A Google fizet újságoknak, hogy még több MI-szeméttel árasszák el a netet

A Google fizet néhány újságkiadónak, hogy próbálják ki a techóriás egyelőre tesztfázisban lévő, generatív mesterséges intelligencián (MI) alapuló újságíró-platformját – írja az Adweek. A megegyezés szerint a kiadóknak egy éven át napi három, az MI által összerakott cikket kell megjelentetniük, hetente egy ilyen hírlevelet kiküldeniük, és havi egy marketingkampányt kidolgozniuk a platform segítségével, ezekről pedig egy csomó adatot kell megosztaniuk a céggel.

Az nem nyilvános, hogy pontosan mennyi pénzt kapnak ezért a kiadók, de az biztos, hogy több tízezer dolláros a nagyságrend.

A platform úgy működik, hogy a kiadók összeraknak egy listát olyan oldalakból, amik az olvasóik számára érdekes dolgokról írnak. Itt lehet szó kormányzati oldalakról, a rendőrség vagy a katasztrófavédelem oldaláról, de netes újságokról is. Ezektől senki nem kér engedélyt, és mondjuk egy listázott újság kiadóját nem is értesítik, hogy az MI letölti a cikkeit annak érdekében, hogy tanítsa magát.

Ha a listázott oldalakon új cikk jelenik meg, feltűnik a platform hírfolyamában is. Ezután a kiadó ráeresztheti az MI-t, hogy kicsit írja át és zanzásítsa az eredeti, emberi munkával készült cikket, hogy azt megjelentesse. A rendszer jelzi, hogy mennyire magabiztos az így összeollózott szöveg kapcsán: sárgával húzza alá a részt, amit szó szerint átemelt, ezt tartja a legbiztosabbnak – bár e tekintetben azért etikai problémák merülhetnek fel. Kékkel húzza alá, amiben kevésbé biztos, és pirossal azokat a részeket, amik az eredeti cikk alapján készültek ugyan, de eléggé átírta ahhoz, hogy kétséges legyen a valóságtartalma.

Ezt egy szerkesztő átnézi, és ha pontosnak találja, publikálja. Napi három ilyen produktumot kell kiadniuk a programban részt vevő kiadóknak. A projekt során semmi nem kötelezi a kiadókat arra, hogy jelezzék az olvasóiknak, hogy nem ember írta a cikket, hanem mesterséges intelligencia segítségével készült.

Mivel a platform csak olyan információkat tud behúzni, amelyek valahol már megjelentek, önálló anyagok létrehozására nem alkalmas. Egy másik probléma a rendszerrel, hogy nagy az esélye, hogy olvasókat von el az eredeti forrástól. Az is előfordulhat, hogy ha több kis lap is ugyanabból a listából dolgozik, és akkor hirtelen ugyanazok a cikkek jelennek meg rajtuk – mintha a KESMA vidéki lapjait nézné az ember.

A programnak igazán a hosszú távú, lehetséges következményei riasztók. Ha egyre több kiadó használja ezt a platformot, azok kevesebb újságírót fognak felvenni, foglalkoztatni. Ha egyre kevesebb újságíró ír igazi cikkeket, akkor egy idő után a platform már csak cégek és kormányzati szervek közleményeit fogja összegereblyézni, ami hosszú távon nem tesz jót az emberek tájékozottságának. Arról nem is beszélve, hogy mindez remek lehetőséget kínál a dezinformációt terjesztők számára.

A Google a projekttel tökéletesen kihasználja a lapkiadók kilátástalannak tűnő helyzetét, ugyanis az elmúlt években sok tényező miatt igen rossz állapotba került az újságírás. Az Egyesült Államokban a helyi lapokra egyre kevesebben fizetnek elő, emiatt több be is zárt már. Ez azzal jár, hogy egyre nehezebb tájékozódni a helyi ügyekről, így a hatalmon lévők – legyen szó kormányzati vagy vállalati szereplőkről – sokkal szabadabban, átláthatósági igény nélkül hozhatnak a közösség számára rossz döntéseket. De ez nemcsak a helyi lapokat érinti, hanem a nagyobbakat is, mint például a Vice, ahonnan több száz alkalmazottat és újságírót rúgtak ki a napokban. A Los Angeles Times januárban az újságíróinak 20 százalékát rúgta ki – miután 2023 júniusában 13 százalékot, 70 újságírót építettek le –, és ez nem egyedi eset, inkább trend a médiában.

Ilyen körülmények között a szerkesztőségek egyre nehezebben tudnak új, akár kezdő újságírókat felvenni, mert egyrészt nem feltétlenül engedhetik meg maguknak a fizetésüket, másrészt egyre kevesebben akarnak ilyen bizonytalan környezetben elhelyezkedni. Miközben ahhoz, hogy valaki profi, megbízható, tapasztalt újságíróvá váljon, valahol el kell kezdenie.

A Google viszont pont arra ad lehetőséget, hogy a kiadók kiszervezzék az MI-nek azt a munkát, amit általában a kezdőkre szoktak bízni, hogy gyakoroljanak, tanuljanak. Sőt, a mostani, egyéves programban a kiadóknak nemcsak fizetniük nem kell ezért, hanem pont megkapják azt a több tízezer dollárt, amibe egy kezdő újságíró éves bére kerülne.

