folyamatosan hibáznak” – mondta egy másik kutató. Volt, aki arról beszélt, hogy előfordult már olyan is, hogy a Merkelyvel konfliktust vállaló intézetektől elvontak bizonyos feladatokat.

Megkérdeztem Merkely Bélát is, hogy kikérték-e a véleményét a támogatások elosztásánál, illetve ha nem, az egyetem rektoraként mit gondol arról, hogy bizonyos semmelweises pályázatok a minisztériumi döntéssel kiestek a nyertesek közül. „Ha így volt, nem először fordul elő a történelemben, hogy a szakértők által javasolt lista nem teljes egészében egyezik meg azzal, amit a végén kihirdetnek – mondta. – Nem emlékszem olyanra, ahol nem így lett volna az elmúlt harminc évben. A szakértők nem felkent, szent emberek, hanem egy adott témához valamilyen szinten értő kollégák. Mindenkinek megvan a felelőssége, a szakértőknek, hogy elmondják a véleményüket, a döntéshozóknak, hogy meghozzák a döntést, és természetesen lehet vitatni az elsőt meg a másodikat is. Valószínűleg az én pályázataimnál is hasonló módon volt úgy, hogy lekerültem a listáról, meg az is lehet, hogy felkerültem. Az európai pályázatoknál is így van.”

Merkely szerint nem szokták kikérni a véleményét arról, hogy különböző pályázatokon ki nyerjen, „de természetesen az egyetem érdeke az, hogy minél több semmelweises pályázat nyerjen. Mi mindig örülünk annak, ha az egyetem sikeresen vesz részt különböző pályázatokban, és azon vagyunk, hogy a lehető legtöbb pályázatot el tudjuk hozni.”

„Nekem semmilyen befolyásom erre nincsen, de ha általánosságban megkérdezik a véleményemet, akkor mindig azt mondom, és ezt számos helyen hangsúlyozom, az NKFIH-ban is, a minisztériumban is, az egyetemen is, hogy mindig az elmúlt öt év teljesítménye legyen irányadó.”

Szerinte a támogatásokat mindig annak kellene adni, aki az elmúlt öt évben a legtöbb tudományos teljesítményt tette le az asztalra – ez a szempont egyébként szinte szó szerint ott van a HU-rizont értékelési szempontjai között is. Külön rákérdeztem, hogy ezt a konkrét pályázatnál is fontosabb szempontnak tartja-e. Merkely szerint fontosabb, mert magukat a pályázatokat úgyis csak szubjektíven lehet értékelni. „Összehasonlítani az onkológiát a kardiológiával, a szemészettel, hát hogyan lehet ezeket összehasonlítani?” – mondta, hozzátéve, hogy a szakértők tudományos hozzáértése az adott kérdésekhez amúgy is „nagyon heterogén, nem lehet egyenszilárdságú szakértői gárdát összeszedni”.

„Én úgy tudom, hogy az ilyen szakértők aláírnak valami titoktartást, és nem nyilatkozhatnak” – jegyezte még meg.

Inkább több pénzt adtak, csak adhassanak nekik is

A támogatásra javasoltak és a támogatottak közötti eltérésekről természetesen megkérdeztem az NKFIH-t és a minisztériumot is. A hivatal nem reagált a megkeresésre, a minisztérium viszont meglepő választ adott.

„A keretösszeg terhére hozott támogatói döntésben azok a pályázatok részesültek, amelyeket a felkért szakértői testületek támogatásra javasoltak. A szakértői testületek által támogatásra javasolt projektek támogatási igénye meghaladta a rendelkezésre álló pályázati keretösszeget. A Minisztérium a végső döntés meghozatala során a szakértői véleményeken túl mérlegelte a pályázati kiírásnak megfelelően a támogatásra javasolt projektek esetében a nemzetközi együttműködő partnerek kiválóságát és a kutatási téma társadalmi relevanciáját is” – írták.

