Felfedezték, hogy alakul ki a félelem az agyban

2024. március 14. – 19:01

Másolás

Vágólapra másolva

A félelem hasznos evolúciós válaszreakció, őseinket rengeteg veszélytől megmentette, és a mai napig elengedhetetlen része a túlélésnek. Csakhogy vannak olyan esetek, amikor a félelem teljesen irreálisan, szükségtelenül jelentkezik, ez pedig hosszú távon komoly egészségromláshoz vezethet. A Science szaklapban megjelent friss tanulmány most leírja, hogyan alakul ki a félelem az agyban, ami segíthet az ilyen irreális félelemérzettel járó állapotok, például a szorongás vagy a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) kezelésében.

Amerikai kutatók egéragyak tanulmányozása során az agytörzsben található, nucleus raphe dorsalis néven ismert területen azt találták, hogy az akut stressz hatására az idegsejtekben megváltoztak a kémiai jelzések, és a serkentő glutamátok helyett gátló GABA neurotranszmitterek kezdtek termelődni. Ez általános félelemreakcióhoz vezetett – írja az EurekAlert. A kutatók szerint az, hogy ezeket a folyamatokat ilyen molekuláris szinten értjük, lehetővé teszi a kapcsolódó rendellenességeket előidéző mechanizmus kezelését.

A felfedezés után a kutatók posztmortem (azaz már a haláluk után) megvizsgálták néhány, egykor PTSD-ben szenvedett ember agyát, és meg tudták erősíteni a neurotranszmitter-váltás nyomait. Ezután tovább folytatták az egerek vizsgálatát: a nucleus raphe dorsalis területbe adeno-asszociált vírust fecskendeztek, hogy elnyomják a GABA szintéziséért felelős gént. Ezután stressznek tették ki az állatokat. A vírus megakadályozta, hogy az egerekben kialakuljon a félelemérzet. A félelemreakció akkor is elkerülhető volt, ha az egereknek a stresszhatás után antidepresszáns fluoxetint adtak, ami egy népszerű nyugtató alapanyaga.

A kutatók nemcsak a transzmittert váltó neuronok helyét azonosították, hanem kimutatták ezen neuronok kapcsolatát a központi amigdalával és a hipotalamusszal, vagyis azokkal az agyi régiókkal, amelyeket korábban más félelemreakciók kialakításával azonosítottak.

A kutatók azt mondták: most, hogy már rendelkezünk a stressz által kiváltott félelem kialakulásának mechanizmusával, és a félelmet megvalósító idegköröket is ismerjük, a beavatkozások célirányosak és specifikusak lehetnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!