Ausztráliában megszavazták az új médiatörvényt: a Facebook fizetni fog a helyi sajtónak

2021. február 25. – 09:20

frissítve

Ausztráliában megszavazták az új médiatörvényt: a Facebook fizetni fog a helyi sajtónak
Fotó: Drew Angerer/Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön szavazta meg az ausztrál kormány azt az új médiatörvényt, ami előírja a közösségi médiának és az internetes keresőmotoroknak, hogy csak a hírportálokkal való megegyezés alapján közölhetik híreiket, tehát a közösségi médiának egyes esetekben fizetnie kell majd a hírtartalom megjelentetéséért, írja az MTI, Josh Frydenberg pénzügyminiszter bejelentése alapján.

A törvényt azután módosították, hogy a héten megegyezett a Facebook és a kormány, hogy helyreállítja ausztráliai platformján a hírszolgáltatását. Erre azért volt szükség, mert korábban a Facebook Inc. bejelentette: a médiapiaci szabályozásról szóló ausztrál törvény miatt a helyi platformon nem engedélyezi használóinak a hírek megtekintését.

Az ausztrál kormány ugyanis fizetésre kötelezte volna azokat a techvállalatokat, amik tartalmat vesznek át az ausztrál (nem közösségi) médiától.

A csütörtökön jóváhagyott törvényváltozat megfelel annak a megállapodásnak, amit Facebook a héten kötött a kormánnyal való vitájuk után. Frydenberg szerint az internetes óriáscégek által a hírekért fizetendő díj lehetővé teszi a közszolgálati újságírás fennmaradását.

A megegyezés alapján továbbra is a közösségi médiát fenntartó cégek és a tartalomszolgáltatók dönthetik el, mi a hír, és mi nem az, és hogy előbbiek mekkora összegért közölhetik ezeket. Vitás esetekben viszont a kormány dönt majd.

Az igényt egy régóta tartó folyamat szülte: az újságok szerkesztőségei előállítják a híreket, aztán ezeket a tartalmakat a Facebook és a Google megosztja, felhasználja, és ezzel lefölözi a hirdetési piacot. Így a szerkesztőségek egyre kevesebb hirdetési bevételhez jutnak, miközben a techóriások egy fityinggel nem járulnak hozzá az előállított tartalomhoz, a forgalmuk jelentős részét mégis a hírekre kereső és azokat fogyasztó és megosztó felhasználók adják.

A Facebookot üzemeltető cég PR-igazgatója, Nick Clegg szerdán jelentette be, hogy a következő három évben globálisan legalább egymilliárd dollárt fektetnek a hírtartalom-fejlesztésbe, illetve bocsánatot kért azért, hogy a közösségi média ausztráliai platformján néhány napig tiltva voltak a hírek. Hozzátette, hogy már eddig is 600 millió dollárt fektettek a hírekbe 2018 óta.

Miután Kanada az ausztráliaihoz hasonló médiatörvény bevezetését fontolgatja, a Facebook bejelentette azt is, hogy az idén megállapodásokat akar kötni kanadai médiumokkal, és be akar fektetni a kanadai médiaipari kezdeményezésekbe.

Magyarországon is szabályozni készülnek a Facebookot: tavasszal jöhet a lex Facebook, amellyel a jelek szerint leginkább a Fidesz üzeneteit erősítő álhíreket és uszítást betonoznák be a közösségi oldalra. Ebben a videónkban elmagyaráztuk, hogyan is jutottunk idáig:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!