Már ez is több ponton meglepő, például mert „a szakértői testületek által támogatásra javasolt projektek támogatási igénye” nem haladhatta meg a rendelkezésre álló keretet, hiszen az értékelők eleve nem arról tettek javaslatot, hogy mely pályázatok kapjanak támogatást. Ők nem is tudták, hogy a másik két panellel együtt pontosan hány pályázat kaphat, csak egy bővebb rangsort állítottak fel a saját területükön, amely alapján a minisztérium sorban odaadhatja a pénzt, amíg az el nem fogy. Ráadásul a minisztérium a válasza szerint olyasmiket mérlegelt még pluszban a szakértői véleményeken túl, amiket már a szakértők is mérlegeltek, hiszen ezek a munkájukhoz előírt szempontok között szerepeltek. És azt sem magyarázza mindez, hogy a kisebb cserék miért történtek az értékelői rangsorhoz képest, hiszen úgy kapott támogatást tíz pályázat az egészség panelben, hogy például a szakértők által ötödik helyre rangsorolt kutatást is kihagyták.

Ami viszont igazán figyelemreméltó, az a nagyobb rangsorugrást bemutató pályázatokra vonatkozó rész. „A 2025. évi pályázat esetében a Minisztérium a rendelkezésre álló 8 milliárd forinton felül döntött további 3 társadalom- és nemzetpolitikai szempontból kiemelkedő kutatási program támogatásáról, ahogy arról Hankó Balázs miniszter a pályázati eredményeket bemutató sajtótájékoztatón is beszámolt. A két külhoni felsőoktatási intézmény pályázata mellett a pályázati kereten felül biztosított támogatást a Minisztérium a Semmelweis Egyetem OnkoBankjára épülő rákkutatási pályázatához, amely Magyarország – 2025-ben egyetlen – a Clarivate »highly cited« kategóriájának megfelelő kutatója vezetésével indult el.”

A minisztérium tehát a válasza szerint épp a kérdéseimben szereplő három nyertes pályázat miatt emelte meg az eredeti keretet, hogy ezeknek mindenképpen tudjon támogatást adni. Még úgy is, hogy az értékelő testület rangsora alapján előrébb került pályázatokról a válaszukban azt írták, már nem volt rájuk keret. A keretet kétségtelenül megemelték: az eredeti kiírásban még kereken 8 milliárd forint volt, de később 8,67 milliárdra emelték, ebből osztottak ki végül 8,58 milliárdot. Az NKFIH vonatkozó oldalának módosítási története szerint a keretemelést két nappal az eredményhirdetés előtt végezték el. A három, szóban forgó pályázat összesen 700 milliót nyert, tehát a matek nagyjából kijön. Ezzel azonban olyan pályázatok támogatásához rendeltek extra forrást, amelyeket az értékelő testület nem ítélt megfelelő színvonalúnak ahhoz, hogy támogatást érő helyre kerüljenek.

Szakmai érdemeiktől függetlenül adtak pénzt ezeknek a pályázatoknak, egyéb szempontok alapján, úgy, hogy ezek szerint lett volna forrás más, szakmailag magasabb színvonalú pályázatoknak is pénzt adni.

Mindez nemcsak az értékelői rangsorban magasabban végzett, a támogatásból mégis kimaradt pályázókra nézve méltatlan, hanem például Győrffy Balázzsal szemben is, akinek a mostani pályázatától függetlenül a szakmai elismertségéhez nem férhet kétség. A minisztérium most mégis kínos helyzetbe hozta azzal, hogy elismerték: a tudtán kívül külön pályát építettek neki a célba éréshez, miközben a többiek előtt korábban lezárták a versenyt.

