A Xiaomihoz is elért az MI-forradalom, de nem emiatt vannak ott megint a felső-középkategória csúcsán

2024. október 2. – 18:42

A Xiaomihoz is elért az MI-forradalom, de nem emiatt vannak ott megint a felső-középkategória csúcsán
Fotó: Németh Sz. Péter / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Ha valaki az utóbbi években az átlagnál szorosabban követte a mobiltelefonok piacát – vagy akár az egész techipart, de ez már egy másik cikk lenne –, annak feltűnhetett, hogy az évente érkező új modellek világában nyoma sincsen már az ugrásszerű fejlődésnek és a váratlan húzásoknak. Oké, a Huawei éppen most mutatott be egy duplán hajtogatható telefont, de ezt Kínán kívül aligha fogjuk látni, az idei iPhone egyetlen újdonsága egy dedikált kameragomb, és hardveresen a Samsung még ennél is kevesebb újat nyújtott.

Ebben a purgatóriumban is volt miért telefont venni idén, hiszen a mobilos piacra is beköszöntött a mesterséges intelligencia (MI) varázslatos kora. Ennek a Samsungnál mérsékelten volt értelme, az iPhone-nál meg nem tudjuk, mennyire, mert a Metához hasonlóan ők sem tették elérhetővé a saját MI-modelljüket Európában. A harmadik legnagyobb gyártó, a Xiaomi a 14-es szériában érdekes módon nem mutatott be semmi ilyet, pedig a rendszercsip alkalmas lett volna rá, de

a csúcsmobilok képességeit olcsóbban kínáló 14T-szériával ez is befutott, és ez nagyjából minden, ami miatt érdemes beszélni ezekről a telefonokról.

Félreértés ne essék, ennek nem az az oka, hogy a Xiaomi 14T rossz telefon. A Xiaomi 14T egy abszolút prémium telefon, egy klasszikus flagship killer, ha ennek a kifejezésnek 2024-ben még van bármi értelme, és bár a letisztultabb, lapos dizájntól és a kicsit megpiszkált, de továbbra is a Leicával közösen alkotott kamerarendszertől eltekintve semmiben nem különbözik az elődjétől, remek választás, ha valaki most akar telefont venni. Még úgy is, hogy azért vannak kellemetlen meglepetései.

A 14T egy maximálisan por- és vízálló, 6,67 hüvelykes, 144 hertzes – a gyakorlatban inkább 120, de ez majdnem mindegy –, a tavalyinál jelentősen fényesebb és még mindig remekül kinéző AMOLED-kijelzővel szerelt telefon. Az agya idén is egy Mediatek csip, a Dimensity 8300 Ultra, ami papíron erősebb és energiahatékonyabb is az elődjénél, a memóriát 8/12-ről 12/16 gigára tornázták fel – nálunk mondjuk csak 12-vel lehet kapni –, az aksi viszont maradt 5000 milliamperórás, 67 wattos gyorstöltéssel.

A klasszikus közhelyekkel élve a 14T-t jó használni, minden simán elfut rajta, és általános használat mellett simán kibír egy napot. Máshogy mondva mindent tud, amit egy 240 ezer forintról induló telefonnak tudnia kell, és közben az új dizájn miatt még kifejezetten jól is néz ki. A Xiaomi eddigi gyakorlatával ellentétben ugyanakkor már csak egy töltőkábel fért be mellé a dobozba, ami elég nagy csalódás, és így azt sem tudtam megnézni, hogy milyen gyorsan tölt fel a telefon – a tesztek alapján amúgy körülbelül 50 perc alatt, ha valakit érdekel. Ebben a szériában először van vezeték nélküli töltés is, de csak a Próban, szóval ezt sem tudtam kipróbálni.

Fotó: Németh Sz. Péter / Telex
Fotó: Németh Sz. Péter / Telex

Azt egyelőre nem tudni, hogy ez egy új trend kezdete-e a kínai gyártónál, vagy csak a T-szériánál vezetik be a változtatást, de az mindenképpen szomorú, hogy most már mindhárom éllovas telefongyártó – Samsung, Apple, Xiaomi – kispórolja az adaptert a dobozokból. Ahol viszont megint nem spórolt a Xiaomi, az a 14T kamerája, ami az új szenzorokon és a nagyobb felbontású szelfikamerán kívül alig változott a tavalyihoz képest, de nem is nagyon kellett neki. A Xiaomi azt hangsúlyozta, hogy a 14T-vel sötétben is gyorsan lehet jó minőségű képeket csinálni, még egy fotóst is hoztak a bemutatóra emiatt, de ezen kívül is remek élmény volt fotózni a telefonnal.