Csak jót akarnak

A Google persze jelezte, hogy egyáltalán nem célja elvenni az újságírók munkáját, sőt valójában csak segíteni akarnak.

„A kísérleti eszközt felelősségteljesen úgy tervezzük, hogy segítse a kis helyi kiadókat abban, hogy magas színvonalú újságcikkeket állítsanak elő nyilvános forrásokból – például egy helyi önkormányzat közszolgálati információs oldalából vagy az egészségügyi hatóságtól – származó tényszerű tartalmak felhasználásával. Ezek az eszközök nem helyettesítik és nem is helyettesíthetik az újságírók alapvető szerepét a tudósításokban, a cikkek létrehozásában és a tények ellenőrzésében” – kommunikálta a cég.

A platform része a cég médiatámogató programjának, a Google News Initiative-nek. Ez egy sok összetevős projekt, tele valóban hasznos lehetőségekkel: rendszeresen tartanak kerekasztal-beszélgetéseket a médiának fontos témákban (például az álhírekkel való küzdelemről), de oktatásokat is szerveznek, hasznos eszközöket adnak az újságírók kezébe, és több pályázatuk is van kiadók számára. A Telex is a Google News Initiative segítségével tudta felépíteni a podcaststúdióját.

Ám amíg az egyik kezükkel adnak, a másikkal elvesznek. Mivel a Google a világ legnépszerűbb keresőmotorja (a StatCounter szerint 91,62 százalékos a részesedésük ezen a piacon), a digitális kiadók rákényszerültek, hogy egyre inkább a Google elvárásainak megfelelően alakítsák a cikkeiket, linkjeiket, oldalaikat. Egy egész tanácsadói iparág alakult ki a SEO-ra (search engine optimization – keresőoptimalizáció), hogy segítsenek egy oldalnak úgy működni, hogy minél szimpatikusabb legyen a Google algoritmusának, amely eldönti, hova kerül a találati listán.

Arról nem is beszélve, hogy sokan, akik a Google-ön rákeresnek valamire, egyszerűen elolvassák a cikk ott megjelenített címét és esetleg a rövid ajánlóját, de a cikket már nem nyitják meg. Ez az egyik oka a kattintásvadász-tartalmak terjedésének, hiszen a név pont azt jelenti, hogy beletrükközik a felhasználót abba, hogy rákattintson a linkre.

Mindez ahhoz vezetett, hogy a kiadók bevétele egyre inkább attól függ, hogy az algoritmus mit gondolt a cikkeikről. Jim Albrecht 2017 és 2023 között vezette a Google médiaökoszisztémával foglalkozó részlegét, és február elején írt egy véleménycikket a Washington Postba arról, hogy az MI milyen hatással lesz a hírmédiára (Albrecht szerint forradalmi).

A cikkben megjegyzi, hogy a kiadók sok szempontból jogosan kampányolnak a Google egyes lépései ellen (míg más panaszokat illegitimnek tart). Megjegyzi például, hogy 2017-ig a kereső ritkábban mutatta az előfizetés mögé rejtett cikkeket. Ez egyrészt anyagi hátrányt okozott egyes kiadóknak, másrészt arra szoktatta az embereket, hogy inkább az esetleg rosszabb minőségű, de ingyenes cikkekre kattintsanak.

Albrecht arról is ír, hogy több esetben azon kellett dolgozniuk, hogyan kapcsolják ki a keresőt egyes helyeken, vagy hogyan kapcsolják ki a híreszközeiket. 2021-ben például Ausztráliában merült ez fel, mert törvényben akarták rákényszeríteni a Google-t és a Facebookot (ami szintén sokat rontott a média általános helyzetén), hogy fizessenek a médiumoknak a felületeiken megjelenő hírekért. Előtte már Európából is indult hasonló lázadás, aminek az lett az eredménye, hogy a cég három év alatt 1 milliárd dollárt fizetett a hírekért. Miután Ausztráliában megszavazták a törvényt, a Google azonnal tárgyalásokba kezdett a helyi lapokkal, de a Facebook először inkább ellenállt, sőt néhány napra le is tiltotta a híreket. Aztán végül megegyezett a kormánnyal.

Az MI már itt van, és nem brillírozik

Az elismert techhíroldal CNET 2023-ban bukott le azzal, hogy MI-vel íratott cikkeket jelentetett meg. Ezzel több probléma is volt: egyrészt ezt csak eldugva jelezték, így az olvasók nem feltétlenül tudták, hogy nem újságíró írta a cikket, másrészt az írások tele voltak hibákkal. A cikkek több mint fele szerkesztést igényelt, de valahogy ez már csak akkor tűnt fel a kiadónak, amikor lebuktak, így csak azután javították a hibákat. Hasonló eset történt a például a Gizmodót is kiadó G/O Mediánál.

Persze a generatív MI-k mögött álló nagy nyelvi modellek gyakorlatilag napról napra hatalmas lépésekkel fejlődnek, így nem valószínű, hogy a bénázás még hosszú évekig kitartana. Már most lényegesen jobb minőségű szöveget produkálnak, mint egy évvel ezelőtt. Ettől függetlenül sem a kiadóknak, sem a techcégeknek, sem a törvényhozóknak nem lesz könnyű dolguk megtalálni az arany középutat abban, hogyan fér össze az MI és az újságírás.