„A minisztérium gyakorlatilag azt mondja, hogy Győrffy Balázs annyira jó kutató, hogy ő mindenképp kap pénzt. Ez is teljesen oké, csak akkor ezt írják le előre a szabályzatban. Van ilyen pályázata is az NKFIH-nak, az Excellence, aminél ha elérsz bizonyos feltételeket, gyakorlatilag normatív támogatást kapsz, csak írd le, mire kéred. De ez egy teljesen más típusú pályázat, más feltételekkel. Itt megint az átláthatóság hiánya a probléma” – mondta Kolossváry Márton.

Bár a minisztérium a válaszában úgy keretezi mindezt, mintha köztudott lenne, az elérhető közlemény, hivatalos videó, köztévés interjú, illetve Hankó Balázs saját Facebook-bejegyzése és videója alapján sehol nem volt szó arról, hogy ez a három pályázat „versenyen kívül” kapott volna pénzt. A nyerteseket közzétevő decemberi listában sincs semmiféle megkülönböztetés, a támogatott projektek az azonosítószámuk szerint vannak sorba rendezve. Tehát nagy dobra biztosan nem verték ezt. Sőt Hankó az idei kiírás meghirdetésekor már azzal büszkélkedett, hogy tavaly mindkét külhoni egyetem „sikeresen pályázott a HU-rizontra” – hát persze hogy sikeresen pályáznak, ha a beadott pályázatuk, legalábbis a Sapientia esetében, attól függetlenül kap pénzt, hogy milyen színvonalúnak ítélik az értékelők.

2020-ban volt utoljára hasonló ügy, amikor lemondott az azóta megszűnt pályázat, az OTKA orvosi és biológiai tudományok kollégiumának elnöke, Acsády László, miután a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium átírta a szakmai zsűri javaslatát a támogatásra érdemes kutatói pályázatokról. További hasonlóság, hogy akkor is azzal a magyarázattal álltak elő, hogy a problémás projektek támogatásáról „a kollégiumok javaslatától függetlenül a többletforrás terhére az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakpolitikai szempontok mentén döntött”.

Így pályázni is fölösleges, ha még azt se tudjuk, mi alapján lehet nyerni

A cikkhez az összes olyan kutatót megkerestem, aki a minisztérium sorrendmódosítása miatt esett el a támogatástól, és megkérdeztem, hogy mit gondolnak erről az eljárásmódról. „Számomra az a legérdekesebb, hogy az értékelő testület rangsorát miért változtatja meg valaki, ha az NKFIH kérte fel az értékelő testületet. Ennyi erővel ők is megcsinálhatták volna. Nagy EU-s pályázatoknál is úgy működik, hogy az értékelések figyelembevételével a támogató dönt, de azt, hogy milyen alapon, azért célszerű lenne nyilvánossá tenni. Véleményem szerint az átláthatóság hiánya jelentősen rombolja a bírálati folyamatba és a közpénzek szétosztásába vetett bizalmat” – mondta egyikük, a neve elhallgatását kérve.

Volt olyan pályázó, aki diplomatikusan azt mondta, biztosan kicsi volt a pontkülönbség, és a minisztérium sokszínűségre törekedett, ezért nem akarták harmadikként az ő pályázatukat is támogatni ugyanolyan témában. Amikor tudattam vele, hogy mindkét másik, hasonló témájú pályázat eredetileg mögötte végzett, csak annyit mondott, hogy reméli, a következő kiírásban az ő pályázatuk is nyer.

Megkerestem az összes olyan kutatót is, akiket a minisztérium előrébb sorolt. Volt, aki Győrffyhez hasonlóan a saját pályázata érdemeit hangsúlyozta, de olyan is akadt, aki azt mondta, ő nem lobbizott a támogatásért, és sajnálja, ha így alakult. Ezeknek a pályázatoknak az összes nemzetközi partnerintézményét is megkérdeztem arról, mit gondolnak a történtekről, de jellemzően a konzorciumvezetőhöz irányítottak, illetve volt olyan egyetem, amely elkezdett utánajárni a dolognak, és későbbre ígért választ. Annyi mindenesetre kiderült egyikük válaszából, hogy szerződést még nem írtak alá a kutatásról.