Az én tapasztalatom szerint nem mindegy, hogy mennyire van sötét, kevés fénynél ez a kamerarendszer is gondolkodik pár másodpercet, de értelmezhető fényviszonyok mellett valóban nem lehetett rá panaszkodni. A két évvel ezelőtti, sok megapixeles parasztvakítások helyett idén is kiegyensúlyozott, háromlencsés rendszert kaptunk, 50 megapixeles főkamerával és telefotóval, 12 megapixeles ultranagylátóval és a jobb, 32 megapixeles szelfikamerával. A képek xiaomis szokás szerint kontrasztosabbak és harsányabbak a kelleténél, még az autentikusnak mondott leicás beállítással is, ami főleg a mostani beborult szürkeségben zavaró. A 14T viszont ezzel együtt is remek képeket csinál, különösen a főkamerával, és az éjszakai módja is jól sikerült.

Az első három kép a főkamerával készült, utóbbi éjszakai módban, a negyedik pedig a telefotóval – Fotó: Flachner Balázs / Telex Az első három kép a főkamerával készült, utóbbi éjszakai módban, a negyedik pedig a telefotóval – Fotó: Flachner Balázs / Telex
Az első három kép a főkamerával készült, utóbbi éjszakai módban, a negyedik pedig a telefotóval – Fotó: Flachner Balázs / Telex Az első három kép a főkamerával készült, utóbbi éjszakai módban, a negyedik pedig a telefotóval – Fotó: Flachner Balázs / Telex
Az első három kép a főkamerával készült, utóbbi éjszakai módban, a negyedik pedig a telefotóval – Fotó: Flachner Balázs / Telex

A kamera egyébként az egyik nagy haszonélvezője a mesterséges intelligenciás funkcióknak is, amiről nyilván muszáj beszélni, elvégre ez a telefon egyik, ha nem a legnagyobb újítása. A 14T hasonló dolgokat kapott, mint az év elején a Samsung csúcstelefonjai – vagy legalábbis fog kapni, mert egyelőre nem minden érhető el, és az sem egyértelmű, hogy mi mikor és hogyan lesz az. Az biztos, hogy a jegyzetekbe és a hangrögzítőbe például már be van építve az MI, a Google bekarikázós keresése pedig október 6-án érkezik. Magyarul sajnos nem tud, de angol szöveget hibátlanul tud leiratozni, közepesen hasznos összefoglalókat ír, és fordítani is lehet vele.

Ahogy a Samsung telefonjainál, úgy itt is érdemes kiemelni, hogy ezek a funkciók egyelőre nem váltják meg a világot, sőt, a legtöbb embernek teljesen érdektelenek lesznek, szóval ezek miatt semmi értelme nem lenne megvenni ezt a telefont. A Xiaomi viszont nem is várja ezt el senkitől, és igazából az, amit ezen túl nyújt a 14T, elég meggyőző. Azt nem lehet állítani, hogy ne lennének versenytársai, de a legismertebb márkák versenyében elég jól pozicionált az alapmodell 240 ezer forintos árával.

Arról nem is beszélve, hogy a Xiaomi idén a megjelenés utáni időszakra konkrétan egy alapból 80 ezer forintos okostévét dobott be ingyenes édesítőnek a telefon mellé, ezt figyelembe véve pedig már kiemelkedően jó vételnek tűnik a 14T.

Ez a promóció amúgy azt is jól mutatja, hogy a Xiaomi talán minden versenytársánál agresszívebben nyomja a saját ökoszisztémáját – az okos kisállatetetőtől a különféle okosotthonos termékeken át egészen az elektromos autóig –, és ez a telefon így ebbe is jó belépési pont lehet, ha valakinek van erre igénye. Az igazán élelmesek pedig megvehetik a mostanra jóval olcsóbb 13T-t, vagy várhatnak még fél évet a 14T árcsökkenésére, a négy évre előre beígért szoftverfrissítések miatt ugyanis ez a telefon akkor talán még a mostaninál is jobb vétel lehet majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!