„Nem lep meg, csak elszomorít”

– ezt már egy olyan kutató mondta, aki pályázott, a szakértők is magasra rangsorolták, nyert is, tehát elvileg semmi köze nem lenne a dologhoz, mégis ő érzi magát rosszul miatta. „Miután nyert a pályázatunk, odajöttek hozzám az egyetemen, hogy nektek biztos odaadták, hogy mentsenek. Mondom, minket nem kell menteni, van nekünk más pályázatunk is. Ekkora görcs van ebben az országban, hogy ha valaki nyer, csak ezért nyerhet? És lám, most kiderül, hogy lehet, hogy igazuk van. És ezután ha kijön a hír, hogy belenyúltak a sorrendbe, utána majd jön az, hogy na, minket is hogy megtömtek” – mondta.

Azt érthetőnek tartja, hogy egy kormánynak vannak szakpolitikai prioritásai, a gond szerinte az átláthatósággal van. „Legyen átlátható, ha van szakpolitikai érdek, az legyen az elején közölve: adjatok be pályázatot, de mondjuk az űrkutatás meg a külhoni magyarok prioritást fognak élvezni. Ha ez ott van a kiírásban, akkor tiszta lap van.”

„Lehet azt mondani, hogy a mi bizottságunk se volt objektív, mégis egy pontszámot tudunk a döntéshez kapcsolni, vannak indoklások, vélemények, bírálatok mögötte. De ha ettől ilyen mértékben elszakadunk, méghozzá úgy, hogy nem érthető és megismerhető, hogy mi alapján, akkor tök fölösleges pályázni. Ez is növeli a tudományos kiszolgáltatottságot. A fiatal kutatóknak az életpályaút eleve kiszámíthatatlan, és már az is probléma, hogy évről évre változnak a pályázatok, de ha még az egyes pályázatok kritériumrendszere is menet közben változik, akkor teljesen kiszámíthatatlanná válik a munka” – mondta Kolossváry Márton. Tisztában van vele, hogy ha névvel vállalja ezt a kritikáját, akkor innentől kezdve egy darabig jó eséllyel nem nyerhet majd pályázatot. „De egyébként nyerhetnék? Mik a feltételek?”

A történet sajátos iróniája, hogy az EU épp azért nem engedi forráshoz jutni a Horizontból a modellváltó egyetemeket, mert átláthatatlannak ítélte meg ezt a struktúrát. Erre válaszul hozta létre a kormány a HU-rizontot, hogy demonstrálja az uniós aggályok megalapozatlanságát. Megmutathatták volna vele, hogy Magyarország igenis képes arra, hogy átlátható módon levezényeljen egy pályázatot, amellyel külföldi egyetemeket bevonzva tudja támogatni a hazai részvétellel zajló nemzetközi kutatási projekteket.

Ehhez képest a HU-rizont megvalósításával épp az uniós aggályokat sikerült illusztrálniuk.

„Az ügy tökéletes leképeződése annak, ahogy Magyarországon a közpénzekről döntenek: megteremteni a látszatát annak, hogy valódi pályázatokon, szakmai verseny során dől el százmilliók sorsa, miközben előre tudják, hogy kiket akarnak támogatni – mondta a k-monitoros Léderer Sándor. – Jellemző az is, hogy nem transzparensek a feltételek, nem következetes a döntéshozatal, nincs független monitoring. Eközben természetesen nyernek olyanok is, akik megérdemlik. Ők amellett, hogy jogosan jutnak támogatáshoz, akaratlanul segítik fenntartani annak látszatát, hogy rendben zajlanak ezek a pályázatok. Velük szemben is elképesztően tisztességtelenek az ilyen eljárások.”

Házon belül próbált jelezni, de lepattant

Kolossváry Márton végül névvel vállalta, hogy a nyilvánosság előtt mondja el az aggályait a HU-rizont támogatásairól, de csak azután döntött így, hogy minden más ajtó bezárult előtte. Nemcsak azért, mert titoktartást írt alá, hanem mert végig akarta járni a hivatalos utat.

Miután december 19-én kijött a támogatott pályázatok listája, először egy másik értékelő fordult levélben az NKFIH-hoz, erre csatlakozott rá másnap Kolossváry. Ezután érkezett a hivatal elnökhelyettesének válasza azzal, hogy minden rendben van így, majd emlékeztette őket a titoktartási kötelezettségükre. Kolossváryt azonban nem hagyta nyugodni a dolog, ezért a jogi lehetőségei felmérése után február 24-én hivatalosan is közérdekű bejelentést tett az NKFIH elnökénél. Erről egy beérkezést visszaigazoló választ kapott.

Erre a bejelentésre a törvényileg megszabott válaszolási határidő harminc nap, de a vonatkozó törvény egyik kitétele szerint, ha a vizsgálat várhatóan ennél hosszabb időt igényel, akár hat hónappal meghosszabbítható, amit a bejelentőnek jelezni kell. Kolossváry attól tartott, hogy tovább fogják húzni az időt, de március 26-ig, azaz a harmincnapos határidő lejártáig nemhogy a hosszabbításról nem kapott levelet, hanem semmilyen érdemi válasz nem érkezett, a közérdekű bejelentését egyszerűen figyelmen kívül hagyták.

Amikor ennek hatására arra szánta el magát, hogy a nyilvánosság elé álljon, már jóval gyorsabb volt a hivatal reakciója. Március 31-én kérdéseket küldtem többek között az NKFIH-nak is. Másnap az egészségügyi értékelő panel tagjai körlevelet kaptak Kiss Ádám István NKFIH-elnöktől arról, hogy „a Telex megkeresése alapján az NKFI Hivatal ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz” a titoktartás megszegésére hivatkozva. Harmadnap, április 2-án újabb levél érkezett, ezúttal arról, hogy az elnök megtette a büntetőfeljelentést, de már üzleti titok megsértése bűntett elkövetése miatt.

„Kolossváry Márton példája is jól mutatja, hogy milyen gyenge Magyarországon a közérdekű bejelentővédelmi rendszer. Nem léteznek működő, biztonságos csatornák, aki tesz bejelentést, azt alapesetben ignorálják, rossz esetben üldözik emiatt. A kormánynak láthatóan ez kényelmes, az uniós bejelentővédelmi irányelv átültetésénél szándékosan kimaradt a magyar jogszabályból az a rész, amely védelmet nyújtana a nyilvánossághoz forduló bejelentőknek. Emiatt a K-Monitor és a Transparency International Magyarország 2024-ben kötelezettségszegési eljárást is kezdeményezett az Európai Bizottságnál” – mondta a Telexnek Léderer Sándor.

Mindeközben a HU-rizont dübörög tovább. Március 24-én az NKFIH meghirdette a harmadik kiírást, Hankó Balázs pedig a bejelentéskor kiemelte a külhoni egyetemek tavalyi sikeres pályázását, és közölte, hogy a keretösszeg ismét 8 milliárd forint, azaz a tavalyi utólagos bővítéssel és annak okaival nem untatta a sajtótájékoztató résztvevőit.

„Hiába bármiféle cselszövés, aljas mesterkedés, kizárás, a magyar egyetemek és kutatócsoportok megérkeztek a világ élvonalába. A HU-rizont program első két kiírása sikeres volt, hiszen 53 kutatási együttműködést indítottunk összesen 20 milliárd forintos támogatással. A HU-rizont program sikeresebb, mint az EU Horizont programja, mert a magyar egyetemek nem beosztottak, hanem a konzorciumok vezetői, és a világ legjobb egyetemeivel működnek együtt” – mondta a miniszter.

Pályázni május 29-ig lehet.